A kihívás második feladata úgy hangzik, hogy "top 3 legviccesebb/legcikibb sztorid" - és ez a perjel nagyon szúrja a szememet. A próbakör alatt figyelmen kívül hagytam a dolgot, és csak három félig-röhejes/félig-kínos eseményről számoltam be, de most jó kislány voltam (már amennyire tőlem telik), és a biztonság kedvéért hat történetet kapartam elő a közelmúltból, amik talán nem annyira rekeszizom-serkentők, mint kellene, de én jót mulattam rajtuk a tegnapi hibiszkuszos teám felett.
A potenciális zsarolóim kedvéért kezdjük az ég-a-pofám szekcióval.
#1 A vallási közösségeknek rengeteg hasznuk van,
de oh, mily fájdalom! - a rituálék körüli hűhó egyáltalán nem nekem való. Erre hétévesen jöttem rá, amikor ministrálásra köteleztek az egyik iskolai misén. Szépen bemagoltam, mikor mit kell tennem, és amikor eljött a nagy nap, magamra öltöttem az angyali fehér csuhácskát, megrántottam a ceremónia kezdetét jelző csengőt, buzgó áhítattal lépdeltem a menet élén... és még mielőtt elértük volna a bevezető ének végét, szépen odarókáztam az oltár elé. A szüleim bizonyára nagyon büszkék voltak rám.
#2 Ha már a taxisofőr sem enged a kocsijába,
elgondolkodsz azon, vajon tényleg szükséged volt-e arra az utolsó két tequilára. Már azt se tudom, melyik szak bulijába hurcoltak magukkal a drága ex-gimnazista pajtásaim, csak az rémlik, hogy valami orvostanonc fickó kísért fel a kollégiumba, hogy kiheverjem a kellemetlen részegségemet. Az egyik ismerősöm angolul magyarázott neki, a derekamnál fogva támogató fickó pedig németül duruzsolta a fülembe, hogy "jaj de szép kislány vagy", aztán ők ketten félrevonultak valamelyik kolesz szobába, engem meg kint hagytak alukálni a folyosón sorakozó székeken, egy just-in-case szemetesvödör társaságában. Ragyogó élmény volt vadidegen helyen, elgémberedett tagokkal ébredni és órákig kóvályogni fel-alá, fél kávéra sem elég apróval a zsebemben, amíg a drága ismerősöm végre előkecmergett a rejtekéből.
#3 Volt egyszer egy bokor,
ami egy sokkal orbitálisabb megszégyenüléstől mentett meg, mint amiről most fogok beszámolni. Az egész azzal kezdődött, hogy Hancúrpajtás kocsmatúrára hívott, ami Pécs belvárosában kezdődött és Kertvárosban ért véget. Zárórakor, pirkadat körül kivételesen nem azonnal az ágyába vándoroltunk, hanem elbaktattunk a közeli piacszerű helyre, ahol csípős kolbászt reggeliztünk (avagy vacsoráztunk, ki tudja) friss kiflivel és jókora adag mustárral. Arra viszont nem számítottam, hogy az erőltetett menet mennyire megviseli a húgyhólyagomat. A kocsmában még észre se vettem, hogy pisilni kéne, aztán röviddel a célunk előtt nem bírtam tovább, és félrevonultam ama bizonyos rokonszenves bokorhoz, ami olyan szépen eltakarta a valagamat - és bezony, csak a valagamat tudtam elfedni az épp arra haladó öreg néne rosszalló szempárja elől. Igyekeztem legalább olyan savanyúan grimaszolni, amilyen savanyúan ő bámult az én képembe, aztán jót nevettünk a jeleneten, és Hancúrpajtás meghívott egy pohárka élénkítő narancslére...
... és ha már a "hölgyekhez nem illő" akcióimon is ilyen jóízűen tudunk kacagni, térjünk át az ártalmatlanul röhejes emlékekre.
#1 Pszichológus hallgatóként
rengeteg érdekes történettel találkozunk. Egyszer például egy olyan házaspár esetét vettük górcső alá, akik nem a biológiai neme szerint nevelték fel gyermeküket - vagyis egyszerre kezelték fiúként és lányként. Sajnos van egy igen kellemetlen tulajdonságom: Ha unatkozom, nem veszem észre, hogy hangosan kimondom a gondolataimat. Ezen a napon például azt dörmögtem jól hallhatóan, hogy "Akkor állva vagy ülve pisil a gyerek?" - és azt hiszem, az oktatónk kissé túl komolyan vette a kérdést, mert percekig tartó monológot folytatott magával arról, hogy befolyásolja-e az egészséges lelki fejlődést a fiúknál, ha nem tudatják velük a piszoár mibenlétét.#2 Főállású boszorka vagyok,
minek tagadjam - és erre nem csak a lángoló hajam a bizonyíték. A következő esetnek két szemtanúja is volt: Bonnie és Sohn, akiknek a múltkori Pécsi Kávés találkánkon nagy magabiztosan kijelentettem, hogy annyira leégtem hó végére, hogy istennek sem adok borravalót, sőt a felszolgálóknak kéne borravalót adniuk nekem, ha már ennyi vendéget hoztam a nyakukra az elmúlt hónapokban. Úgy kellett kicentizni a fillérkéimet, hogy még maradjon később sörre is, s láss csodát: Amikor fizettünk, a pultos csávó visszaadott két húszast. Kissé meglepődtem, aztán leesett, hogy 50-esnek nézte a 10-esemet. Ennyit az önbeteljesítő jóslatokról.
#3 Császárnő szaktársam aranyköpése
immár szállóigévé vált a köreinkben, szóval akár csalás, akár nem, megtiszteltetés ezzel zárni a mai bejegyzést: A legutóbbi vizsgaidőszakban történt, amikor egy olyan tárgyból készültünk fel, ami többek között a kezdetleges törzsek és a neurotikus betegek szokásait/hiedelmeit hasonlította össze. A zárthelyi abból állt, hogy a sok fincsi téma közül mindenki kiválaszthatott egyet, amiből egy órán belül meg tudott fogalmazni egy (ha jól emlékszem) kb. három oldalas, viszonylag épkézláb esszét. Nos, az egyik ilyen fő téma a taburól, totemekről meg ilyesmik kialakulásáról szólt - és erre utalt Császárnő, amikor azt a frappáns kijelentést tette, hogy
"Legyen tabu az egyik téma, arról tudok beszélni."
(#CsászárnőforPresident)
Holnap ínycsiklandó(nak szánt) fényképekkel várlak. Ha addig is csevegni támad kedved, tudod, hol találsz - és kösz, hogy ismét benéztél. Hálám jeléül itt hagyom Neked a létező legéteribb röhögő-maratont tartalmazó Channel Awesome művet.
Bye-bye.
Bye-bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése