A napsütéses órák egyre rövidebbek, a fák egyre kopaszabbak, épp zuhog az eső és hasogató migrén gyötör - tökéletes körülmények ahhoz, hogy belekezdjek a régóta tervezett gótikahullámba. Méghozzá egy olyan kisregény ismertetésével, amit bő két hónapja olvastam, és már alig emlékszem rá. (Bezony, ez a kijelentés már a kritika része, de ne szaladjunk ennyire előre...)
 |
| CASPAR DAVID FRIEDRICH: DER WANDERER ÜBER DEM NEBELMEER (1818) |
Ha azt mondom, "romantika"
... egyeseknek azonnal beugrik az a naggggggyon cukkkkiiiiiiii romantikus vígjáték, ami a múltkor ment valamelyik kereskedelmi tv csatornán, és tény, hogy a szó modern köztudatba ágyazódott értelme köszönőviszonyban sincs az eredetivel. A művészet-, azon belül is főként irodalomtörténeti fogalom arról kapta a nevét, hogy a késő XVIII. századi írók/költők a korábbi hagyományokkal szakítva már rég nem latin nyelven fogalmazták meg műveiket, hanem köznyelven (vagyis az újlatin nyelvek egyikén). A lingua romana kifejezésből pedig kialakult a francia roman (regény) szócska, ami szépen befészkelte magát a német nyelvbe is, satöbbi satöbbi. Nem is az etimológia a lényeg, hanem hogy ebben az időpontban szükség volt egy új gyűjtőfogalomra, mivel a regényírás-olvasás annyira népszerűvé vált, hogy már saját megnevezést érdemelt. A "romantikus" kifejezés tehát eredetileg annyit tesz, hogy "regényszerű" - vagyis az alkotás formáját jelölte, nem a témáját. Ó, nem. A romantika témái szerencsére sokkal változatosabbak voltak egy romcomnál.
Tulajdonképpen minden új művészeti kor célja, hogy szembeköpje az előző korszak ideáit, így a romantikus művészek is elfordultak a klasszicista ókor-imádattól, és fejest ugrottak a középkor (főként a gótika) újra-felfedezésébe. A görög/római hagyományok helyett a saját nemzetük történelme, mítoszai, hiedelmei és népmeséi váltak menővé, illetve hogy az egyén hogyan viszonyul a saját környezete hagyományaihoz és gondolatvilágához. Ugyanakkor a térbeli elvágyódás ópium-ködös Kelet-ajnározássá fajult. Röviden: Az antik európai kultúra már a könyökükön jött ki, valami izgalmas kellett, új felfedezni-való, és annak is a legmélyebb mélysége... mint például az emberi lélek titkos, éjsötét bugyrai.
(Figyelmeztetés: Most kihagytam azokat a finomságokat, amik nem tartoznak a mai témánkhoz. Egyrészt migrénnel nehéz alapos korrajzot alkotni, másrészt nem akarlak fölösleges információkkal fárasztani, harmadrészt pedig: Ne higgy senkinek, mindennek olvass utána.)
Miért lett népszerű a gótikus irodalom?
 |
| HENRY CLARKE illusztrációja E. A. POE "A kút és az inga" c. novellájához |
A gótikus regények (ahogy a modern horror/thrillerek is) azért olyan "hatalmasak", mert azt a bizonyos alapvető ösztönt ingerlik, ami minden élőlény túlélésének kulcsa: A FÉLELEM, pont így, csupa nagybetűvel. Ha nem tanulunk meg félni a mérgező növényektől és ínyenc ragadozóktól, meg sem éljük az első szembejövő jégkorszakot, nem hogy túl-... érted, na. Ezért van az, hogy horrorsztorik olvasása közben tudjuk ugyan, hogy az események fiktívek, a veszély észlelése és a rettegés mégis valós, automatikus mechanizmus. Ehhez az ösztönös félelemérzethez társul a mindenre magyarázatot kereső tudatunk, a titokfejtő, a felfedező - s lőn a felülmúlhatatlan élvezet, hiszen a gótikus regények mindkét síkon gyönyörködtetnek. Egyrészt adnak valami megfejteni-valót (hátborzongató családi titkoktól kezdve a gyilkosságok felderítésén keresztül a természetfeletti jelenségekig bármit), másrészt a feszültség fokozásával képesek valós, intenzív érzések kiváltására is. (Széljegyzet a filozofikus kérdések kedvéért: Ha valakinek nincsenek irracionális félelmei, az vajon összefüggésben áll az absztrakt gondolkodás/fantázia hiányával? Érdekel a véleményed.)
Értelem és érzelem, bitches. Kettő az egyben, a teljes csomag, HELL YEAH! - no de egyelőre elég lesz ennyi az általános jellemzőkről. Hogy jön a képbe a mai regényünk?
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann*
a késői romantika fontos alakja volt. Leginkább a szépség és a szörnyeteg elemeit felmutató Diótörő és Egérkirály, vagy a pszichedelikus mindfuck-hangulatú Az arany virágcserép c. műve miatt lehet ismerős a neve. (Népmese és ópium: Minden, ami romantika, hehe.) A Denner Ignác már más tészta, egész pontosan a dark romanticism (sötét romantika) receptje alapján készült. Olyan csodálatos motívumok tartoznak ebbe az alműfajba, mint a már említett elmebaj és a jó öreg melankólia; halál, ön-/gyilkosság, a groteszk jelenségek esztétikai szépsége, valamint fontos szerepet kap a "Gonosz" jelenléte és ténykedése, ami persze magával hozza a vallási témákat, babonákat (a túlvilágtól való félelmet és kíváncsiságot) is. Ínycsiklandó címszavak, ugye? Lássuk, mennyi jut belőlük a Denner Iggybe...
 |
| WALTER WELLENSTEIN illusztrációja |
Gondolom, várható volt, hogy ide fogok kilyukadni. Pedig milyen ígéretesen kezdődik! Adott egy becsületes vadászember, András, aki egy hatalmas erdőség közepén, a külvilágtól elszigetelve él a feleségével, egyetlen szolgájával és hű kutyuskáival. András magas rangja ellenére épphogy el tudja látni kis családját, kilátástalan nyomorúságban élnek egészen addig a vészterhes éjszakáig, míg házukba nem lép a rejtélyes Iggy bácsi, aki egy aprócska szívességért cserébe hatalmas vagyont ígér Andrásnak. András vonakodva bár, de belemegy a játékba, és egy ideig minden derűsnek tűnik, aztán szép lassan kibontakozik az igazság Iggy bácsi kilétéről. Csalás, gyilkosság, bűnös titkok, okkultizmus és emberáldozatok - tökéletes alapanyagai egy remek horrorsztorinak. Csakhogy az alapanyag kevés ahhoz, hogy jó legyen a végeredmény. Tudni kéne, hogyan rakd össze annak az IKEA terméknek a részeit, különben megesik, hogy hokedlit kapsz szék helyett. Persze ha eleve hokedlit akartál, semmi gond, de az a fene nagy helyzet, hogy egyes vendégek jobb szeretnek széken ülni.
Magyarán ez a kisregény is beleesik a "kor terméke" kategóriába, ami nem biztos, hogy eléri egy mai olvasó ingerküszöbét. Az enyémet egyszer sikerült megkopogtatnia: Amikor a börtönben megjelenik az a rémisztő jelenség, mintha egy lázálomból lépett volna elő, mégis túl közeli, túl mélyen markol az ember velejébe ahhoz, hogy a képzelet szüleménye legyen. Ezen kívül kevés okot tudok felsorolni annak érdekében, hogy kézbe vedd András és Iggy bácsi történetét, sőt később ez a félelmetes entitás is ellaposodik. Ennyit a "Gonosz" rémisztő jelenlétéről.
Eleve úgy indul az egész, mint egy folytatásos sorozat első pár másodperce, ami összegzi az eddig történteket, hogy az új nézők is képben legyenek. Könyörtelen információ-áradat a főszereplőnkről, amit akár három mondatban is el lehetett volna intézni. Miért csak Iggy bácsi érdemes arra, hogy fokozatosan adagoljuk a múltját, szépen felépítve; András háttértörténete miért csak egy sebtében odavetett adathalom? Aztán ott a drága Giorgina, András felesége, aki meg sem szólal a 31. oldalig, és azután is alig "halljuk a hangját". Tulajdonképpen csak azért létezik, mert kell valaki, aki fiakat szül Andrásnak, akikért aztán aggódni lehet - és most ismét vissza kell utalnom a "kor terméke" tünetre, mert teljesen hiteles, hogy akkoriban a legtöbb nőnek ennyiből állt az élete, és még örültek is neki. De ez nem jelenti azt, hogy nekem is örülnöm kéne.
Hoffmann becsületére legyen mondva, hogy nem ad nekünk happy endet, Iggy bácsi jóleső nyugtalanságban hagyja magára az olvasókat. Hoppá, ez már spoilernek számít? Khm... most őszintén: Nem mindegy? Ha érdekel ez az irodalmi irányzat, úgyis bele fogsz lesni, és elszórakozol vele pár órácskáig, aztán megy tovább az élet. Ha pedig nem, akkor sem veszítesz semmit. Hoffmann írói stílusa elég jó, a motívumok is érdekesek, a kész termék viszont megmarad az alapanyag szintjén. A kulcsszó itt a "kiszámítható", ami nem csoda, hisz olyan korban íródott, amikor az egész műfaj még gyerekcipőben járt. Rajongóknak és kíváncsi elméknek kötelező, de ha hátborzongató élményekre vágysz, ne itt keresd.
Ezzel is megvolnánk. Remélem, legközelebben pozitívabb lesz a hangulat (értsd: több lesz a mennydörgés és kevesebb az Algopyrin-igény). Ha eszedbe jutott valami, esetleg egy ajánlás a gótikus témával kapcsolatban, nyugodtan támadj a billentyűzetre, és kösz, hogy ismét meglátogattál, várlak a csevegőbe is!
Bye-bye.
*fun fact: Hoffmannt eredetileg Ernst Theodor Wilhelmnek hívták, de annyira rajongott Mozartért, hogy 1805-ben felvette az Amadeus nevet. (I feel you, bro.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése