gótikahullám | egy vámpírhölgy evolúciója a romantikától napjainkig

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Már hónapok óta ígérgetem Bonnienak, hogy készítek egy videós ismertetőt erről a kisregényről. Meg is írtam a szövegkönyvet, elfogyasztottam legalább három dokumentumfilmet, felhajtottam egy csomó képet illusztrációnak, előkapartam a leggótikusabb ruháimat a szekrényem mélyéről, letelepedtem Tybalt nevű kamerám elé, aztán hagytam az egészet a francba. Egyszerűen elszállt a kezdeti lelkesedés, plusz az is igaz, hogy képtelenül izgulok felvétel közben... amúgy is jobban áll a háttérmunka. A vágási folyamatot igazán szeretem, de alapanyag nélkül persze nehéz a dolog.



Egye fene; ha már itt hever minden Sophia Rosebud laptopom asztalán, átszerkesztem blogbejegyzéssé. Így mindenki jobban jár. Szóval:

Elő a vérszopó szörnyetegekkel!

Ó igen, a jó öreg vámpirizmus, a középkor egyik legcsodásabb agyréme. Ha egy közösségben hirtelen, látszólag minden ok nélkül megugrott a halálesetek száma, mi sem volt egyszerűbb, mint gonosz, természetfeletti lényekre kenni a felelősséget. Ilyenkor a biztonság kedvéért még pár sírhelyet is feltártak, és hátborzongató felfedezést tettek: Vöröses folyadék csordogált a hulla szájából, a haja és a körmei mintha nőttek volna a halála óta, ráadásul elég jóllakottnak tűnt ahhoz képest, hogy már napok óta a föld alatt hevert. A leggyanúsabb persze az volt, hogyha még kaparásnyomokat is találtak a koporsó fedelén, mert véletlenül élve temették el a szerencsétlent. Ez sajnos sokszor megesett. Nem is csoda egy olyan korban, amikor a legtapasztaltabb gyógyítók általában a máglyán végezték. Ha már az élet megóvása is ennyire bökte az inkvizítorok csőrét, ki a fenének lett volna kedve emberi tetemeket vizsgálgatni? (Leot kivéve, mert Leo vagány gyerek volt. Annyira vagány, hogy át is csúszott az újkorba.)

Nos, amit a sírfeltáró legények a síron túli élet jeleinek véltek, ironikus módon egytől-egyig a test bomlását jelezték: A halottak szájából nem friss vér, hanem gusztusos bomlástermék szivárgott a felszínre; nem a körmei nőttek meg, hanem a bőr húzódott vissza; és nem azért puffadt fel, mert jól belakmározott a mindenre kapható kocsmárosnéból, hanem a bomlási gázok miatt. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a középkor nemhiába kapta a "sötét" jelzőt az utókortól. (Fun fact: Egyes helyeken brutálisan megcsonkították a hullákat, hogy még véletlenül se tudjanak kimászni a sírjukból. Ezért imádjuk a középkort.) Mégis be kell látni, hogy sokkal izgalmasabb egy rejtélyes lényekkel teli világban élni, mint mindent száraz adatokkal magyarázni. A gótikus irodalom képviselői biztos egyetértettek ebben, például ez az ír származású fickó, akit az első vámpírregény szerzőjeként tartunk számon.

No, no, nem Bram Stokerről beszélek (popkult. utalás #1), hanem Joseph Sheridan Le Fanuról, aki körülbelül negyed évszázaddal a Drakula megjelenése előtt ajándékozta meg a világot Carmilla című kisregényével.

Gótikus mese egy abúzív leszbikus kapcsolatról:

A Carmilla eredetileg folytatásokban jelent meg a londoni The Dark Blue folyóiratban 1871-72 között. Igaz, hogy ekkora a romantika kora rég leáldozóban volt, mégis ez a kisregény az egyik legékesebb példája az irányzat gótikus vonalának.

A történet helyszíne jó szomszédunk, Ausztria, ahol fiatal narrátorunk, Laura békésen éli édesapjával az arisztokraták világtól elszigetelt életét, egészen addig, míg egy vészterhes éjszakán egy idegen hintó jelenik meg a láthatáron. A lovak pont a kis család kastélya előtt vadulnak meg, a hintó felborul, és a hatalmas riadalomból előtűnik egy rejtélyes hölgy, aki idegesen hadarva útbaigazítást kér Laura apjától.

Kiderül, hogy a hölgy a lányával utazik, akit három hónapig hátra kell hagynia, mert szörnyű betegsége annyira legyengítette a szegény párát, hogy biztosan nem élné túl a hosszú utat. Laura habozás nélkül arra kéri apját, hogy ők maguk fogadják be a lányt. A rejtélyes hölgy eleinte ugyan erősen tiltakozik, végül mégis Lauráékra bízza gyermekét. Így kerül Laura mellé a lehengerlően bájos Carmilla, és a két lány nagyon hamar nagyon szoros barátságot köt.

"Szép karjait a nyakam köré szokta fonni, magához vont, és arcát az enyémhez téve suttogta, ajkával a fülemhez közel:

- Drágaságom, sebzett a kis szíved! Ne gondold, hogy kegyetlen vagyok, amiért nem engedelmeskedem erőm és gyengeségem ellenállhatatlan törvényének; ha a drága szíved sebzett, az én vad szívem is vele vérzik. (...) Ahogy mind közelebb kerülök hozzád, te a magad részéről mind közelebb kerülsz másokhoz, és megismered annak az elragadtatásnak a kegyetlenségét, ami nem más, mint szerelem. Ezért egy ideig még ne igyekezz többet megtudni rólam és az enyimekről, hanem egész szerető lelkeddel bízz bennem.
És amikor ilyen lelkesülten beszélt, még szorosabban magához ölelt remegő karjaival, és ajka lágy csókokat lehelve gyengéden parázslott arcomon."

Jószöveg Műhely, Bp., 2006
ford.: Elek István
(34-35. o.)

popkult. utalás #2

Gyakran hallok olyasmit, hogy a "modern" vámpírok elpuhultak, túlérzékenyek, és inkább szexi címlapmodellekre hasonlítanak, mint "hagyományos" vérszopókra. Nos, Carmillánál hagyományosabb vámpírt nem találni a szépirodalomban, de a megjelenése és viselkedése köszönőviszonyban sincs a Nosferatuból ismert Orlok gróféval (popkult. utalás #3). Laura gyönyörű kisasszonyként írja le Carmillát, aki furcsa hangulatingadozásai ellenére rendkívül kifinomultan és bűbájosan viselkedik. Őszintén, szerintem ez sokkal jövedelmezőbb taktika egy vámpír számára, mint hogyha lépten-nyomon őrjöngő vérengzést csapna. Utóbbi még a Hellsing szervezet védelme alatt sem ajánlatos viselkedés. Legalábbis nem mindig. Csak, ha nagyon muszáj... (popkult. utalás #4). Ahogy a krokodil fejszerkezete is ahhoz alkalmazkodott, hogy észrevétlenül kerüljön közel a folyóból lefetyelő patásokhoz, úgy a vámpíroknak is alkalmazkodniuk kellett az ember-vadászó életmódhoz. Pont azért válhattak ennyire veszélyes ragadozókká, mert ösztönös vonzalmat váltanak ki az áldozataikból; azért olyan pofátlanul szexik és jólneveltek, mert ez biztosítja a helyüket a tápláléklánc csúcsán.

popkult. utalás #muszájvolt

A regény világában elterjedt mítosz egy lépéssel tovább megy: A közhiedelem szerint nem csak a préda érez szerelemhez hasonló vonzalmat a ragadozóval szemben, hanem maga a vámpír is végzetesen beleszeret az áldozatába. Emiatt ütik fel fejüket Carmilla furcsa hangulatingadozásai, amik annyira összezavarják Laurát, hogy néha egyenesen iszonyodik Carmillától, mégsem képes ellenállni neki.

"Meg kell mondanom, hogy ezekből a bolondos ölelésekből, amelyek nem nagyon gyakran fordultak elő, többnyire szerettem volna kiszabadítani magam, de az erőm mintha elhagyott volna. Elsuttogott szavai altatódalként hangzottak fülemben, és ellenállásomat révületbe csillapították, amelyből csak akkor látszottam magamhoz térni, amikor karjait visszavonta.

Ezekben a titokzatos kedélyállapotaiban nem szerettem őt. Valami különös, viharos izgatottságot érzékeltem, ami élvezetes volt, elvegyülve a félelem és az undor meghatározhatatlan érzésével. Az ilyen jelenetek idején nem voltak róla határozott gondolataim, de tudatában voltam egy imádatba növő szerelemnek és ugyanakkor az iszonyatnak is. Tudom, ez ellentmondás, de csak így tehetek kísérletet arra, hogy megmagyarázzam érzéseimet." (35. o.)

D. H. FRISTON illusztrációja

Laura a regény egy pontján azt kérdezi, eljön-e valaha az idő, amikor Carmilla teljesen meg fog tudni bízni benne. Carmilla egy szót sem felel, csak mosolyog, és végül Laura kér elnézést, hogy ilyesmit mert kérdezni. Na ja, ez nem a legegészségesebb reakció... közben Carmilla szüntelenül hangoztatja, mennyire kedves a szívének az új barátnője, sőt kétségbeesetten könyörög Laura szeretetéért, mégis hallgat a múltjáról, vagyis pontosan azt követeli a lánytól, amit ő maga nem hajlandó megadni neki: Bizalmat.

Ha hiszünk a mítosznak, azért viselkedik így, mert őszintén szereti Laurát, és a hallgatásával akarja megóvni őt az elkerülhetetlen tragédiától. Ez az ambivalencia adja a történet fő konfliktusát, kettejük évődése magát a zsákmány becserkészését írja le - méghozzá az áldozat szemszögéből. És pontosan ez az, amit sosem szabad szem elől tévesztenünk: Ezt a történetet Laura E/1-ben lejegyzett vallomása alapján követhetjük végig, vagyis amikor Carmilla a jóhiszemű Laura bizalmáért esedezik, ugyanúgy kéri az olvasók bizalmát is.

AUBREY BEARDSLY illusztrációja
Oscar Wilde Salomé c. színdarabjához

A szkeptikusabb olvasóknak pedig eszükbe juthat egy bizonyos embertípus: La Femme Fatale, a végzet asszonya, aki tökéletesen tisztában van vele, hogyan használja fel nőies bájait, hogy teljesen a bűvkörébe vonja áldozatait. Ez a misztikus nőalak különösen közkedvelt téma volt a romantikus irányzat alkotói körében. Módszerei és motivációi nagyon is hasonlítanak egy lélektelen, vérszívó ragadozó szokásaihoz, így nem is csoda, hogy a szépirodalom legelső vámpírja éppenséggel női alakban fogant meg Le Fanu képzeletében.

Olyan közismert figurákat sorolhatunk ebbe a kategóriába, mint például Lilith (az eredeti héber mitológiában Ádám első asszonya, aki megőrizte függetlenségét, és később démonná vált); Salomé (bibliai alak, aki Keresztelő János fejét követelte szolgálataiért cserébe); a görög mitológia szirénjei; vagy akár Az Éj Királynője A varázsfuvola c. operából (popkult. fucking utalás #sosemelég). Az ilyen kegyetlen, túlvilági szépségű nőknek semmi sem jelent nagyobb élvezetet a csábításnál, mely során teljesen magukba bolondíthatnak valakit, aki felett uralkodhatnak, kötelezettségek nélkül, csak egy röpke játszma erejéig.

Ezt a játszmát Eric Berne fene szakszerűen "megerőszakolósdinak" nevezi, mely jobb esetben a kiszemelt áldozat ideiglenes kihasználásával és megalázásával jár együtt, rosszabb esetben pedig "gyilkossággal, öngyilkossággal vagy a tárgyalóteremben ér véget" (Eric Berne: Emberi játszmák - bezony, mifelénk ez is popkult. utalásnak számít, vagy kötelező tananyagnak, egyre megy).

MICHAEL FITZGERALD
illusztrációja

Emlékszel az első idézetre? "(...) ha a drága szíved sebzett, az én vad szívem is vele vérzik." Ennek a fájdalomnak egyedül Carmilla vethet véget, nála van a gyeplő, mégsem lép egyik irányba sem. Ismétlem: A történet szerint azért, mert a természeténél fogva képtelen rá. Képtelen megölni Laurát, mert irdatlanul szereti, de épp ezért nem tudja szabadon engedni sem, és emiatt a két lány lassan, de biztosan, kölcsönösen felemészti egymást. Ezen a patthelyzeten már csak egy külső személy tud változtatni.

Nemhiába mondta Oscar Wilde, hogy minden a szexről szól, a szexet kivéve, mert az viszont a hatalomról szól. Bár konkrét közösülés nem szerepel a kisregényben, Carmillát tartják a leszbikus vámpír toposz archetípusának (ennyi szexuális játszma és visszafogottan erotikus közeledés mellett ez nem is meglepő), és pont ez a részlet változtatta a Carmillát azzá a világhírű fenoménné, ami a mai napig képes megmozgatni az emberek fantáziáját, legyen szó a klasszikus gótikus irodalom kedvelőiről, vagy egy feminista elemeket felmutató sorozat kreatív, szorgos és végtelenül lelkes csapatáról.

Webcam-es Vlogok Vagány Vámpírcsajokról:

A Carmilla rengeteg film, képregény, zenei és irodalmi alkotás alapjául szolgált már, a legfrissebb feldolgozása pedig egy modern korban játszódó websorozat, ami a KindaTV youtube csatorna jóvoltából bárki számára ingyenesen elérhető (magyar felirattal is).

A 2014-16 között futó, három (plusz egy) évadot megélt sorozat 3-7 perces epizódokban mutatja be egy fiktív osztrák egyetem hallgatóinak különös kalandjait.

Laura ezúttal egy örökmozgó, nagyszájú, sokszor komikusan esetlen, de mindig tettrekész lány, aki hű webkamerája segítségével dokumentálja a kampusz környékén zajló eseményeket. Veszélyes kutatásai során számtalan új barátra és ellenségre tesz szert.

Egy nap például új szobatársat osztanak be mellé:
Az első látásra gorombának és antiszociálisnak tűnő Carmillát, aki mindig menő rocker göncökben jár, kíméletlenül löki a cinikus megjegyzéseit, titokban szemtelenül felfalja Laura csokoládé-készletét, de még a szobatársa kedvenc párnáját is kisajátítja, ráadásul egyenesen a tejesdobozból issza a vért... wait, WHAT?!

Khm... igen. Már biztos sejted, hogy a projekt több hasonlóságot mutat egy romantikus komédiával, mint egy gótikus horrorsztorival, ráadásul egy kis sci-fit is beleerőszakolnak a misztikus alaphelyzetbe, és addig bonyolítják a cselekményt, míg a kalandos szerelmi történet kegyetlen istenségek kaotikus összecsapásába torkollik... de bizton állíthatjuk, hogy a sorozat nem a váratlan fordulatoktól hemzsegő történetvezetés vagy a helyenként gyalázatosan erőltetett párbeszédek miatt tett szert kultikus státuszára, hanem az igényesen kidolgozott, változatos szereplőgárdájának hála.

Elsőként lássuk a két főszereplőnket: Az eredeti kisregényben a lányok személyisége pusztán abban merült ki, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Laura kedves - Carmillával. Laura kíváncsi - Carmilla háttértörténetére. Laura kitartó - annak érdekében, hogy Carmilla elfogadja őt. Carmilla pedig vámpír-természeténél fogva úgy viselkedik Laurával, ahogy bármely másik áldozatával tenné. Magyarán a lányok személyisége alkalmazkodik a regényben betöltött szerepükhöz, és még véletlenül sem mutat túl rajta. Így a szereplők nem alakítják a cselekményt, hanem a cselekmény érdekében léteznek. Ez persze cseppet sem baj, végtére gótikus horrorról beszélünk. Ahogy fentebb is említettem: Le Fanu a zsákmány becserkészésének menetét akarja szemléltetni, és ehhez ennyi jellemábrázolás is bőven elég. Az új adaptáció célja merőben más: Egy bonyolult kapcsolatrendszer fejlődését boncolgatja, misztikus egyetemista környezetben, amihez sokkal árnyaltabb karakterekre van szükség. Ezt hiánytalanul meg is kapjuk, nem csak Laura és Carmilla, de az összes mellékszereplő tekintetében is.

A legmagasabb fiúknál is magasabb Danny harmadéves irodalom hallgató, rendkívül erős akaratú lány, aki bármire képes annak érdekében, hogy megvédje a barátait. LaFontaine biológia szakra jár, remek megfigyelő, szeret furcsa masinákat barkácsolni és néha hajlamos túlzásokba esni az alapos vizsgálatok érdekében. LaFontaine legjobb barátja, Lola Perry pedig tulajdonképpen a kis csapat anyukája: gondoskodó, aggodalmaskodó, rendmániás, és ha valami nagyon felkavarja a lelkivilágát, reggeltől estig súrolja a padlót és süti az ínycsiklandó édességeket, hogy valamivel elterelje a figyelmét az életveszélyről... és igaz, hogy a szereplőgárda javában női karakterekből áll össze, de akad néhány visszatérő pasi is, akit nem csak arra használnak fel, hogy "hagyományosan férfias" dolgokat műveljen, sőt! Már az első évadban kifigurázzák azt az elgondolást, miszerint minden helyzetben a férfiaknak kell megvédeni a nőket, mert másra úgysem jók. Ott van például Kirsch, aki tényleg megragadt ebben a múltszázadi elképzelésben, és leginkább komikus karakterként tűnik fel, de miután túllát azon, hogy a lányok...  nos, jobb szó híján lányból vannak, őszinte barátságot köt velük, és nem csak fizikai segítséget, de megtörhetetlenül pozitív hozzáállásával lelki támaszt is nyújt a vagány csajok csapatának.

Adaptációként ugyan nem állja meg a helyét, és biztosan nem kerül a személyes kedvenceim közé sem, mégis elismerem, hogy ez a sorozat ugyanannyira fontos részét képzi a vámpír-emberi kapcsolatokat bemutató történetek univerzumának, mint az egész témakör kezdőpontját jelentő kisregény. Már csak azért is érdemes beletekinteni, mert a legtöbb felmenőjével ellentétben a két összeegyeztethetetlen világba tartozó főszereplők egyenrangú felekként alakítják a sorsukat. Laura nem kerül a vonzó Carmilla végzetes bűvkörébe, hanem valóban beleszeret a magabiztos, mégis sebezhető lányba, Carmillának pedig eszébe sem jut úgy manipulálni Laurát, hogy minden a saját elképzelései szerint alakuljon. Ha valami jó történik, együtt örülnek, ha pedig nézeteltérésük támad, jókat veszekednek egymással, és minden problémát közös erőfeszítéssel oldanak meg - ahogy azt egy egészséges kapcsolatban szokás.

Ha a történet kalandos cselekménye vagy a technikai megoldások részletei is érdekelnek, itt hagyom Neked Maven ismertetőjét, de csak óvatosan less bele: Körülbelül a videó felétől igazán fontos spoilerek jönnek szembe.

Ha idáig eljutottál, minden elismerésem a Tiéd. Szerintem eddig ez a leghosszabb bejegyzés, amit ezen a blogon publikáltam. Remélem, legalább egy kicsit felkeltettem az érdeklődésedet a Carmillával kapcsolatban. Ha esetleg olvastad/olvasni fogod, kíváncsian várom a véleményedet.

Köszönöm, hogy ismét meglátogattál, szeretettel várlak a csevegőbe is.

Bye-bye.