az a drága csóróság

Pécs és a Libri ünnepi hangulatba öltözött: a könyvesbolt vasárnapi nyitva tartásának hála ma is lehetőségem volt a tanulás halogatására, és a sétálóutcákat elárasztó tömeg gátlástalanul félresöpört az útjából, a vaksi nénik ingadozva totyogtak előttem és kiszámíthatatlan ütemben húzták be a kéziféket, a kerékpározóknak pedig valószínűleg befagyott a csengőjük, mert figyelmeztetni már egyikük sem volt hajlandó, csak irigylésre méltó sebességgel gurultak tova az egyre sűrűsödő ködben.

Tudod, hogy megy ez: Mintha mindez kizárólag értem történne, hogy még véletlenül se érjem el a buszomat, és további fél órát didereghessek a késő délutáni fagyban.

instant örömök

A 2+1 akció keretében megszereztem néhány gyönyörű példányt a Helikon zsebkönyvek sorozatból.

Stefan Zweig: Sakknovella

- mert a leírása alapján kiválóan illik ahhoz a hangulathoz, amit a vizsgákra való készülés közben érzek.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

- mert ha egy regény ennyire híres világszerte, muszáj lesz saját véleményt alkotnom róla, és ha már ingyen van, csakazértis találok neki helyet a könyvespolcomon.

J. D. Salinger: Három korai történet

- mert Salinger írta. Komolyan szükség van kiadósabb magyarázatra? Meh, na jó. Ha ragaszkodsz hozzá.

A buszmegállóban való téblábolásnak és a félórás hazaútnak van pozitív oldala is: egy szuszra magamba tudtam szippantani Salinger korai történeteinek esszenciáját a halványsárga utcalámpa fényében. Már ezek a pirinyó életképek is elbódítanak. Salinger stílusának sajátos, egyszerű, mégis összetett zamata van. Tömören fogalmaz, így a legfinomabb mozzanat is hozzáad a karakterek motivációinak átható megértéséhez. A cselekmény mindhárom esetben semmiségnek tűnik, de ahogy a párbeszédek során kibontakozik a szereplők jelleme, hirtelen minden lélegzetvétel figyelemreméltó jelentőséget, minden pillacsapás különös súlyt kap a cselekvés folyamatában.

Épp fejtetőig elmerültem az emberi lélek érzékenységében, amikor hirtelen egy telt keblű hölgy mászott a képembe, az orrom alá tárta párnás tenyereit, boldog karácsonyt és kellemes új évet kívánt (bevallom: én is időzavarban szenvedek, na de ennyire?), majd kijelentette, hogy a gyerekei éheznek. Sajnálattal közöltem, hogy "Most nincs nál..." - eddig jutottam a mondandómban. A hölgy élesen balra fordult, a következő prédát kereste, miután hegyomlásnyi mellei kis híján kicsapták a könyvet a kezemből. Rémülten utána kaptam, nehogy a párás, cigarettacsikkekkel tarkított járdára pottyanjon.

Vigyázz magadra, kedves olvasóm! Az emberek az ünnepek közeledtével egyre tapintatlanabbak. Inkább meneküljünk a zord utcákról, gyere, igyunk meg egy ínycsiklandó kávét a legközelebbi pékárusnál.

Ennyit akartam mondani.