12/40 | BHM: három polgárjogi dráma

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Talán hallottál már róla, hogy februárban tartjuk a Black History Month nevű kezdeményezést, melynek keretein belül az afrikai diaspóra (afrikai, afro-amerikai, afro-európai stb.) művészetében és történelmében mélyedünk el egy kicsit. Talán hallottál már Morgan Freeman véleményéről is, miszerint az egész kezdeményezés röhejes, hiszen - ahogy Ő mondja: "A fekete történelem amerikai történelem". Ebben igazat adok Neki, az afro-amerikai lakosság felmenői nélkül a USA teljesen máshogy nézne ki, mint ahogy ma ismerjük. Azt viszont még Morgan Freeman szájából sem fogadom el, hogy a BHM hülyeség lenne.

Az embereket igenis emlékeztetni kell a saját történelmükre, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat újra meg újra, és mivel szeretjük a közösségformáló rendezvényeket (lásd pl. nemzeti ünnepek), a BHM is csak javunkra válhat. Akármennyire tisztelem Mr. Freemant, ezen a ponton jobban tesszük, ha saját véleményt formálunk a dologról.

Európai őshonosokként kezdhetjük például azzal, hogy belekóstolunk pár életrajzi filmbe. Nem feltétlenül dokumentumfilmre kell gondolni, hiszen számos olyan filmet forgattak már, amik szándékosan szélesebb közönségnek készültek, száraz adat-zuhany helyett egy kerek történetet mesélnek el. Ezek inkább portrék / ízelítők, de jó löketet adnak, ha komolyabban foglalkozni akarunk a témával. Ma három ilyen filmről írtam Neked. Mindhárom az 1950-es '60-as évek afro-amerikai polgárjogi mozgalmak fő sakkjátékosairól szól, mindhármat az idei BHM miatt néztem meg, és egyiknél sem bántam meg, hogy időt szakítottam rá.

MALCOLM X

rendező: Spike Lee
USA, 1992.
IMDb | Rotten Tomatoes | Port | Snitt

Malcolm X életrajzát bemutató film, aki Malcolm Little néven látta meg a napvilágot, és az egyik leghíresebb fekete bőrű, amerikai vezetővé vált. Miniszter apját a Ku Klux Klán tagjai ölték meg. Gengszterré vált, és mikor a börtönben ült, felfedezte Elijah Muhammad iszlám írásait. Szabadulása után prédikálni kezdte a megismert tanításokat, majd később elzarándokolt Mekka városába.

Az első szó, ami erről a filmről eszembe jut: ambíciózus. Legalább annyira, mint maga Malcolm X. Három órában kísérhetjük végig, hogyan válik egy páváskodó fiatalember megátalkodott bűnözővé, és hogyan találja meg végül mégis a hivatását egy olyan országban, ahol a sorstársaitól gyakran az iskoláztatást is megtagadják. Az első óra mind rendezése miatt, mind a szereplők kinézete miatt inkább hagyományos gengszterfilmnek tűnik, mint valós alapokon nyugvó elbeszélésnek, de talán épp ez segít közvetíteni a nézőknek a főszereplő motivációját, ami akárhányszor módosul az idők során, a magja mindig erős érzelmekből táplálkozik.

Ha láttad már Malcolmot beszélni youtube videókon, hallhattad, hogy a pátoszos előadásmódot preferáló dr. MLK-gel szemben olyan gyorsan pörög a nyelve, akár egy automata fegyveré. Ez a szenvedély jól tükröződik a film történetvezetésén is. A lassabban folyó jelenetek sem kevésbé izgalmasak az akciódús eseményeknél, hiszen ilyenkor ismerhetjük meg Malcolm másik arcát: az identitását kereső, csendes befogadót, aki sosem hagyta abba a mélyebb, vörös posztó mögött rejtegetett válaszok felkutatását. Így esett meg, hogy bár teljes szívvel-lélekkel odaadta magát a börtönben megismert tanoknak, később sem zárta el elméjét az új ismeretek, új elvek elől. Egyeseknek talán agresszív vöröskeként marad meg az emlékezetében, érthető okokból. Szerintem bátor férfi volt, hiteles és hűséges. Nem kell minden szavával egyetértenünk ahhoz, hogy tisztelni tudjuk ezeket a kvalitásokat.

Persze voltak apró részletek, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Ilyen pl. a kiszámíthatatlanul felbukkanó narráció, ami némi komikumot vitt az első órába, aztán hirtelen nyoma veszett. A film első felének eleve más a hangulata, mint a börtön utáni eseményeknek. Talán nem ártott volna, ha a második felébe is belecsempésznek pár mosolygósabb jelenetet, hogy kiegyensúlyozzák a hangulatváltást... de a komorabb részeket is élveztem. Lényeg a lényeg: nem tökéletes film, de erőteljes, bátorító és  szociológiai szempontból nagyon tanulságos, ahogy a következő jelöltünk is.

SELMA

rendező: Ava DuVernay
USA, 2014.
IMDb | Rotten Tomatoes | Port | Snitt

A film azon a napon kezdődik, amikor Dr. Martin Luther King Jr. átveszi béke Nobel-díját, és kizárólag a '65-ös békemenet körülményeit dolgozza fel, azt viszont elég alaposan. King a főszereplő, ezért a két órás film nagyját vele töltjük, és jó képet kapunk arról, milyen ember volt ez az ikonikus férfi a lelkesítő beszédein túl. Ugyanakkor itt nem King élete a fontos, hanem a Selmából Montgomerybe tervezett menet megvalósítása, amivel a USA déli megyéiben élő afro-amerikaiak szavazásra való jogáért küzdöttek. Párhuzamosan láthatjuk az egyén, a közösség és a kormány embereinek szintjén zajló eseményeket, bár a három szál közötti elosztás meglehetősen aránytalanra sikerült.

Dr. MLK nem volt szent ember. Tele volt kétségekkel, rendszeresen csalta a feleségét, de emelt fővel vállalta a vezetői szerep minden terhét. Nem azért, mert vezetői hatalomra vágyott, hanem mert szerette az embereket. Ez jól látszott a filmben is, de igazából nem mélyültek el a magánéleti eseményekben, csak megkapargatták a felszínt. Ilyen fontos történelmi személyek esetén különösen nehéz lehet kihámozni, mennyire hatalmasodjon el az ember az ügyön és vice versa, vagyis valójában hol legyen a hangsúly. Talán ezért nem is mertek eddig mozifilmet forgatni dr. MLK életéről. Ez az esemény-kiemelő módszer ezért remek ötlet, csakhogy van egy hatalmas hátránya: ez a film azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik bizonyos háttérinformációkkal, amikre az író emiatt nem fordít komolyabb figyelmet. (Pl. Ha nem tudod, hogy a We shall Overcome egy polgárjogokat támogató dal, az elnök beszéde is veszít kicsit a frappánsságból.) Ettől néha a cselekmény is félkésznek, döcögősnek tűnik. Mintha a második évadtól kezdenél el nézni egy sorozatot: idővel belejössz a dinamikájába, de lesznek részletek, amik felett elsiklasz vagy nem érted meg pontosan. Többek között ezért is érdemes megnézni az utolsó mai filmünket.

ALL THE WAY

rendező: Jay Roach
USA, 2016.
IMDb | Rotten Tomatoes | Port | Snitt

1963-ban, Dallasban meggyilkolják John F. Kennedy elnököt, akinek hivatalát az alelnök, Lyndon B. Johnson veszi át. A történet az új elnök első, viharos évébe nyújt bepillantást. Johnson életének és politikai pályafutásának legfontosabb időszaka az elnöki eskü letételével kezdődik. Olyan események követik egymást, mint a vietnami háború eszkalációja, a feketék polgárjogi küzdelmének kiteljesedése, valamint az elnökválasztás. Az HBO saját produkciója Robert Schenkkan darabjának filmváltozata.

Ezt érdemes a Selma előtt megnézni, mert tisztább képet ad a politikai helyzetről. A film megtalálja azt a hangulati és történetvezetési egyensúlyt, amit az előző kettőből hiányoltam, LBJ elnök(jelölt) személyisége pedig egyszerre felháborító és magával ragadó. Úgy változtat beszédstílust és meggyőzési taktikát a különböző vitatársaival szemben, mint egy görbe hátú hurrikán. Néha jókedélyű, néha goromba, néha aggódó, de mindig veszélyes és meggyőző. Tapasztalt politikus, és a filmből érthetővé válik, milyen nehéz dolga volt mindenkinek ebben a puskaporos helyzetben.

Remélem, találtál valami Neked valót a mai hármasban. Holnap egy képregénnyel folytatom a Black History Month bejegyzéseket, addig is köszönöm, hogy újra meglátogattál, szeretettel várlak IDE meg ODA is.

Bye.