Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Ha ismerni szeretnéd a bevezetőt, katt ide.
Ez a hét meglehetősen kegyetlen hírekkel indult. Szerdán (pontosan egy hónappal Kurt születésnapja előtt) megyek szóbelizni egy tárgyból, amiből már kétszer megbuktam az elmúlt másfél évben. Egyre nő a nyomás, és közeledek a teljes kétségbeesés felé. Az sem segít, hogy az elmúlt időben két kedvenc emberi lényem távozott a világról.
David Bowie és Alan Rickman többé nem lépnek színpadra. Mindketten 69 évet éltek. Jelenleg az utánozhatatlan Patti Smith, énekesnő, író, költő és legfőbb példaképem szintén 69 éves. Tavaly, 2015-ben összesen 69 könyvet vásároltam meg. A fent említett tárgyból elért legmagasabb pontszámom a szóbelihez belépőt jelentő írásbeliken, decemberben 69% volt. Kezdek félni ettől a számtól, bár tagadhatatlanul illik hozzám.
Félretéve a számmisztikát: bár ezekről a felzaklató hírekről mit sem tudnék a drága Internet nélkül, akivel hosszú évek óta egészséges S/M kapcsolatot tartunk fenn, mégis hálás vagyok a létezéséért. Mert ha nem volna netkapcsolat, a barátaim támogatása is csak késve érne el hozzám, talán túl későn.
Január 11., hétfő: kaptam egy puha, kék hálóköntöst.
Keserédes élmény ez, mert már nagyon hozzám nőtt a kopott, lyukacsos, sötétszürke köpeny, amit az egyik nagybátyámtól örököltem. Sok szép emlék kötődik hozzá, kávézások, film- és olvasó maratonok, hirtelen felindulásból ellejtett sámántáncok; ahogy meleget nyújtott, ha kimentem a balkonra dohányozni, ahogy pótolta a ruhákat, ha lusta voltam felöltözni, ahogy egy-egy kalandom letépte rólam, stb. Valaki egyszer azt mondta, szamurájnak látszom benne, és gyakran úgy is éreztem magam: magabiztosnak az alatta szabadon légző bőrömmel. Az új köntös sosem pótolhatja ezt a foszladozó csodát, mégis örülök neki. Azt mondják, a változás jó dolog.
Január 12., kedd: buszozás Zsiráffal.
Zsiráf nagyon szívélyes és figyelmes, életvidám ember. A legtöbb pécsi ismeri, és nem hiába: kiváló művész, és szomorú sorsa ellenére mindig mosolyt tud csalni mások arcára. A beszédtechnikája még nem tökéletes, és talán már sosem lesz az, mégis élmény vele beszélgetni. Ahogy mindig szokta, most is megdicsérte a peace-gyűrűmet, a napszemüvegemet, a szemeimet és a combjaimat is. Kis mocsoknak hív, egyszerűen imádni való ember.
Január 13., szerda: megnéztem The Nerdwriter videóját a Kintsugiról.
Felemelő érzés, hogy ilyen mesterségek is léteznek. Erről felesleges többet mondani, csak idebiggyesztem a videót.
Január 14., csütörtök: megnéztem a Whiplasht.
El se hiszem, hogy a film már elmúlt egy éves! Még mindig olyan élénken él bennem az első találkozás emléke, mintha tegnap történt volna. Ezért is az Internetnek tartozom hálával. Aztán jött a mozizás két legjobb barátnőmmel, Császárnővel és Macskalánnyal, majd a rengeteg újranézés... újra meg újra teljes katarzis, újabb meg újabb érdekes gondolatok és húsba vágó érzelmek. ÉRZELMEK! Bizony, nekem is vannak ilyenek. Ki hitte volna.
 |
| A NIMH titka - 1982 |
Január 15., péntek: megnéztem egy interjút, amit a Walker filmkritikus fivérek készítettek két lehengerlő filmes szakemberrel.
Rob és Doug Walker rengeteg mulatságos, izgalmas és elgondolkodtató videóval ajándékozta már meg a világot. Ezúttal Don Bluth rendező-animátorral és Gary Goldman producerrel folytattak beszélgetést. A korai Don Bluth történetek, a ritmus, a stílus, a zene és a színes karakterek fontos részét képezték a gyerekkoromnak, és érdekes volt együtt látni a kedvenc youtube-hírességeimet az egyik kedvenc animátorommal. Remek volt köztük az összhang, fergeteges interjút hoztak össze. Érdemes vetni rá egy pillantást, ha érdekel az animációs filmkarrier technikai útja.
Az első részt itt találod, a második pedig biztos ott lesz valahol a közelben.
Január 16., szombat: ezen a napon esett meg az a bizonyos baráti bátorítás.
Elegem volt a vizsgastresszből, a tételekből, és főként abból, hogy anyám definíciója az ösztönzésről kimerül a gunyoros vádaskodásban, illetve az önbizalmam teljes aláásásában. Irány a konyha, az öklöm szenvedélyes csókot nyomott a falra. Aztán sikálhattam a vért. A sebek valószínűleg nem múlnak el egyhamar, viszont amikor befejeztem a takarítást és felmentem facebookra, hogy megtudjam, nem halt-e meg még valaki a kedvenc színészeim és zenészeim közül, legalább egy órán keresztül öntöttük egymásba a lelket a droogjaimmal buta, motiváló vagy metálhörgős videók segítségével. Ahol a szükség, ott a segítség, right? Right. My folks are the BEST.
Január 17., vasárnap: Hollywood Hírügynökséges videókat néztünk Undead unokaöcsémmel.
Általában segítek neki felkészülni németből, és ha a lecke végére érünk, mindig keresünk egy-két Szirmai videót levezetésként. Az ünnepek, valamint a vizsgaidőszak borzalmai miatt idén most először sikerült összehoznunk egy ilyen hagyományos találkát.
De ennyi pihi elég lesz, visszatérek a tételeimhez.
Búcsúzásul itt hagyok egy kis zenét. (Manapság erről álmodok.)
Bye-bye, légy vagány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése