Egy korábbi bejegyzésben futólag említettem, hogy a BookTube-A-Thon keretein belül mindenféle izgalmas kihívással is megörvendeztetik a résztvevőket.
A harmadik nap kihívása különösen megtetszett. Az a lényege, hogy kitalálsz egy összefüggő szöveget, amibe belecsempészel néhány könyvcímet is, minél többet, annál jobb. Ezt persze videó formájában kellene teljesíteni, de mivel már így is alaposan elmaradtam az olvasással, semmi kedvem a felvételre meg a vágásra pazarolni az időmet, ha egyszer ez a blogfelület is teljesen megfelel az újabb agymenésem publikálására.
Kizárólag olyan könyveket használtam fel, amiket vagy olvastam már, vagy megtalálhatóak valamelyik polcomon, szóval... íme az eredmény:
 |
| (az illusztráció a Grahame Johnstone nővérek munkája) |
Jancsi és Juliska
Különös ősz köszönt ránk.
A faluban mindenkit ledönt a láz,
fekete ablakok hirdetik a kór rohamos lépteit.
Atyuska fél, mert az éhség
megtébolyítja a közösséget,
ember embernek farkasa lesz.
Könnyű prédák vagyunk,
meztelenek és gyengék.
Atyuska tudja, hogy már ő sem tud megvédeni,
ezért hajnalban kivisz a vadonba.
Azt mondja, a kóborélet megment minket.
Azt ígéri, visszajön, ha elmúlt a veszély,
aztán eltűnik a rengetegben.
A bátyám titokban
morzsákat hagy az úton, hogy hazataláljunk, de
a galamb, ami eddig a remény jelképe volt,
most a sorstalanság hírnökeként ered
a nyomunkba: Mindent felcsipeget.
Eltévedünk, mint az űzött kutyák.
Gazdátlanok vagyunk,
meztelenek és szomjasak.
A Napnak fénye telhetetlen oroszlánszáj,
addig szívja az erőnket, amíg már
a levegővétel is keservesen fáj.
Este kiszáradva hullunk egy fa tövébe,
ágyunk az édes anyaföld,
párnáink a kemény gyökerek, és
csak az üvöltő szelek mondanak esti mesét.
Elrejtett arcok figyelnek a bozótból,
ismerős vágyat látok a fényes szemek tükrében:
Az éjfél gyermekei ugyanolyan kölykök még,
amilyenek mi vagyunk, és
ugyanolyan kiéhezettek is.
Aludj kislány - súgja a bátyám.
Nem szeretném, ha fáznál, hát aludd át a telet.
Higgy nekem: majd újra lesz nyár, és akkor felébresztelek.
Anyámról álmodok,
egy vidám temetésről, ahol
rózsabokrot ültetünk egy névtelen sírra.
Atyuska hív, mert sietnünk kell,
haza kell érnünk, mielőtt leszáll az éj,
de a tüskés ágak elkapják a ruháinkat,
körülölelnek és a húsunkba vájnak.
Nem tudom, hogy amit utoljára hallok,
ez az állati üvöltés
a bátyám torkából vagy a sajátoméból szakad-e fel,
de már ez sem számít.
Együtt vagyunk,
Együtt vagyunk,
és örökké együtt maradunk
 |
| (ezt pedig a csodálatos Mirko Hanák készítette) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése