Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Ha most járnál itt először, hadd mutatkozzam be: hello, Eva vagyok, és rajongok a japán irodalomért. Lehet klasszikus, kortárs, próza, manga vagy egy pár soros vers - a legtöbb kedvenc alkotóm mind Japánban őshonos. Adott hát a kérdés, hogy ha ennyire rokonszenves a hagyományos japán életszemlélet, ráadásul az ország történelme is éppúgy érdekel, ahogy a jelenlegi helyzete is, mely a hagyományőrzés és a kényszeres innovativitás kettős ügynökeként jellemezhető... szóval, mindezeket mérlegelve felmerül az emberben a gondolat, hogy Eva ezek szerint szívesen ellátogatna egyszer Japánba, hogy személyesen is felmérje a terepet, ugye?
Nem. Egyáltalán nem.
 |
| Ha nem is a koponyám körül... de letudtam az első repülést. |
A madridi tartózkodásom alatt megtapasztalhattam, milyen, amikor nem hajlandóak veled olyan nyelven kommunikálni, amit te is értesz, és enyhén szólva nem tetszett a dolog. A spanyolok szimplán leszarták, értem-e őket, egy-két szóval elintéztek, és közben vígan megvitattak egymás közt minden egyebet. Nyilván igazuk volt, semmi közöm a mindennapjaikhoz, akkor meg minek beszéljenek angolul a jelenlétemben. Csakhogy a hozzám hasonló, erős szorongással küzdő egyének az ilyesmit sajnos nehezen viselik. Marhára szégyelltem magam, amiért nem értek spanyolul.
Japánban kissé más lenne a helyzet. Ahogy volt japán nyelvoktatóm, Yuko elárulta: a japánok pont úgy viselkednek, mint én, vagyis annyira szégyellik, ha nem tudnak valamit, hogy inkább meg se próbálják közönség előtt lebuktatni magukat. Inkább otthon, csendes magányukban tanulják a nyelveket, ahol senki sem hallja, ha hibáznak. Mint sejtheted, így... hogy fogalmazzak? Kevésbé sikeresen sajátítják el még az olyan egyszerű nyelveket is, mint az angol. Most próbálj meg az én visszahúzódó természetemmel begyalogolni egy vadidegen országba, ahol mindenki konstans barátságos hozzád, de igazából fogalmuk sincs, mit akarsz. Ez még egy rémálomnál is rosszabb: számomra ez egy Black Mirror epizód.
Madridba bármikor visszarepülnék, mert örökre szívembe zártam a várost magányos bolyongásaim során. Japánba viszont soha de semmikor nem akarnék ellátogatni. Persze több okom is van erre a nyelvtudatlanságon kívül is, de szerencsére felesleges további ürügyeket keresnem. Hála a jó öreg youtube-nak fel se kell állnom a reggelizőasztaltól ahhoz, hogy belekukkantsak kedvenc távol-keleti országom mindennapjaiba...
Bizonyára senkinek sem kell bemutatnom az AFK Légiót. Nem is feltétlenül azért találtam ki az evaTube rovatot, hogy minden hónapban valami újat mutassak Neked, vagy egy kevésbé felkapott csatornának öregbítsem jóhírét. Csupán meg szeretném osztani Veled, miért lettek kedvenceim a kedvenceim.
Nos, ezt a csatornát pont az olyan kényes, de kíváncsi kisasszonyoknak találták ki, mint jómagam. Megkímél mindentől, amit egy utazás során nem élnék túl kínosan feltűnő hiperventilláció nélkül, miközben olyan audiovizuális élményekkel ajándékoz meg, melyeket saját zsebből soha a büdös életben nem tudnék finanszírozni - és a lényeg: mindezt egy olyan ember szemén keresztül láthatom, akiről tudom, hogy komolyan veszi a tudósítói szerepet.
Eddigi olvasmányaim alapján is hozzám illő városnak tűnt Kiotó,
de ez után a videó után már biztos vagyok benne:
HA valaha meglátogatom Japánt, mindenképp ide jövök majd!
Nyilván Szirmai úrnak is szüksége van a nézettségre, hogy életben tudja tartani magát és a csatornáit, ezért kapjuk azokat a hahota-kiváltó videócímeket meg thumbnail-eket, de amikor már megy a videó, egyértelművé válik, mennyire megfontoltan szőtte össze minden felvételét és kommentárját. Nem állítom, hogy kicsit is értenék a dokumentarista filmekhez, de még én is észrevettem, mennyi munka és szeretet kerül egy ilyen videóba.
Komolyan, még azokat a helyeket is érdekessé tudja varázsolni, amikről már babakorom óta szívom magamba a filmeket és National Geographic programokat - ilyen volt például az Inida - Nepál sorozat. A globalizációnak hála igazából alig akad már térség a Földön, ami ne tűnne ismerősnek az átlagember számára, mégis teljesen más jelentőséggel bír az, amikor egy darab ember utazgatásait követed nyomon, mint amikor egy ki tudja, hány fős stáb ugrál kontinensről kontinensre, hogy aztán hajnalhasadáskor pár percig rázoomoljon valamelyik kamerás pacák a távoli hegyek felett repkedő, egzotikus madarakra, vagy mit tudom én. Nekem Szirmai hozzáállása jobban tetszik, és személyes útinaplókat is sokkal jobban szeretek olvasni, mint száraz történelmi/földrajzi ismertetőket. Más az, és maradandóbb élményt is nyújt, amikor egy hús-vér ember körülírja neked, mit tudott meg egy adott helyről, mint amikor hozzád vágnak egy csomó adatot. Hiába ugyanazokat az információkat kapod mindkét esetben, előbbi egy megismételhetetlen ajándék, utóbbi pedig visszataszító házi feladat.
Remélem, nem veszed zokon, hogy az egész bejegyzés ennyire önelemzős stílusban készült el. Valószínűleg a rovat többi része is ilyen lesz, különben hogy tudnám átadni, miért rajongok egy-egy csatornáért/vloggerért? Ja, amúgy botrányosan kevés magyar videós munkásságát követem nyomon, szóval ha ismersz hasonló csatornákat, ne tartsd magadban! Ha pedig csatlakoznál a Légióhoz, ITT megteheted.
Köszönöm, hogy ma is meglátogattál, további csodás napot kívánok!
Bye.
Sajnálom, hogy ennyire kiszámítható vagyok, de MUSZÁJ
ezzel a Steppenwolf klasszikussal zárnom a bejegyzést.
Annyira nyami! ❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése