2019/11/17

3. magyar spookathon | összegzés



Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Lassanként be szeretném pótolni az elmaradt maraton-összegzőimet. A vészesen sebesen közelgő vizsgaidőszak miatt nem biztos, hogy mindegyikről tudok írni egy bejegyzést még újév előtt, de igyekszem életben tartani a blogot, amennyire csak tudom. Talán még egy kis önfegyelmet is fejlesztek közben, ki tudja...

Mindenesetre ma összeszedtem a gondolataimat a 3. MAGYAR SPOOKATHON alatt kiolvasott írásművekről. Az eredeti várólistámról (ERRŐL) csupán egyetlen egy könyvet sikerült kézbe vennem, de ahogy látni fogod, egyáltalán nem bántam meg a döntésemet.




BRIAN GARFIELD: BOSSZÚVÁGY
(Paul Benjamin 1.)


Könyvmolyképző, Szeged, 2018.
200 oldal, fordította Mergl-Kovács Bernadett.
Fülszöveg:

Add meg neki, ami jár!

Paul Benjamin átlagos, nyugodt és boldog életet él feleségével és lányával. Épp egy üzleti ebéden vesz részt, amikor egy drogos banda betör az otthonába, és brutálisan bántalmazza a feleségét és a lányát.

A támadásban felesége életét veszti, lányuk sokkos állapotba kerül. A gyásztól sújtott Paul bosszút esküszik az elkövetők ellen, akiket a rendőrség képtelen az igazságszolgáltatás elé állítani. A saját testi épségével mit sem törődve egy revolverrel járja az utcákat, hogy megtoroljon minden támadást.

Megrendítő erejű, komor történet egy férfiról, aki az események sodrában elveszíti az irányítást a saját tettei felett.



Feladatok:

#1 Olvass el egy thrillert!

Ez egyike azon műveknek, melyeket már a nemzetközi fordulón elkezdtem olvasni (ITT). Elég rövidke könyv a maga 200 oldalával, de az olvasás ideje minimum a kétszeresére dagadt a történetvezetés vontatottsága miatt. Általában élek-halok a szépen, fokozatosan kibontakozó karakterábrázolásokért, de B. G. stílusa nekem túl silány. Nagyon felületesen kezelte a trauma utáni teljes jellemváltozás témáját, ami pedig rengeteg izgalmas lehetőséget rejtene magában.

Az első 100 oldalban alig történik valami, ráadásul az egész cselekményt megszakítja néha a főszereplő munkafolyamatáról szóló (könyvelő az illető), borzalmasan hosszú leírások. Az utolsó 100 oldalban pedig mintha versenylóba kapcsolt volna a sztori, és tulajdonképpen egy szusszanásnyi időnk sincs elgondolkodni főszereplőnk "igazságosztó" tettein. Mindezt B. G. azzal próbálta kompenzálni, hogy az utolsó fejezetekben (egy addig és azután sem felbukkanó mellékszereplőn keresztül) részletes pszichológiai profilt ad főszereplőnkről, de olyan szájbarágós módon, hogy az olvasó már-már úgy érezheti: ez a fickó komplett idiótának néz minket.

Sajnálom, hogy nem tudtam elmerülni a történetben, mert az alapötlet erős potenciállal bír. A cselekmény lezárása is nagyon tetszett - volna, de hát egy ütős jelenet nem ellensúlyozhatja egy teljes regény vontatottságát.




SHIRLEY JACKSON: HILL HOUSE SZELLEME


GABO, Budapest, 2018.

296 oldal, fordította Bozai Ágota.
Fülszöveg:

Négyen érkeznek a Hill House néven ismert kísérteties, ódon épülethez: dr. Montague, a tudós, aki fizikai bizonyítékokat keres a ház falai között zajló, természetfeletti jelenségekre; Theodora, különleges adottságokkal rendelkező asszisztense; Luke, a birtok fiatal örököse; és a törékeny Eleanor, aki képtelen szabadulni múltja terhétől. Kívülállóként keresik a magyarázatot a hely titkára, de nem sokáig maradhatnak csupán tanúk – a ház erőt gyűjt, ás hamarosan végleg elragadja egyiküket.

A gótikus horrorirodalom klasszikusaként számon tartott regényből már két mozifilm (A ház hideg szíve, 1963; Az átok, 1999) és egy színdarab is készült, 2018-ban pedig Mike Flanagan forgatott belőle tízrészes Netflix-sorozatot.



Feladatok:

#3 Olvass el egy könyvet, aminek a címében szerepel egy ijesztő szó!
#5 Olvasd el a könyvet, majd nézd meg az adaptációját!

Előbb láttam a '63-as filmet, aztán a 2018-as Netflix sorozatot, és most végre kézbe tudtam venni a mindezek alapjául szolgáló regényt is!

Úgy sejtem, másoknak hasonló problémái lehetnek ezzel a klasszikussal, amilyenek számomra a Bosszúvágy kapcsán jelentkeztek: talán vontatottnak, túlságosan elnyújtottnak érezhetik a történetvezetést. De mivel imádom a gótikus stílusú írásokat, és a szereplők jelleme is rögtön megtetszett, pontosan azt a megfontolt, fokozatos cselekmény-kibontást kaptam, amire annyira vágytam.

Egyszer sem kételkedtem abban, hogy Hill House egy élő, lélegző entitás, amit szörnyű rémálmok gyötörnek, és ezek a rémálmok testesülnek meg éjjelente az emberi szereplők szeme láttára. Nem kifejezetten ijesztő szörnyekről vagy szellemekről beszélünk, hanem valódi rémekről: a szorongás, bizonytalanság és kétségbeesés fizikai tüneteiről. A négy látogató pedig különösen érzékenynek bizonyul a ház ilyesfajta rezdüléseire. Főként főhősnőnk, Eleanor lelkét bolygatja fel a ház légköre, hiszen már az első fejezetekben kiderül, hogy a lány is legalább annyi démonnal küzd a magánéletében, mint maga Hill House. Talán éppen ezért ragaszkodik a ház annyira épp Eleanorhoz. Hiszen mindketten elérték azt a pontot, amikor lassan, de biztosan felemészti őket a magány és a tehetetlenség...

De Eleanornak nem csak nyomasztó emlékeket sikerül szereznie a birtokon. Három társa sokkal kedélyesebb nála, és ez a jó kedély gyakran rá - és vele együtt az olvasóra - is átragad. Gyakran megmosolyogtam, hogyan viccelődnek egymás közt, hogy enyhítsék a Hill House keltette borús hangulatot. Éppolyan csípős megjegyzésekkel dobálóztak feszültségoldásként brandyzés közben, ahogy magam is tettem volna a saját baráti körömmel. Ugyanakkor mindig számíthattak egymásra, ha komolyabb segítségre volt szükségük egy-egy lidérces éjszaka túlélése érdekében.

Összességében ez a regény lopta be magát leginkább a szívembe a maraton alatt olvasottak közül. De tényleg csak azoknak ajánlom, akik szeretik a gótikus hangulatot és a lassan kibontakozó cselekményt.





ALAN MOORE - BRIAN BOLLAND: BATMAN - THE KILLING JOKE



DC Comics, 2012.
64 oldal.
Fülszöveg:

Sok évvel ezelőtt Alan Moore író és Brian Bolland rajzoló bepillantást engedett abba, hogy miként vált Joker azzá, akinek megismerhettük.

Ő Batman legádázabb ellensége, egy őrült bűnözőzseni, akinek bizarr tombolása még a világ legnagyobb detektívjét is zavarba ejti. De nem volt ő mindig ilyen. A sorsdöntő nap előtt, amely örökre elcsúfította az arcát és eltorzította az elméjét, mielőtt a bűn bohócává vált volna, épp olyan ember volt, akit a sötét lovag védelmez: egy egyszerű átlagember.

Mi történt, ami közönséges emberből Gotham City legnagyobb bűnözőjévé változtatta őt? Megakadályozhatja Batman, hogy Joker belerángassa Gordon felügyelőt és a lányát, Barbarát is a maga beteges játékaiba? És véget vethetnek ők ketten az örökkévaló párbajuknak, mielőtt túl késő lenne?

A BATMAN: A GYILKOS TRÉFA Alan Moore felejthetetlen írása az értelem és őrület, hősiesség és bűn, illetve a komédia és tragédia közti vékony határmezsgyéről.



Feladatok:

#1 Olvass el egy thrillert!

Őszintén szólva most nincs sok mondanivalóm. Nem az a képregény-fogyasztó vagyok, aki szuperhősök, antihősök és szupergononszok ádáz küzdelmeire éhes, és abban reménykedtem, hogy Alan Moore elborult elméje valami pluszt tud majd nyújtani. Ráadásul a Batman-Joker páros a Batman rajzfilm-sorozatnak köszönhetően még nálam is kellemes emlékeket ébreszt, aki pedig bottal sem nyúl DC kötetekhez. Mindezek ellenére sajnos nem tudtam elveszni a - különben gyönyörűen megszerkesztett - lapok között.




STEPHEN KING: CARRIE


Európa, Budapest, 1995.
282 oldal, fordította Hamvai Kornél.
Fülszöveg:

A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…

Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a – vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző.



Feladatok:

#1 Olvass el egy thrillert!
#5 Olvasd el a könyvet, majd nézd meg az adaptációját!

A maraton első és egyetlen újraolvasását 2 vonatút alatt gyűrtem le, egy házibuliba tartva és visszafelé. Hiába ismertem a cselekmény összes fordulatát, ugyanolyan erővel hatott rám a történet, mint első alkalommal, amikor először láttam a '76-os filmfeldolgozást.

King híres arról, hogy szereti bő lére ereszteni a dolgokat, a lehető legtöbb oldalról megvizsgálni az ötletei központi témáját. Most szerencsére visszafogta magát, és tényleg csak a lényegre fókuszált, azt viszont olyan tartalommal töltötte fel, mintha maga is átélte volna a szomorú eseményeket. Nos, végül is valóban átélte bizonyos szintig: állítása szerint Carrie figuráját két lány ihlette, akiket King gimnáziumi évei alatt súlyosan terrorizáltak az iskolatársaik (egyikük később öngyilkos is lett az őt ért traumák miatt). Ebből is látszik, hogy King zseniális megfigyelő; azért olyan hatásosak a művei, mert gyönyörűen át tudja emelni a mindennapi tapasztolásokat fiktív szituációkba.

Az egész szereplőgárda megérne fejenként egy misét, ezért egyelőre itt befejezem, nehogy elszaladjon velem a ló. Lényeg a lényeg: ha még nem került a kezed ügyébe, valamikor mindenképp keríts sort a Carrie-re. Nagyon ajánlom.




OTSUICHI - KENDI OIWA: GOTH
A novel of Horror



Tokyopop, Los Angeles, 2008.
240 oldal.
Fülszöveg (saját átírás):


Az olvasó egy morbid történetekkel teli kötetet tart kezében, melynek központjában két középiskolás, Kamiyama Itsuki és Morino Yoru áll.

A fiatalok különös érdeklődéssel viseltetnek mindenféle haláleset, főként pedig a közelükben történő gyilkosságok iránt. Ennek a nem mindennapi lelkesedésnek, valamint erősen fejlett analitikus gondolkodásuknak (no meg egy csipetnyi szerencsének) hála képesek megfejteni olyan rejtélyeket is, melyek még a hatóságoknak is kemény diót jelentenek.

Ugyanakkor, mivel a két fiatal nem alkalmazkodik a rendhagyó igazságszolgáltatás korlátaihoz, és pusztán saját érdekükben cselekednek, a gyilkosok nem mindig, legalábbis nem egészen úgy nyerik el méltó büntetésüket, ahogy elsőre gondolnánk.

Otsuichi könyvéből Kendi Oiwa mangaka készített képregény-feldolgozást.




Feladatok:

#2 Olvass el egy, ebben az évezredben íródott horrort!

A grafika szép és ízléses, de ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Ahogy a fülszöveg is említi, a rejtélyek megoldásában a szerencse is nagy szerepet játszott, ez pedig jócskán ront a rövid történetek élvezhetőségén. Az összes feszültség elpárolog, mivel nem tudunk izgulni a karakterekért, ha ennyire egyértelmű, hogy az író mindig számukra kedvező mederben vezeti a cselekmény folyamát.

Az egyetlen, ami különlegessé teszi ezt a kis kötetet, az Kamiyama Itsuki antiszociális személyiségzavara. Köznyelven szólva egy gátlástalan szociopatával állunk szemben, aki tökéletesen el tud vegyülni a környezetében, átlagos kamaszfiúnak tüntetve fel magát. Egyedül Morino Yoru ismeri a valódi arcát, és pontosan tudja, hogy a fiú nem fogja megvédeni senkitől és semmitől, ha nem tartja elég izgalmasnak a nyomozási folyamatot. Morino sajnos már kevésbé izgalmas karakter, sőt... az író sajnos csupán a tipikus "megmentendő lány" szerepet adta neki. Egyedül az utolsó történetben csillant fel a remény, hogy komplexebb jellemmel van dolgunk, de mivel itt el is fogynak a lapok, az olvasó hatalmas hiányérzettel teszi le a mangát.




JUNJI ITO: GYO (1-2.)



VIZ Media, San Francisco, 2007.
össz. 408 oldal.
Fülszöveg (saját átírás):

Valami bűzlik Okinawában... a halál szaga telepedett a szigetre. Vajon mi okozza? Egy furcsa hal jelenik meg a színen, ami mintha lábakat növesztett volna...

Így kezdődik Tadashi és Kaori története, akik egyre sebesebben sodródnak a tenger borzalmas (és bűzös) titkainak mélyére.




Feladatok:

#2 Olvass el egy, ebben az évezredben íródott horrort!
#5 Olvasd el a könyvet, majd nézd meg az adaptációját!

Hinnye... ez undorító! Méghozzá a legjobb értelemben! Junji Ito képes volt összegyúrni két olyan egyszerű dolgot, mint a bélmozgás és a halacskák, s lőn egy fergeteges kaland tele hátborzongató, és néha egyenesen szívszorító jelenetekkel.

Talán hallottál már arról a jelenségről, hogy bizonyos illatok olyan szoros kapcsolatban állnak bizonyos élményekkel, hogy az emlékhez kapcsolt érzéseink mindig ugyanolyan erővel törnek fel, amikor megérezzük azt a bizonyos esszenciát. Most képzeld el, hogy a lehető leggyomorforgatóbb bűz hatalmasodik el az életeden, sőt mi több, te magad válsz a szag forrásává... a legősibb szintű undorról beszélek, amikor az undor reakciója még a túlélést szolgálta. Ilyen zsigeri érzéseket váltott ki belőlem ez a két kötetes manga.

A két főszereplőnk nem lettek nagy kedvenceim, Kaoritól és a hiperérzékeny nózijától egyenesen a falat kapartam. Utálom, hogy az első oldaltól kezdve folyton ugráltatja Tadashit, és fogalmam sincs, miért tart ki mellette mégis ez a szerencsétlen, a második kötetben pedig volt egy nagyobb rész, amit teljesen feleslegesnek éreztem. Mindezért kárpótolt viszont a cselekmény izgalmas kibontakozása, amibe Junji Ito még egy kis valós történelmi hátteret is belecsempészett. Irdatlan a pasi fantáziája, és biztos nem ez a legjobb műve, de nem is ez lesz az utolsó, amit olvasni fogok tőle.




MICHAEL CRICHTON: A 13. HARCOS
(Ködsárkányok címmel is megjelent)



Kossuth, Budapest, 2015.
200 oldal, fordította Süle Gábor.
Fülszöveg:


Kr. ​u. 921 júniusában a kalifa egyik udvaroncát, Ahmad ibn Fadlánt követségbe küldi a bolgár királyhoz. Ibn Fadlán három évet tölt távol, mégsem tudja teljesíteni megbízatását, mert utazása elején, a Volga folyó mentén összetalálkozik egy csapat vikinggel, akiknek északi honát félelmetes kannibál törzs tartja rettegésben. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a „ködszörnyeket”, ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll. Ibn Fadlán számára nincs más választás, mint velük tartani. A zabolátlan, vad hajósok társaként útnak indul Északra, hogy szembenézzen a rejtélyes, ősi ellenséggel, amelytől még ezek a rettenthetetlen harcosok is félnek.

A Jurassic Park, Az Androméda-törzs, A gömb és a Zaklatás szerzőjének hátborzongató regényéből 1999-ben Antonio Banderas főszereplésével készült film azonos címmel.



Feladatok:

#5 Olvasd el a könyvet, majd nézd meg az adaptációját!


Kalandregénynek kitűnő, egyedül az írásmód döcögős, de a "found footage" típusú könyveknél ez megbocsátható. Merthogy Michael Crichton bizony mindenáron el akarja hitetni velünk, hogy egy létező dokumentum lefordításával állunk szemben. Még egy aranyos kis bevezetőt is írt, sőt érdekes lábjegyzetekkel is ellátta a szöveget, hogy minél hitelesebbnek tűnjön az alkotás. Igaz, hogy a történelmi hűségtől távol áll a cselekmény, de amennyiben ez nem zavar - márpedig engem egy pillanatig sem zavart -, nagyon szórakoztató olvasmányélménnyel gazdagodhatunk.

Nem egy mély mondanivalójú regény, amin jól el lehet csámcsogni, és nem is hátborzongató horror, de cserébe rövid is, eseménydús is, és könyörgöm: szexi skandináv harcosokból sosem elég!



Remélem, talál valamit az olvasmányaim között, ami felkeltette az érdeklődésedet. Legközelebb a májusban lezajlott Asian Readathon összegzését szeretném elkészíteni. Addig is köszönöm a látogatást, és csodás napot kívánok Neked!

Bye.






2 megjegyzés:

  1. A Hill House szellemét és a Carrie-t én is szerettem, örülök, hogy neked is tetszettek :) Kingtől szerintem iszonyat ijesztő és jó még a Tortúra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó igen, a Torúra nekem is nagy kedvencem - mind a regény, mind a film. Az volt az első King történet, ami igazán mély hatással volt rám, Kathy Bates alakítása pedig valami mennyei! :)

      Törlés