motiváló gondolatok #16 | lusta fényviszonyok

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Szeretem a saját kis lakosztályomat. Van külön konyhám, fürdőszobám, hálószobám, dolgozószobám, vendégszobám, nappalim, még egy balkonom is - a fényviszonyok viszont mindenhol pocsékak. Ezen a héten ráadásul a legjobb esetben is "csak" borús volt az ég (máskor még csodálatos zivatarokat is kaptunk), szóval elnézést a képek minőségéért. Lusta voltam kivárni, hogy a természetes fény igazodjon az igényeimhez. C'est la vie. ÉLŐBEN folyik az akció, hehehe.

Augusztus 8., hétfő: Budapest napos oldala.

Kamaszkoromban rengeteg fos emléket gyűjtöttem a drága fővárosunkban, mivel évente legalább kétszer fel kellett utaznom, hogy újabb versenyeket nyerjek az iskolám számára. (Ne ámítsuk már magunkat: A tanulmányi versenyek egyedül az iskoláknak hoznak dicsőséget, hosszú távon maximum seggtörlésre tudom használni azt a szekrénnyi oklevelet.) Az a nagy helyzet, hogy alapjáraton is förtelmesen szorongó ember vagyok, pláne idegen környezetben, amikor még bizonyítanom is kell valamit... és emiatt szép fokozatosan meggyűlöltem Budapestet. Az utóbbi években viszont elkezdtem lerázni magamról a kamasz salakot, vagyis minden alkalmat megragadok, hogy kilépjek a komfort zónámból, és felülírjam a rossz emlékeket. Tehát adtam magunknak egy második esélyt.

Tavaly nyáron Császárnőt látogattam meg, novemberben Hímringyóval tettünk egy hatalmas sétát *valamelyik* hídon át és vissza (nyugalom: közös megegyezés alapján lett ez a beceneve), most pedig Kalandor mutatott néhány csodás helyet. Tulajdonképpen egy délutánba sikerült belesűrítenünk mindent, ami boldoggá tesz: kávé, könyvek, sörözés, ponyva...
De kezdjük az elején.

Mivel kivételesen összespóroltam magamnak egy kis pénzt ahelyett, hogy az akció első napján elköltöttem volna a fizetésem felét, a vonat indulása előtt leugrottam az Alexandrába, és felkaptam az Úgy, mint azelőtt c. novelláskötetet, mert kellett valami olvasnivaló is az útra, na. Körülbelül a századik oldalig is eljutottam, mielőtt visszabújtattam a táskámba, szóval elég jó cucc. Az utóbbi időben amúgy is egyre jobban vonz a skandináv kultúra és irodalom - érdekes módon pont a thrillerek maradnak ki folyton, de majd egyszer azokra is sort kerítek.

Amikor megérkeztem, első dolgom egy presszó felhörpintése volt, hogy legyen apróm metrójegyre. Ez is most fordult elő először: Teljesen egyedül közlekedtem egy vadidegen helyen, juhú. (Okay, ez persze nem hasonlítható a 2013-as utamhoz, amikor egyedül zötykölődtem Németországig és vissza, de akkor csak az átszállásokkor kellett résen lennem, nehogy rossz vonatra üljek fel, az teljesen más.) Eredetileg úgy tálaltam a dolgot Kalandornak, hogy "el akarok menni valahova, ahol simán el tudok tévedni" - nos, igazán igyekeztem, mégsem sikerült (nem baj, talán legközelebb). Magabiztosan szökdécseltem a Kálvin térre, aztán Kalandorral beültünk egy kávézóba, ahol elromlott a női mosdó. Telitalálat. De legalább odakészítettek nekünk egy vízzel teli vödröt, hogy mégis legyen valami, amivel le tudjuk öblíteni a dolgokat. Csinos vödör volt, azt meg kell hagyni.

A program következő pontja a könyvvásárlás volt, obviously. Egyrészt találtam egy lengyel klasszikust a kávézó melletti 300 Forintos bódé kínálatában, aztán Kalandor elkalauzolt "Az Antikváriumba", ahol legszívesebben a teljes mini-vagyonomat otthagytam volna, de erős voltam, és csak két kincset szereztem be:

• A vegytisztító becsülete - mert Páskándi Gézától eddig csak egy dráma-kötetem volt (Lélekharang/A vadorzó/Tükörkereszt), így persze bővítenem kellett a gyűjteményemet.
• A megbabonázott puding - mert W. B. Yeats gyűjtötte össze a meséket, ráadásul kiváló minőségű könyvecske, tréfás illusztrációkkal, és csak 600 Forintomba fájt. Örökké átkoztam volna magam, ha otthagyom.

Ennyi izgalom után persze kezdtünk megéhezni, szóval kerítettünk egy-egy szelet pizzát, amiket a Vígszínházzal szemben álló padocskán fogyasztottuk el, aztán vettünk sört, amikkel lebaktattunk a margitszigeti zenélő szökőkúthoz - és mi mással kezdődött volna a műsor, ha nem a Ponyvaregény egyik betétdalával? So nice.

Összesítve a dolgokat:
Kalandor a legvagányabb idegenvezető EVER, és a mozgólépcsőkről sem szédültem le - vagyis az "eva megbarátkozik a fővárossal" fedőnév alatt futó gerillaharc ismét győzelemmel zárult. Kivéve a harisnyám számára (hazaérve észrevettem, hogy a rengeteg gyaloglástól felszakadt a talpamon, no de mindegy, elég sokáig bírta a drága, büszke vagyok rá).

Ejha. Ez a beszámoló kissé hosszúnak tűnik, és a hét többi napját még nem is említettem... sorry, most már rövid(ebb) leszek.

Augusztus 9., kedd: egy váratlan bók.

Minden év azzal ér véget, hogy keresek magamnak egy szépséges falinaptárat az Alexandrában, és decemberig gyönyörködök a csodás képekben, aztán félreteszem őket magamnak, hasznosítani tudom valamire a jövőben. Ezúttal például mini-havi-naptárakat készítettem magamnak, amikhez Klimt és van Gogh képeket használtam fel borítónak. Persze a buli nem lett volna teljes a jó kis háttérzene nélkül, szóval végigpörgettem a kedvenc P!nk dalaimat, és teli torokból üvöltöttem az összes ismert szöveget - mert fogalmam sem volt róla, hogy Anyuka épp a szomszéd Motorosfiúval beszélget a földszinten. Nos, amikor Motorosfiú hazatért, Anyuka természetesen azonnal tudatta velem, hogy megdicsérte az énekhangomat.

Tény, hogy tizenkét évig jártam kórusba, de az már hat éve volt. Enyhén szólva berozsdásodtam, hehe... szóval nem esek önámításba, de azért jólesett a bókocska.

Úgy rémlik, aznap ezt bömböltem a leggyakrabban.

Basszus... most megint órákig bömbölni fogom.

Így jártam.

Augusztus 10., szerda: hasznos voltam, juhú!

Szóval, a fent említett okok miatt Anyuka elkísért egy kis harisnya-vadászatra. Sajnos nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna (bezony: a harisnyák világa változatosabb, mint gondoltam), ezért Anyuka rábeszélt, hogy ha már ott vagyunk abban a förtelmes márka-barlanghálózatban (Árkád), fogyasszunk egy kis pénzt a promod kártyájáról, amit a születésnapjára/anyák napjára kapott. Így került a szekrényembe a nagyon homályos fotón látható darvas dzseki, plusz a képen nem látható horgonymintás felső. De a lényeg még csak most következik!

Anyukánál nem volt apró, ezért én fizettem ki a parkolási díjat. A hagyományos ajándékozós alkalmakon kívül ez volt az első eset, hogy ki tudtam fizetni valamit Anyukának, és engem ez boldoggá tett. Nagyon boldoggá. Annyira boldoggá, hogy el is raktam a parkolójegyet könyvjelzőnek. Mert könyvjelzőkből sosem elég.

Augusztus 11., csütörtök: BoJack Horseman maraton.

Harmadik évad, hatalmas sejtetésekkel a negyedik évadra. Fantasztikus.

Augusztus 12., péntek: pécsi Nővérkém benézett hozzánk, és megöleltem.

(Ezt is többször kéne megtennem.)

Augusztus 13., szombat: Stranger Things maraton.

Augusztus 14., vasárnap: Bloodline maraton.

Igaz, hogy sem az olvasmánylistámmal, sem a buborékos vállkendőmmel nem haladok előre, de hát annyira jók ezek a sorozatok, hogycsakna, és az összes kedvenc youtube kritikusom ezekről beszél. Valamikor be kellett hoznom a lemaradásomat popkultúra téren...

Apropó lemaradás: A nyár hátralévő napjait arra szeretném felhasználni, hogy bejegyzések terén is felzárkózzak az olvasmányaimhoz, mert már legalább tíz könyvet végeztem ki május óta a #disztópiahullám projecten belül, vagyis legalább ennyi blogposzt vár ránk augusztusban.

Addig is nyugodtan meglátogathatsz facebookon vagy instagramon vagy ahol jólesik.

Bye-bye.