Már csak bő egy hét van hátra a vizsgaidőszakból. A biosz jó szokásához híven a nyakamon maradt a következő félévre is. Jelenleg a kognitív fejlődéslélektan jegyzeteim felett csücsülök a mai utolsó (de tényleg) tejeskávémmal, de igazából már napok óta azon agyalok, mi a fenét kezdjek magammal a következő három hónapban. A droogjaim javarészt vagy elutaznak, vagy pénzkereséssel töltik a nyarat, vagy egybekötik a kettőt - eva meg otthon fog poshadni a laptopnál. Ne érts félre, én is keményen fogok dolgozni, csakhogy az én munkám nem Forintban fog kifizetődni (hanem zsírpárnákban, leginkább a popsim környékén).
#1 helyen a kreatív írás áll,
mert lassan szétrobban a fejem az ötletektől. A félbehagyott novelláim befejezése mellett hetek óta égnek az ujjaim, hogy elkezdhessem megvalósítani a Bordal Trilógia címre keresztelt kisregény-sorozatot, amiben életem első terjedelmesebb munkája, a Falra hányt likőr is helyet kap majd, mihelyst lefaragom belőle a "görcsösen megfogalmazott felesleget". Arról viszont lemondtam, hogy az írásaimat külön blogon is megjelentessem, hátha ez gátat vetne az esetleges publikálásnak... #álmodikanyomor.
#2 helyet a disztópiák foglalják el,
már csak a Mini Könyvklub miatt is, illetve egy molyos kihívás teljesítése érdekében, végül pedig azért, mert ahhoz képest, hogy ez az egyik kedvenc műfajom, eddig nagyon soványak az ismereteim e téren, és ezen sürgősen változtatnom kell.
#3 helyre a punk került,
mert ma újra megnéztem egy filmet, amiben ízig-vérig anarchista fiatalok lázadoztak az akkori kelet-német rendszer ellen, és elkezdett hiányozni a feeling. Ezzel kapcsolatban blogolok majd filmekről, sorozatokról és könyvekről is, plusz természetesen a kedvenc együtteseim sem maradhatnak ki a sorból.
Ennek örömére itt is hagyok egy témába vágó dalt az utánozhatatlan John Lydon mestertől.
Bye-bye, maradj vagány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése