Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Az ausztrálok után kissé északabbra utazunk, és körbenézünk a japánjaim között. Ez kissé hosszabb procedúra lesz, hiszen örök életemben rajongtam a japán irodalomért, és ez meg is látszik a folyamatosan gyarapodó gyűjteményemen. Egy bejegyzés nem is lesz elég arra, hogy hiteles képet adjon a fanatizmusom mértékéről, sőt valószínűleg másról sem fog szólni az egész áprilisunk, hihihi.
Első részünkben a rövidebb irodalmi alkotásokat szedtem össze: az egy darab verses kötetemet, plusz hét novelláskötetet, melyek közül egyelőre hármat olvastam el. Remélem, találsz köztük néhányat, ami felkelti az érdeklődésedet.
SZÁNTAI F. ANDREA (szerk.): 1000 JAPÁN VERS
Haikuk, wakák – Életről, halálról, szerelemről, természetről
STB Könyvek, Kistarcsa, 2009.
226 oldal, fordította Szántai Zsolt.
Fülszöveg:
Egyszerűség, tisztaság, bölcsesség – a japán versek tulajdonképpen nem is versek, hanem halványan ragyogó fénynyilak, amelyek felsejlenek az ember előtt, és valójában nem léteznek, mégis egy bizonyos irányba mutatnak. Olyanok akár a csillagok a bársonypuha, nyáresti égbolton: ragyognak, de elérhetetlenek, láthatóak, de mégis felfoghatatlanok. A néhány szótagban megfogalmazott érzések, hangulatok olyanok, akár a nyelvünk hegyén lévő szó, amelyet úgy szeretnénk már kimondani, de sehogy sem megy. Megfoghatatlan, a tudat víztükrének felszínét végigborzoló gondolatokat, bölcsességeket, életfilozófiákat közvetítenek.
A kötet ezret tartalmaz a japán zen mesterek, híres szamurájok és gésák, a legismertebb költők haikuiból és wakáiból.
Kapcsolatunk:
Valamelyik leárazáson találtam, még mielőtt kiderült, hogy az Alexandra bolthálózatot maga az ördög kormányozza...
Ritkán olvasok verseket, mert sajnos mély gyökereket vetett bennem a gondolat, hogy nem vagyok elég okos hozzá. Az ázsiai költészettel szemben viszont nincsenek hasonló fenntartásaim. Talán pont a kulturális különbségek miatt kevésbé rémisztő egy haiku kötet egy európai vagy amerikai verseskötetnél, hiszen előbbit teljesen friss szemmel tudom nézni, míg utóbbiak esetén rengeteg... hogy mondjam? Rengeteg követelmény forog a fejemben önmagammal szemben, amit az iskolából hoztam magammal. Felfedezem-e ezt a költői fogást, észreveszem-e azt a történelmi vonatkozást, stb. A japán verseknél eszembe se jut ilyesmit keresni - hál' Istennek, mert ez a kötet abszolút telitalálat volt! Élénken emlékszem, milyen felemelő élmény volt a gimnáziumi éveimben elnyúlni a nyelvórákra tartogatott termek elé száműzött fotelokban ezzel a kis kinccsel. Mialatt a többiek a némettel, angollal vagy épp franciával szenvedtek, a nyelvvizsgája miatt felmentést nyert eva boldogan művelte magát az ázsiai költészet terén. Azok voltak aztán a szép idők!
AKUTAGAVA RJÚNOSZUKE: AZ ÉNEKLŐ BORZ
Európa / Kriterion, Bukarest, 1982.
374 oldal, fordította Gergely Ágnes és B. Fazekas László.
Fülszöveg:
Akutagava a huszadik század elején kibontakozó modern japán irodalom ún. „intellektuális iskolájához” tartozik. Ez az irányzat a francia naturalizmust kívánja ötvözni a japán hagyománnyal: kedveli a történelmi tárgyakat, lelki folyamatok csaknem hűvös elemzését nyújtja, szűkíti a témavilágot, de aggályosan ügyel az elbeszélés szerkezetére, technikáira és stílusára. Akutagava inkább talál, mintsem kitalál; soha nem elégszik meg egy-egy esemény történelmi jelentőségének ábrázolásával, hanem keresi a különös, furcsa, néha egyenesen valószínűtlen, sőt valószerűtlen helyzeteket. Mester az emberi természet ellentmondásos, olykor démoni vonásainak ábrázolásában.
„Mindaz, amit hátrahagyok: négyszáz négyszögöl telek, egy ház, műveim szerzői joga, és kétezer yen megtakarított pénz” – mondta az író halála előtt. Mondjuk mi így: néhány bámulatos elbeszélés, néhány gyöngyszem, amely megmentheti a feledéstől.
Kapcsolatunk:
Hamarabb olvastam Akutagawa-díjas könyvet, mint bármit magától Akutagawatól. Gondolom, aaz sem meglepő, hogy hamarabb láttam rajzfilm-feldolgozást Akutagawa novelláiról, mint hogy beszereztem volna ezt a kötetet mindnyájunk kedvenc online antikváriumából. A 40 napos blogolás 2018-as fordulójában egy teljes bejegyzést szenteltem külön ennek a kötetnek, meg az Akutagawaval kapcsolatos élményeimnek általában, amit ITT olvashatsz. Röviden: szépen egymásra találtunk.
FUKADZAVA HICSIRÓ: ZARÁNDOKÉNEK
Európa, Budapest, 1982.
386 oldal, fordította Hani Kjoko, Sz. Holti Mária és Szenczei László.
Fülszöveg:
"Akkor halt meg, amikor már azt mondták róla, hogy a cérnát sem tudja befűzni a tűbe. Testvérei együtt temették el, szinte boldogan, hogy nem sínylődik tovább. O-Tome biztosra vette, hogy a túlvilágon jó dolga lesz, míg O-Fude éppen az ellenkező véleményen volt, az örök kárhozatra gyanakodott. Okoskodásának az adott alapot, hogy amikor a sírgödröt ásták, feltört a talajvíz, és koporsója mintha lebegett volna a vízen…"
Fukadzava Hicsiró novellái mindig ilyen természetes egyszerűséggel érnek véget, s nyugtalanítóan zengenek tovább az olvasóban, mint a népdal. Nem véletlenül: zenei formák mintájára szerkeszti műveit.
„Furcsa író vagyok és egyszersmind szörnyű író is – írja magáról. – A Zarándokének és a Hömpölygő Fuefuki két olyan mű, amely mélyen a Kósu-vidék hagyományaiban gyökerezik, s átszakítja a modern japán irodalomban kialakult elbeszélésformák szálait. Ezért azután nem vagyok írószerű író sem. Voltam a Music Hall gitárosa, a Csuó-kóron folyóirat új tehetség pályázatának győztese, csavargó menekült, azután földművelő… Az irodalmi életben hasonló nincsen.”
A japán világ, múlt és jelen, mélyrétegeibe alászálló író novellái több mint egy évtizede Magyarországon is nagy sikert arattak.
Kapcsolatunk:
Évek óta rendszeresen rendelek könyveket az antikvárium.hu oldalról, és minden leárazásukról azonnal kapok értesítést. Az első lépés ilyenkor mindig az, hogy megnézem az aktuális kínálatot a japán szerzők terén. Igyekszem mindig új szerzőket kiválasztani, hogy minél színesebb legyen a gyűjteményem. Fukadzava Hicsiró nevével sosem találkoztam még, de hinni szeretnék a fülszövegnek, pláne a kis önleírásnak. Zenész, újságíró, csavargó és földműves... ki tudna ellenállni egy ilyen polihisztor csomagnak?
INOUE JASZUSI: UTAZÁS A FUDARAKU-PARADICSOMBA
Európa, Budapest, 1986.
136 oldal, fordította Simonyi István és Varrók Ilona.
Fülszöveg:
Kiszáradt, fehér folyómeder. A sivár magányosság jelképe. Inoue Jaszusi elbeszélései közös problémája: az emberi magány. Miszugi Dzsószuke, Miike Suntaró és Konkóbó szent atya életük válságos pillanatában mind magukra maradnak, s szembe kell nézniük a múlttal.
Életük nagyon is különbözőképpen folyik. Miszugi Dzsószuke két nő között vergődik, s végül elhagyja a felesége, és meghal a szerelme; Miike Suntaró csak a tudománynak él, családjával ridegen bánik, barátai elmaradnak mellőle, csak soha el nem készülő könyvéhez lehet hűséges: Konkóbó szent atya egy lélekvesztőben a tengerre száll, hogy elérje a Fudaraku-paradicsomot, amelyben maga sem nagyon hisz, s amíg felkészül élete utolsó útjára, sorra elvonul előtte a korábban tengerre szállt szent emberek alakja, akik hivőn vagy hitetlenül a végtelen hullámokra bízták magukat. Ki-ki másként néz szembe önmagával.
Kapcsolatunk:
Három évvel az előző után, de ugyanabból az okból szereztem be ezt a kötetet is. Mindig újra meglepődök, mennyi japán művet publikáltak magyarul a '80-as években. Vissza kéne hozni ezt a trendet!
TAKESHI KITANO: FIÚ
Scolar, Budapest, 2009.
140 oldal, fordította Lázár Júlia.
Fülszöveg:
A világhírű japán filmrendező kötetében három elbeszélést olvashatunk Lázár Júlia tolmácsolásában. A Bajnok kimonóban, a Csillagbölcső és az Okamesan főhősei kamaszok. Mindennapjaik küzdelmesek, fájdalmasak, sokszor felemelőek. A balladai hangvételű írások szereplőit életük folyama más-más problémákkal való szembenézésre kényszeríti. Mindegyiküknek meg kell vívnia a maga harcát – s ki sikerrel áll fel, kit pedig megtörnek a megpróbáltatások.
Takeshi Kitano elbeszélései olyan örök emberi problémákat járnak körül, melyekkel legelőször kamaszkorunk hajnalán szembesülünk. Ilyen például: önmagunk legyőzésének drámaisága; a szülő elvesztése, a felnőtté válás fájdalmas kényszere, a gyermeki magány, elhagyatottság és kiszolgáltatottság; a szülőtől való elszakadás vágya, a szerelemmel, nemiséggel való félelmes, mégis vonzó találkozás.
Kapcsolatunk:
Ez volt az egyik első könyv - ha nem a legeslegelső, amit kifejezetten azért szereztem be, mert japán szerző írta. Komolyan, el se olvastam a fülszöveget, már otthon döbbentem rá, hogy novelláskötetről van szó. Akkoriban még a gazdájához hasonlóan nem volt okos a telefonom sem, ezért annak is otthon néztem utána, ki a fene az a Takeshi Kitano. Megdöbbentett az úr ... különleges filmes és tévés karrierje. A felvételek alapján kicsit sem tűnt olyan alaknak, aki szabadidejében a gyermeki és kamasz lélek finomságairól ír drámai novellákat. Aztán elolvastam a kötetet, és áldottam a sorsot, hogy ilyen sokszínű emberek léteznek a világon. Minden van ebben a három elbeszélésben, ami egy kellemesen filózós délutánhoz kell. Nem épp mestermű, de nekem nagyon bejön.
MORI ÓGAI: A VADLÚD
Európa, Budapest, 1983.
142 oldal, fordította Göncz Árpád, Hürkecz István és Teleki Erzsébet.
Fülszöveg:
A vadlúd 1911-13-ban jelent meg, s azóta is a modern japán irodalom egyik legnagyobb műveként tartják számon Otama tragikus szerelmének történetét. Az utolsó mondat (1915) történelmi időkben játszódik, s öt gyerek bátor önfeláldozását beszéli el. A Kacagó szerzetesek (1916) pedig különös hangú elbeszélés egy magas rangú kínai hivatalnok és a remeteéletet élő szerzetesek találkozásáról.
Kapcsolatunk:
Újabb kötet a csodálatos '80-as évekből! Ez volt az első könyv, amit a fentebb leírtak alapján szereztem be az online antikváriumból. Külön vonzóvá tették Tassy Béla csodálatos illusztrációi. Remélem, az elbeszélések is legalább ennyire hangulatosak, mint a kötet borítója.
BANANA YOSHIMOTO: CSIPKERÓZSIKA ÁLOM
Trivium, Budapest, 2005.
160 oldal, fordította Kóbor Márta.
Fülszöveg:
Három történet az „éjszakáról” szól, olyan emberek éjszakájáról, akik éppen életük válságos, cselekvésre képtelen szakaszának foglyaikét egy helyben, lelkileg sérültként vergődnek, mert megáll számukra az idő.
A kitartott, akinek egyetlen szenvedélye az alvás, az alkoholista középiskolás, aki bátyja amerikai kapcsolatát nem tudja feldolgozni, és a szerelmi háromszög egyik tagja, aki okkult segítséget is igénybe vesz, hogy halott vetélytársával kapcsolatba kerüljön. Az írónő szerint ők hárman úgyszólván testvérek – bizonyos értelemben hármójuk históriáját akár egyetlen nagy történetként, az elidegenedés különböző szakaszaiként is felfoghatjuk. Yoshimoto, aki korábbi Kitchen és Viszlát Cogumi című könyveivel is világsikert aratott, most lírikus, ironikus hangvételével, újra maradandót alkot.
Az írónő ezzel zárja könyvét: „Már annak is örülnék, ha egy kicsit szórakoztatónak tartották volna írásaim elolvasását. De ha akadnának Önök között olyanok, akik hasonló hangulatban vannak, mint könyvem főszereplői, és esetleg éppen a történetek segítségével nyerik vissza.
Kapcsolatunk:
Nehezen indult az ismeretségünk az írónővel. Banana Yoshimoto írásairól sokáig csak jót hallottam, egy rövid ideig talán ő volt a legnépszerűbb japán író idehaza, ezért elég magasan volt a léc, amikor elolvastam Kitchen című debütáló kötetét. Az elvárásaim miatt annál nagyobbat koppantam, pedig egy lépés távolságból tekintve a dologra rájöhettem volna, hogy első kötetről lévén szó, nyilván nem várhatok instant csodát. Miután megemésztettem ezt a túlméretezett csalódást, kiadási sorrendben haladva elolvastam a második könyvét, ami már sokkal jobban tetszett. Kedvet kaptam hát a maradék két könyvéhez is, amit eddig kiadtak magyarul. Mindkettőt egyszerre rendeltem meg - kivételesen a Libri antikváriumából -, és hamarosan befejezem a Csipkerózsika álmot. Ezt is sikerült a szívembe zárnom, szóval boldogan fogok nekiesni az írónő utolsó kötetének is.
BANANA YOSHIMOTO: FÉLELMEINK
Trivium, Budapest, 2006.
122 oldal, fordította Kóbor Márta.
Fülszöveg:
A könyv két elbeszélést tartalmaz szeretetről, álmokról és rejtélyes jelenésekről. Ez a két elbeszélés “testvéri” kapcsolatban áll egymással, akár ikrek is lehetnének.
A Baljós véletlenek című írás a szürreális téma és a narrátor álmokkal átszőtt hangja miatt magát az olvasót is egy furcsa esti mesébe ringatja. A fiatal főszereplőnőnek az erdőben tett őszi séta közben eszébe jut szeretőjének halála. Épp aznap van az évfordulója. Furcsa dolgok történnek vele, akár véletlenek is lehetnek: egy hátborzongató síremlékről egy furcsa fekete kődarab kerül a zsebébe, aztán titokzatos körülmények között leég egy vendéglő, ahol eszik, a szállodai szobájában pedig megjelenik egy feldúlt nő hálóköpenyben. Az elbeszélést folyamatosan álmok szakítják meg, amelyek valamiképp összefonódnak a valósággal.
A Balszerencse szintén fiatal főszereplőnője kómában lévő nővérének halálát nézi végig, és miközben szép lassan elveszítik a reményt, az elbeszélő lassanként szerelmes lesz valakibe.
A japán írónő számos nyelvre lefordított sikeres könyvét tarthatja kezében az olvasó.
Kapcsolatunk:
Ahogy haladunk az írónő műveivel, annál sötétebb témákhoz nyúl, vagyis annál jobban izgatja a fantáziámat. Mára visszatértek a korai elvárásaim is, csakhogy most a saját tapasztalataim táplálják ezeket az elvárásokat mások véleménye helyett, ami sokkal egészségesebb hozzáállás. Remélem, egy szép napon lefordítják Yoshimoto újabb írásait is, mert 4 könyv nekem sehogy sem elég belőle.
Mondd, Neked vannak japánok a könyvespolcodon? Ha vannak, ki a kedvenced? Kifejezetten a japán irodalom érdekel, vagy a fülszöveg győzött meg róla, hogy beszerezd a könyvét?
Legközelebb egy kissé rövidebb listával jövök a történelmi vonatkozású könyveimről. Addig is köszönöm a látogatást, további csodaszép napot kívánok!
Bye.
Ritkán hallgatok Japánból származó zenét, az is általában valamilyen animéhez kapcsolódik. Az egyik kedvencem ezek közül Anna Tsuchiya Lucy c. dala, a Nana c. anime harmadik nyitódala.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése