2020/01/05

szennyes | könyvmoly célok 2020-ra


Szervusz, kedves Blog-Vándor!


Sejtheted, hogy miközben ezt a bejegyzést írom, épp a vizsgákra való készülést halogatom. Pontosan emiatt az életképtelen viselkedés miatt lenne szükségem bizonyos korlátokra, amiket szigorúan betartatok magammal. Tehát arra az elhatározásra jutottam, hogy sokakhoz hasonlóan én is kitűzök néhány célt 2020-ra, amikre nem fogadalmakként, hanem konkrét irányelvekként fogok gondolni minden nap minden órájában.




#1 SPÓROLJ!

Akárhogy számolom, 2019-ben többet költöttem könyvekre, mint amennyibe egy egyetemi félévem kerül, és ennél kijózanítóbb pofont kívánni sem lehet. Így hát kiötlöttem egy tervet, ami segíteni fog kordában tartani a költekezést, miközben mégis teret hagy arra, hogy továbbra is támogatni tudjam a magyarországi könyvnyomtatási és -terjesztési ipart.

Íme a 2020-as beszerzés-szabályozó projektem: minden új könyv megvásárlása 3 régi könyv elolvasásának árán következhet be.

Természetesen januárban érkezni fognak csomagok, amiket a projekt kitalálása előtt rendeltem meg, szóval az év első negyede ezek ledolgozásával fog telni. Mivel ezekben a csomagokban összesen 8 könyv rejlik, ez azt jelenti, hogy idén legalább 24 saját könyvet el kell olvasnom, mielőtt akár gondolhatnék is rá, hogy vásárolok valamit. Az egyetlen kivételt ez alól a könyvcsere programok jelentik, hiszen ott nem az anyagiak játszanak szerepet.

Mit mondjak, kemény dió lesz... kívánj szerencsét!





#2 OLVASS OTTHONRÓL!

Lényegében ez a cél szorosan összefügg az előzővel, mégsem egyszerre fogalmazódott meg bennem a kettő. Spórolni is akartam, és a saját olvasatlan könyveim számát is csökkenteni akartam, de csak akkor kötöttem össze a kettőt, amikor papírra vetettem őket.

Idősebb nővérem, édesapám és anyai nagymamám is szeret/ett rendszeresen olvasni, ezért jócskán akadnak a házban a felmenőimtől örökölt könyvek. Egyrészt elszomorít a gondolat, hogy ezek legtöbbje árván porosodik évtizedek óta, másrészt elhivatott könyvmolyként felelősséget vállaltam a rendszerezésükért és gondozásukért, szóval előbb-utóbb mindenképp kézbe akarom venni ezeket az ismeretlen ismerősöket is. Némi kötelességtudat, de javarészt az az egészséges kíváncsiság hajt ennek a célnak az elérésében, ami minden rendszeresen olvasó egyén sajátja.





#3 NE EJTS TÚSZOKAT!

Úgy látom, mindig ugyanott lyukadunk ki: 2020-ban a saját polcomról kéne olvasni, sehonnan máshonnan! Ez alól a könyvtári példányok sem kivételek.

Hajlamos vagyok felhalmozni egy csomó kölcsönzött könyvet csak azért, mert félek, hogy legközelebb valaki megelőzhet, és elhappolja előlem adott könyvet. Ennek viszont súlyos mellékhatása, hogy mindig elragad a túlbuzgóság, és sokkal többet kölcsönzök ki, mint amit reálisan be tudnék fejezni a kölcsönzés ideje alatt. Tehát, igaz, hogy általában 3 hónapig el lehet nyújtani a kölcsönzést, idén minden példányra maximum egy hosszabbítást engedélyezek magamnak, és egyszerre sosem kölcsönözhetek ki többet, mint amennyit visszavittem.

Magyarán rá akarok szokni arra, hogy normális emberként viselkedjek. Ejj, ejj, mi lesz ebből...!





#4 ÍRJ ÖSSZEGZÉSEKET!

Végre valami, ami némiképpen Rád is vonatkozik, kedves Blog-Vándorom!

Persze, eddig is megvolt bennem az elhatározás, hogy minden várólista után írok bejegyzést arról, hogyan sikerült teljesítenem az adott olvasói maratont vagy kihívást, de a csúf igazság az, hogy ez a lelkesedés pont a várólistám közléséig tartott. Ki kellett találnom valamit a blogolási kedv fenntartása érdekében, így született meg az évszakos statisztikák terve. Vagyis nem havi összegzéseket fogok írni, hanem minden évszak végén összeszedem, mennyit olvastam, milyen műfajban, milyen szerzőtől stb. - és közben egy-két mondatban mesélni fogok az egyes olvasmányélményekről is. Igaz, nem valami világmegrengető tett lesz, de remélem, ezzel ráállok arra, hogy tartalmasabb bejegyzésekkel örvendeztesselek meg.





#5 BESZÉLJ 3 HETENTE!

Mint látod, nem kímélem magam. Ennek a célnak a megvalósításától félek a legjobban, de a Doktornőm szerint érdemes kipróbálnom a vlogolást, ha ezzel kreatívan le tudom foglalni magam. Kell egy rendszer az életvitelembe, ami növeli az önbizalmamat, mert az egyetem ezt az egyet tutira nem tanítja meg, sőt... sőőőőőőt! Komoly romlást érzékelek magamon e téren, mióta visszatértem a diákéletbe. Valamennyit csak segítene egy hobbi, ami az írásnál aktívabb kommunikációra ösztönöz, ugye? ... Kérlek, mondd, hogy igen! :'D





#6 KÉSZÍTS 1 RAJZOT MINDEN HÉTEN!

Nem kell mesterműnek lennie, de a készségek fejlesztéséhez muszáj gyakorolni, gyakorolni és még többet gyakorolni!

A rajzkészségem legalább olyan fontos számomra, mint az énekhangom, amit a magántanárom segítségével már másfél év óta fejlesztem, és tényleg sikerült túllépnem pár korlátot, amikről ezelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy képes vagyok legyőzni őket.

Ezt a pozitív fejlődést szeretném átvinni a rajzolásba is, hiszen még mindig nem adtam fel egyik legnagyobb álmomat, hogy egy szép napon elkészítek egy kis képregényt önmagam és droogjaim szórakoztatására.





#7 ÍRJ VÁLTOZATOSAN!

Végül, de nem utolsó sorban elhatároztam, hogy ráfér a blogra egy kis vérfrissítés. Ennek érdekében új rovatokat szeretnék bevezetni, amik havi rendszerességgel fognak megjelenni.

1) Könyvtártúra: amíg ki nem fogyok az épületekből, minden hónap egyik szociális szerdáját valamelyik általam látogatott könyvtár bemutatására fogom szentelni.

2) Retro mese: újra szeretném nézni gyermekkorom kedvenc rajzfilm sorozatait, egyrészt a gyermekkori fejlődésem lekövetése céljából, másrészt az is érdekelne, hogy mennyire állják meg a helyüket ezek a sorozatok a mai világban.

3) evaTube: számomra a televíziózás helyét egyértelműen átvették a  kedvenc vloggereim videói, ezért arra gondoltam, minden hónapban írok valamelyikükről egy kis szösszenetet, hátha sikerül több nézőhöz eljuttatnom a munkásságukat.

4) fangirl alarm!: egyre ritkábban nézek animéket, mangák közül is inkább az általam ismertek felé hajlok, de ezekről is érdemes beszélni, valamint azokról a ritka esetekről is, amikor egy teljesen új sorozat ragad magával.

Ez lenne hát az a 4 témakör, amit minden hónap 4 hetére elosztva meg szeretnék vitatni Veled. Addig is köszönöm a látogatást, és további csodálatos napot kívánok Neked!

Bye.



(... s természeten nincs újév Radetzky nélkül...)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése