Biztos hallottad már, hogy kis bolygónk legértékesebb eleme a víz. Már hogy ne lenne az? Hiszen részben abból készül a kávé - és nincs még egy koffeintartalmú ital, ami ennyire fontos része lenne az életemnek.
 |
| 2015 szeptember: az első Pécsi Kávé-élmény a limonádét szürcsölő Császárnővel és a felső sarokban látható Bókemberrel |
Anno 3in1 Nescaféval kezdtem, aztán 2013 karácsonyán belépett az életembe Korvin (egy Grundig KM 5040 kávéfőző), és azóta az instant kávé gondolatától is felfordul a gyomrom. Kis családunk hamarosan egy matt-ezüstös Krups 100B Nescafé Dolce Gusto Piccolo kávéfőzővel is bővült, de az ínyenc kapszulákat csak különleges alkalmakkor vesszük elő. Következőnek mindenképp egy kék színű kotyogóst szeretnék beszerezni, hogy teljes legyen a felhozatal, addig is jól megvagyunk Korvinnal és az Eduscho Wiener Extra csomagokkal.
Nem nevezném magam kávé-sznobnak, de ez a keserű csodalötty vitathatatlanul jelentős részben hozzájárul, hogy eva működőképes legyen. Legalább akkora szerepet játszik a mindennapjaimban, mint az olvasás, ezért is örültem annyira, amikor Andi (alias Ngie) videója révén rátaláltam a kávés könyves tagre.
(Andi booktube csatornáját itt éred el)
Tehát ez a kihívás nyolc kritériumot tartalmaz, viszont mivel van ötletem a hipszter kávézós témához ÉS Andi saját témájához is, ezért most összesen kilencről fogok gagyogni.
#1 fekete kávé:
egy sorozat, amibe nehéz belerázódni, de roppant hűséges rajongótábora van.
 |
| első magyar kiadás: Könyvmolyképző, Szeged, 2010. (908 oldal) |
Egyelőre nem döntöttem el, folytassam-e ezt a 11+ kötetes (!) kalandos család-eposzt, mert igaz, hogy eddig csalódást okozott, de hát minden író megérdemel egy második esélyt, nem igaz? (Ráadásul nem tudom, ki tervezte a borítókat, de a magyar kiadások külcsínje lenyűgözőbb a tartalmuknál...)
 |
| 2015 szeptember: a sokat emlegetett Block Coffee Room teraszán tervezzük a hétvégénket |
#2 borsmentás mocha:
egy könyv, ami télen népszerűbb.
Alig értünk el a második ponthoz, és máris megszegem a szabályokat... mert a téli évszakhoz nem konkrét könyvet szoktam kötni, hanem két műfajt: a horrort és a pszicho-thrillert. Hamarabb sötétedik, később pirkad, és az ember az átlagosnál sebezhetőbbnek érzi magát a fog-vacogtató hidegben - ez a legmegfelelőbb időszak ahhoz, hogy beleborzongjunk egy csodásan kegyetlen rémtörténetbe.
#3 forró csokoládé:
egy gyerekkori kedvenc.
 |
| saját féltve őrzött példányom: Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. (440 oldal) |
Michael Ende epikus meséje talán azért volt rám ekkora hatással, mert Bux Barnabás Boldizsár volt az első introvertált személyiségű főszereplő, akivel valaha találkoztam, és ezért sokkal jobban tudtam azonosulni vele. Ugyanolyan szorongó gyerek volt, ugyanolyan bizonytalan volt a saját képességeit illetően, és ugyanolyan nehezen illeszkedett be a társadalomba, mint én. Emiatt a hasonlóság miatt éreztem olyan közelinek a küzdelmét és színeváltozását, emiatt bolydult fel a saját lelki világom is az övével együtt, és emiatt veszem elő a mai napig újra meg újra ezt a csodálatos történetet.
#4 dupla espresso:
egy könyv, amit az első laptól az utolsóig végigizgultam.
Nem létezik még egy regény, aminek olyan hevesen zakatoló szívvel faltam a lapjait, mint a Battle Royale esetén. Legjobb lesz, ha ide másolom a molyos értékelésemet, most úgysem tudnék annál részletesebb véleményt írni róla:
 |
| első magyar kiadás: Ulpius-ház, Budapest, 2006. (738 oldal) |
Amikor először olvastam, lenyűgözött a mesteri cselekményvezetés, a fizikai és lelki borzalmak érzékletes leírása, és hogy ennek dacára az író mennyi (helyenként viszonylag morbid) humort csempészett a történetbe, ami egyáltalán nem kelt oda-nem-illő hatást, hisz a hirtelen rájuk törő szörnyűségekkel való megküzdés egy alapvető formájaként van jelen a játékosok megnyilvánulásaiban.
Ahogy sokan mások, úgy én is elméláztam azon, mihez kezdenék, ha hasonló helyzetbe kerülnék, mint ezek a gyerekek. Második olvasás közben viszont másfajta viszonyulást észleltem magamon. Azt vettem észre, hogy tűkön ülve várom, mikor érkezek el a kedvenc jeleneteimhez, mikor hangoznak el a kedvenc megszólalásaim, mikor csapnak össze a kedvenc karaktereim. Most a résztvevők szerepe helyett a nézők szempontját vettem fel, ami nem kevésbé rémisztő kérdést vet fel: Vajon hogyha ilyen műsorok tartalmát hoznák nyilvánosságra, kikapcsolnám a közvetítést, vagy a kíváncsiságom győzedelmeskedne?"
#5 Starbucks:
egy könyv, ami mindenhol felbukkan.
Számomra ez jelenleg a Pippa Kenn trilógia. Booktube videókban hallottam róla először, és azóta több olyan molyos kihíváshoz is csatolták, amik engem is érdekelnek, ráadásul nemrég volt a "Kérdezz bármit nap Kemese Fannival" című molyos esemény... Időközben nem bírtam visszafogni magam, az első részt egy nap alatt kivégeztem, és közvetlenül utána kézbe vettem a másodikat is, de az értékelésüket akkorra tartogatom, amikor már a befejező köteten is túl leszek. Egyelőre legyen elég annyi, hogy biztos nem leszek Pippa-rajongó, de most már puszta dacból is be fogom fejezni a trilógiát.
 |
| 2015 augusztus: álláskeresés utáni pihenő egy ínycsiklandó jeges kávéval a Cooltour Caféban |
#6 hipszter kávézó:
egy magánkiadásként megjelent könyv.
Sophie Carlon egy nagyon fura, és éppen ezért nagyon izgalmas ausztrál lány. Természetes vörös, mint jómagam, de ő gyakran festegeti a haját (jelenleg a kék árnyalatot kóstolgatja), szereti a mágikus realizmust, és nemrég írt egy könyvet, amit nagyon szívesen elolvasnék. A gondok ott kezdődnek, hogy csak kártyával tudnék fizetni, amim nekem nincs. Talán majd egyszer... egyszer megszerzem ezt a könyvet, mert a zsigereimben érzem, hogy muszáj elolvasnom. Muszáj. Nincs apelláta.
#7 tejeskávé:
egy könyv eredeti ötlettel, szép megvalósítással.
 |
| saját példányom: Partvonal kiadó, Budapest, 2006. (260 oldal) |
Múlt félévben Kalandor megkért, hogy adjak kölcsön Neki egy jó regényt, mert akkoriban nem tudta eldönteni, mit olvasson. Az első író, aki eszembe jutott, Patrick Süskind volt. Elkezdtem ecsetelni Kalandornak, hogy A parfüm című modern klasszikuson kívül is milyen lehengerlő elbeszéléseket írt, és ekkor hihetetlen dologra derült fény: Kalandor sosem olvasta el A parfümöt. Alaposan meglepődtem. Pont ezt a regényt nem vette volna még kézbe, ami ilyen briliánsan mélyül el az emberi lélek és a tömegpszichológia furcsaságaiban? Ezt természetesen nem hagyhattam annyiban.
A borító eleve gyönyörű, igazi csemege a szemnek a sok agyoncicomázott hölgyeket ábrázoló könyvfedelek mellett, de pl. az Outlanderrel ellentétben ez a regény nem pusztán az izgalmas cselekményre apellál. Süskind mester nem kíméli a gyomrunkat, és többször is rákérdez a morális kódexünkre, mert becsül minket annyira, hogy ne palástolja a világ természetes rútságát giccses szerelmi-sóhajos belső monológokkal.
Én úgy tekintek erre a műre, mint egy letaglózó szado-mazo élményre: Ha az író és az olvasója feltétel nélkül megbízik egymásban, olyan mélységekig juthatnak el, amiről sosem álmodtak volna, és így még a tragédia is váratlan erejű feloldozással jár. Ha pedig nem alakul ki olvasás közben ez a kölcsönös alázat, akkor még mindig ott a felszín: Egy izgalmas kis bűnügyi pszicho-thriller.
#8 koffeinmentes kávé:
egy könyv, amitől többet vártam volna.
#8 koffeinmentes kávé:
egy könyv, amitől többet vártam volna.
Ehhez a ponthoz ismét kénytelen vagyok kimásolni egy molyos értékelést, ezúttal Stephen King: A ragyogás c. könyvéről. (Figyelem: Spoiler-eső következik!)
 |
| (ez a kedvenc borítóm) |
"Tetszett, hogy King igyekezett legalább kétdimenziósra alkotni a lényegesebb szereplőket. Tetszett, hogy időt szánt a Panoráma felépítésének és történelmének részletes ismertetésére. Leginkább pedig az tetszett, ahogy a Panoráma becserkészte Jacket: úgy működött, és olyan tüneteket keltett, mint az alkohol - és egy idő után már allegóriaként tekintettem a hotelre. De nem csak az alkoholizmust személyesítette meg számomra, hanem általában a függőséget, mint súlyos betegséget. Ami viszont nem tetszett, az nagyon nem tetszett...
Először is: az a történetmesélési fogás, hogy megsejtetünk valamit, ami később be fog következi, szerintem egyáltalán nem rossz szokás. Ha viszont már a regény első ötödében MINDEN később fontos eseményre felhívjuk a figyelmet a túlzásba vitt ismétléssel, az igazán fáj a szívemnek. Mint amikor valaki filmnézés közben folyamatosan fennhangon találgatja, mi fog történni.
Másodszor: ritkán találkozom ennyire idióta és haszontalan "ártó szellemekkel". Amikor Danny összefut a zombinővel a 217-ben, a nő majdnem megfojtja. Ez azt jelenti, hogy ezek a lények igenis képesek ártani egy kisfiúnak, még ha ragyog is. Na, de akkor miért nem teszik meg? Miért Jacket kényszerítik a feladatra? Ez nekem homályos. Aztán van egy jelenet, amikor az egyik túlvilági figura a menekülő Wendy elé ugrik, az arcába röhög, aztán rögtön el is tűnik. Ennek aztán sok értelme volt. Ami pedig végleg kiverte nálam a biztosítékot: ELFELEJTETTÉK A BOJLERT?? EZ MOST KOMOLY??!! Áh, dehogyis az.
Mindenesetre az idegesítő részek egy idő után olyan értelmetlenné váltak, hogy csak nevetni tudtam rajtuk. Igaz, szánt szándékkal éjjel olvastam a művet, hogy meglegyen a megfelelő hangulat, de felesleges volt. Semmi félelmeteset nem találtam az egészben, a függőséget kivéve. Mert az valóban rettenetes. Az alkoholizmus és társai félelmetes tettekre késztethetik az embert, szörnyeteggé változtathatják, ha adott személy nem néz szembe időben a betegséggel. Jobban örültem volna, ha King kihagyja a szellemeket - vagy inkább kétértelműen ábrázolja őket, hogy találgathassunk, vajon csak Jack fejében léteznek-e -, és jobban ráfekszik a szépen elindított allegóriára."
#9 a tökéletes keverék:
egy könyv, ami egyszerre édes és keserű - és pont ezért tökéletes.
 |
| ebből a tenyérnyi csodából sosem lehet elég példányom |
Ehhez is írtam molyos értékelést, de azt most nem másolom ide. Legyen elég annyi, hogy ha valaki leszólja ezt a történetet, anyatigris-módba kapcsolok, és fogvicsorgatva szétmarcangolom az ellenséges fél érveit. Aztán lenyugszom, és belátom, hogy az ízlésekért nem osztogatunk pofonokat. Ez az első, ösztönös reakció inkább a kis herceghez fűződő szeretetemből fakad, nem az ellenkező vélemény bugyutaságából. Nehezemre esik megérteni, ha valaki nem kedveli ezt a mesterművet, mert számomra ez a pár oldal jelenti a kutat, ami egy végtelen sivatagban rejtőzik.
Tessék elolvasni, legalább egyszer, kérlek. Ha megtetted, és lesz hozzá kedved, beszélgethetünk róla. Addig itt várok Rád.
Bye-bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése