13/40 | BHM: ördögi blues

Szervusz, kedves Blog Vándor!

Egy japán képregénnyel folytatjuk a Black History Month összegzését. Oh igen, engem is meglepett, hogy Hiramoto Akira (a Prison School készítője) olyan kemény témába vágott, mint az afro-amerikaiak meghurcoltatása, de nesze nekünk: itt a Me and the Devil Blues c. manga, melynek első négy kötetét angol nyelven is publikálták.

A legenda szerint, ha a boszorkányok óráján megállsz egy útkereszteződésen és gitározni kezdesz, pillanatokon belül megjelenik mögötted az Ördög. Megragadja a gitárodat, eljátszik rajta egy dalt, majd visszaadja a hangszeredet. Kiváló blues zenészként távozhatsz a helyszínről, de nagy árat kell fizetned érte: halhatatlan lelkedet adod cserébe.

A történet a blues legenda, Robert Johnson körüli híreszteléseket veszi alapul és nagyítja fel észvesztően durva mértékig. Sokan úgy gondolták, hogy RJ valóban alkut kötött az Ördöggel, másként nem vált volna azzá a zenésszé, akit máig sokan tekintenek példaképüknek. De nem RJ az egyetlen történelmi személy, aki helyet kap ebben az alternatív valóságban. A képregény elején minden előjel nélkül feltűnik a színen a rettegett gengszter, Clyde Barrow. A két férfit egyedül az emberiség egészével kapcsolatos bizalmatlanságuk fűzi össze, mégis közösen folytatják útjukat -- maguk sem tudják, merre...

"What we bluesman do is take the blues everyone has inside they heart, and pull it out."

-- Son House; 1. kötet, 82. oldal.

A cselekmény 1929-ben kezdődik. RJ ekkor még röhejes zenész, napszámosként robotol, hogy megkeresse a napi betevőt magának és várandós feleségének. Minden áron meg akarja ragadni a blues életérzést, de sehogy sem érti, miért nem hallatszik ki a játékából a benne rejlő vágy. Kétségbeesésében meglépi azt a lépést, ami végzetes pecsétet nyom egész további életére: alkut köt az Ördöggel. A történet igazán csak most kezd érdekessé válni, bár ezen a ponton kicsit zavaros volt a cselekmény, de nem baj -- később ugyanis megtudjuk, hogy ezen a ponton RJ időérzéke is teljesen összezavarodott. Mindenesetre RJ ezután egy ismeretlen, vészterhes alak* társaságában útra kel, de nem jut sokáig, míg Clyde-dal egymásba botlanak.

Bonnie sajnos nincs már vele, de Hiramoto elég emlékképpel látja el az olvasókat, hogy megértsük, milyen különleges kapocs kötötte egymáshoz a hírhedt bankrabló párost. A Bonnie elvesztése miatt érzett fájdalmon kívül egy csepp emberséget sem találunk Clyde-ban. Igaz, hogy remekül alkalmazkodik a veszélyes helyzetekhez, és többször is az ő gyors észjárása menti ki a duónkat a galibából, másrészt viszont Clyde egy szociopata állatként terrorizálja RJ-t...

(Olvasás iránya: jobbról balra,

nagyításért katt a képekre!)

Hiramoto ügyesen építi a feszültséget, ami nem csupán a két főszereplő között pattog, hanem a későbbiekben egy teljes városra is kiterjed, ahol rémisztő, kegyetlen, test- és lélekroncsoló meglepetések várják a két jómadarat. Emellett a grafika is akkor a leghatásosabb, legkifejezőbb, amikor brutális momentumokat élünk át. Bizony, a képregény első fejezetei, amikor még mindenki békésen éldegél, össze sem hasonlíthatóak azzal a képi világgal, ami a Clyde megjelenése utáni részeket jellemzi. Vagyis Hiramoto árnyékai sokkal jobban megragadták a figyelmemet, mint a kezdeti, családias hangulat.

Hogy miért emlegetem többet Clyde Barrow-t a címszereplő Robert Johnsonnál? Nos, az a helyzet, hogy bár RJ nagyon rokonszenves karakter, a legtöbb idejét fogságba esve, valakinek engedelmeskedve tölti. A "színpadon" kívül ritkán csillan meg benne az a szenvedély, ami az egész cselekményt elindította. Persze érthető, hogy az 1920-as '30-as évek Mississippijében RJ-nek gyakran muszáj behúznia a nyakát, ha életben akar maradni. Ha ezt a kényszer-passzivitást el tudjuk fogadni, akkor érdemes belekezdeni a képregénybe.

*A fent említett rejtélyes alak többször fel- és eltűnik a történetben. Ike-ként mutatkozik be RJ-nek, maga is sötét bőrű férfi, és leginkább akkor járatja a száját, ha a feketék helyzetéről vitatkozik RJ-jel. Az akció dús cselekmény mellé különösen jólesik ez a társadalomkritika, ezért ide másolok Neked pár Ike idézetet:

"After the civil war, ever since slavery ended... The relationship between whites and blacks changed from master/slave to boss/worker, but... The fact that we negros work for the white men till the day we die...well that hasn't changed at all. All that's changed is words on a little piece of paper somewhere..."

"The white man... he got his'self a primal fear of the negro... And the white man... why his body is riddled with fear, anger, and resentment toward society and his own life... and these pitiful white men, why tey're running around, just looking for a way to let out all that fear and anger... And that's what a lynching is... that's why they do it."

Ezt a mangát kifejezetten azoknak ajánlom, akik baljós hangulatra, pezsgőként fröcskölő vérre és kemény legények társaságára vágynak. Köszönöm, hogy ismét meglátogattál, szeretettel várlak IDE is, ODA is. Búcsúzóul pedig íme a történet címadó dala....

Bye.