*Mielőtt beleolvasnál ebbe a bejegyzésbe, itt találod a háttérinfót.*
.
.
.
*Megnézted? Okay, kezdjük.*
Január 4., hétfő: egész nap havazott.
Vastag pelyhek szállingóztak a szürke égből, és nem kellett kilépnem a házból, mert ezen a napon kivételesen egy vizsgám sem volt - vagyis: olvashattam, filmet nézhettem, kávézhattam, hempereghettem a német juhászommal a hóban, és főként ALUDHATTAM kedvemre, stb.
Január 5., kedd: megtudtam, hogy három férfi a kedvenc művészeim közül összejött egy film erejéig.
Csak másfél éves késéssel jutott el hozzám a hír, és nagyon felpörget a gondolat, hogy Ron Perlman fogja alakítani Tom Waits karakterét egy David Lynch filmben. Ebből csak jó, és nagyon-nagyon-NAGYON furcsa dolgok sülhetnek ki.
Január 6., szerda: buszozás Bókemberrel.
Manapság kifejezetten gyengének érzem magam, mind fizikailag, mind szellemileg. Bókember társaságában viszont képtelenség búskomoran lógatni az orrunkat. A poénjai förtelmesen rosszak, de épp ezért olyan pofátlanul vicces a pasas. A sajátomhoz hasonló (vagyis határtalanul perverz) humorérzéke mellett még önzetlenül gondoskodó is, ahogy az egy jó ölebhez illik.
Január 7., csütörtök: fröccs-eső Szőlőfürttel.
Kevesen beszélgetnek velem párkapcsolati témákról, mert e téren kissé különbözik a felfogásom az emberek zömétől (körülbelül annyi közöm van a közvéleményhez, mint a jégnek a tűzhöz), Szőlőfürt mégis remekül el tudunk beszélgetni ilyesmiről is. Szőlőfürt kedélyes hangulata rám is átragadt, és szükségem volt a fröccsökre is, nehogy elfelejtsem, hogyan kell ellazulni. Az egész vizsgaidőszak alatt csak egyetlen egy doboz sört ittam meg újév napján, semmi mást. Csodálkozom is a teljesítményemen. Nem, mintha büszke lennék erre, sőt... nagyon is hiányzott már az alkohol.
Estébe nyúlóan nyomtuk a sódert a Kiskorsóban, és később előkerültek nyomasztóbb témák is, amik már jó ideje terhelték a lelkünket. Nem jutottunk világmegváltó következtetésekre, de erre nem is volt szükség. Ismét kiderült, hogy derűs és borús napokon egyaránt számíthatunk egymásra. Ennyi bőven elég.
Január 8., péntek: megtalálták a diákigazolványomat.
Előző nap vesztettem el, és 12 órán belül visszaszereztem, mert egy hihetetlenül kedves lány megtalálta, és a szintén hihetetlenül kedves tesójára bízta, aki egész nap a munkahelyén őrizte, hogy visszaadhassa nekem. Komolyan hihetetlenül kedves emberek. Jó tudni, hogy ez az emberfaj még mindig nem halt ki.
Január 9., szombat: kávéztam Kalandorral.
Ez így önmagában már majdnem megközelíti az esemény-értéket, tudniillik Kalandor ritkán tolja le a képét Pécsre, DE ezúttal ráadásul azt merte állítani, hogy jól írok. Bevallom: unom ezt hallani (ej, de nagyképű valaki!), Tőle is komoly kritikát vártam volna, de egye fene. Ki a kicsit nem becsüli... hááát, igyekszem megbecsülni a bátorítást. Thx, dude.
Január 10., vasárnap: Kicsiboszi megemlített a blogján.
Ilyen még sosem történt velem. Az #ayearathon 2016 nevet viselő, egész éves olvasói maraton kapcsán hivatkozott rám az egyik bejegyzésében. Cserébe pedig rögtön viszonozni tudom a szívességet: NÉZD MEG A BLOGJÁT. Kérlek. Ott a link. Katt. Nem bánod meg. ;)
Befejezésül pedig itt egy kedves dalocska a lenyűgöző Tom Waitstől.
Bye-bye babe, légy vagány!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése