Ma kiválogattam Neked néhány kedves, vicces vagy épp elgondolkodtató, de mindenképp érdekes idézetet a női szerep változatosságáról -- nem feltétlenül nőktől.
Az illusztrációkat ezúttal Loui Jover szolgáltatta.
"A boszorkányoknak meghatározó szerepük volt az életemben. A boszorkányoknak, akik sosem váltak meg a seprűiktől. No, nem azért, mert azon repültek, hanem azért, mert minden aggodalmuktól, frusztrációjuktól és vágyuktól söprés közben szabadultak meg. Söpörték a folyosókat, a gangokat, a nappalikat, úgy, mintha a saját életüket akarnák kisöpörni.
Az összes boszorkány közül kiemelkedik a főboszorkány alakja, a nemes, a sokat szenvedett, a múltba révedő, a szomorúsággal teli boszorkányé, akit a világon a legjobban szerettem: az édesanyámé. Neki is megvolt a seprűje, amivel úgy sepert, mintha csupán a seprés szimbolikus értéke számítana."
Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj, 409-410. oldal.
Kurázsi mama: "Vághatna egy kis aprófát."
Pap: "Én voltaképpen lelkipásztor vagyok, nem favágó."
Kurázsi mama: "De nekem nincs lelkem. Viszont gyújtósra szükségem van."
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, 65. oldal.
"Van, amikor hülyének tartanak, mert nem szólok semmit, csak néha biccentek egyet. (...) Örülök, hogy ilyen vagyok. Ha olyan lennék, mint a többiek, akkor jobb lenne nekem, mert nem lennék tisztában vele, hogy jobb is lehetek, érted?"
Csörsz István: Elhagyott a közérzetem, 160. oldal (Zita)
"A cseléd. Tíz éve cseléd, akiben mindent összetapostak már, megtiportak, agyongázoltak, beszennyeztek, aki ment sorsa szerint háztól házhoz, mindenki rongya volt, már huszonhat éves, és akiben néha olyan gyűlölségek bujkáltak az egész emberiség ellen, hogy föl tudott volna gyújtani egy egész várost, s örülni a mások szenvedésének. Most feltámadt, kiszállt önmagából, szinte tizenhat évesen, egy villanás alatt szerelmesen, csodálatosan, s ahogy nézte a verekvő, de haja szőke fényében ragyogó fiút, motyogni kezdett magában önfeledten.
– Gyerek! Gyerek! Gyerekem!
Mint egy igazi nő: szerető, de anya is egyben."
Dallos Sándor: A Nap szerelmese, 8. oldal.
"Vajon mond-e valamit erről az asszonyról az életmódja? A természete, hogy mindig befejezi, amibe belekezd, hogy eszébe se jut meghátrálni, mindennek hátat fordítani, az unokatestvéreinek, a fájdalomnak, a robotnak? Azt hiszem, mond. Én ebben látom a legnagyobb adományt, a fajtámnak ebben a - meglehet - abszurd lelkierejében."
Marguerite Duras: A szerető, 153. oldal.
"Valahogy úgy vagyok az utazással, mint egy boldog kismama a hasfájós, nyugtalan, kibírhatatlan újszülöttjével: tehet velem bármit, én nem bánom. Mert az enyém. Mert hasonlít rám. Ha akar, rám is büfizhet, engem az sem zavar."
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek, 63. oldal.
"– Őszintén szólva, Anya, nem értem, hogyan vagy képes ilyen vacakságokat nézni. Régen alig nézted a tévét. Emlékszem ,mindig szidtál, mert én folyton a tévé előtt ültem.
Elnevettem magam.
– Látod, hogy megfordultak a szerepek, Niki. Igazán jó hatással vagy rám. Nem szabad engedned, hogy ilyesmikre fecséreljem az időmet."
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe, 53. oldal.
"– Na'papa, én fiú szeretnék lenni!
– Nahát lányom, ezen én nem tudok változtatni!
– De, na'papa mindent tud! – kérlelte az unokája.
– Aztán miért szeretnél fiú lenni? – kérdezte.
– Mert Fercikének nem kell letolnia a nadrágját, ha pisilni akar."
Kállai-Kovács Erzsébet: A talpraesett, 23. oldal.
"Leszögezném: biztosan nincs tündér és boszorkány külön-külön, csak bölcs asszony, illetve asszony van."
Isa Schneider: Kísértetek, rejtelmek, átkok egy orvosnő szemével, 82. oldal.
"– Hát nézd – szólt apa békülékeny, de határozott hangon –, azt neked is be kell látnod, hogy a legtöbb lány jobban szeret csinosan öltözködni, mint például fára mászással összepiszkolni a ruháját.
– Ez nem igaz! – kiáltott Amália. – Tudja, mit hordanak a lányok csinos ruhát? Mert az anyukájuk rájuk adja! És miért nem másznak fára? Mert nem szabad összepiszkolniuk a ruhát, amit az anyukájuk rájuk adott!"
Angela Sommer-Bodenburg: A kis vámpír, 135-136. oldal.
"Meghalt az Ulpius nagyapa. Hetekig szenvedett; fuldokolt és hörgött. Éva meglepő türelemmel ápolta, ott virrasztott éjszakánként az ágya mellett. Mikor később egyszer mondtam neki, hogy ez szép volt tőle, szórakozottan mosolygott, és azt mondta, hogy nagyon érdekes nézni, mikor valaki meghal."
Szerb Antal: Utas és holdvilág, 53. oldal.
"– (…) az ember hiába áldozza fel akár a legfontosabb dolgot is az életében, még így sem biztos, hogy boldog lesz. Mert a boldogság egy folyton változó élmény, és nem egy állandó állapot."
Yazawa Ai: Nana 21., 15. oldal.
Remélem, élvezted ezt a kis kitérőt. Neked van kedvenc idézeted a nőiségről, esetleg egy konkrét nőről? Ha eszedbe jut valami, ne habozz megosztani! :)
Bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése