Végre kaptam egy saját laptopot. Sophia Rosebud-nak neveztem el, és egy különleges keresztelővel szeretném köszönteni eva-lakon. A tömegmészárlás ötletét el kellett vetnem (sajna nincs akkora vagyonom, mint a Corleonéknak... egyelőre), szóval maradt a második opció: Ismét megpróbálkozom ezzel a kihívással.
Persze hagyok linkeket az első (fél)kör bejegyzéseihez, hiszen nem lemásolni akarom a korábbi tartalmat, hanem kiegészíteni pár vadi új élménnyel, például: Legutóbb azt árultam el, miért vágtam bele a blogolásba - ma pedig azon is elgondolkodtam, hogy vannak-e konkrét céljaim vele. Nos, van. Pontosan egy darab:
Legyőzni az önmagammal szemben táplált előítéleteimet.
Háttérsztori: Van nekem egy nagyanyám, aki szerint ő a naprendszer közepe. Ha valaki nem nyalja a valagát zokszó nélkül, hazug pletykákat kezd terjeszteni róla. Kiskoromban például azt állította rólam, hogy öregek otthonába akartam küldeni, amikor még az intézmény létezéséről sem tudtam - és ez még csak az enyhébb meséi közé tartozik. (Azóta többször megkaptam azt is, hogy nem vagyok az unokája, és bárcsak tényleg így volna, de sajnos egyértelműen az ő ágának a génjeit örököltem.) Nem csak Apuka életét keserítette meg a verbális bántalmazással (az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy ez legalább annyira káros, mint a fizikális bántalmazás), de máig azon mesterkedik, hogy pokollá tegye a szüleim házasságát. Szerencsére Anyukát elég kemény fából faragták ahhoz, hogy nem csak ellenáll a vénlány zsarnokoskodásának, ráadásként Apuka önbizalmát is feljavította. Így már nem hagyja olyan mértékben kihasználni magát, mint például amikor törött lábbal ment haza a katonaságból, a vénlány meg felküldte tetőt javítani, aztán jutalom gyanánt magához vette Apuka keresetének 90%-át... de hogy is kapcsolódik ez az előítéleteimhez?
Nos, ha valamit nem sikerül úgy intéznem, ahogy Anyuka szeretné (értsd: beüt a lustaság meg az önérzet hiánya), sokszor megkapom, hogy "olyan vagy, mint a nagyanyád" - és tudom: Anyuka abban bízik, hogy a rossz példa felemlegetésével rá tud venni, hogy változtassak a helytelen viselkedésemen. Csakhogy Anyuka még sosem hallott a tanult tehetetlenségről, ami az én esetemben azt jelenti, hogy minél gyakrabban hasonlított valakihez, akit gyűlölök, annál erősebb lett a félelmem, hogy bármit teszek, a gének erősebbek nálam, és emiatt csak megvetést érdemlek. (Állítottam valaha, hogy normális képem van önmagamról? Nem én!) Szerencsére elmagyaráztam a dolgot Anyukának, és azóta egyre ritkábban veti be ezt a beszólást. Ezen kívül pedig igenis igyekszem átlépni az árnyékomat.
Azt mondják: Olyan emberré kéne válni, akit tisztelni tudsz - és pontosan ez a célom a blogolással is. Olyan blogger szeretnék lenni, akivel érdemes vitatkozni (vagyis "eszméket cserélni"), illetve olyan tartalmat szeretnék megosztani, amiről szívesen olvasnék más blogokon...
... és most látom, milyen hosszú bevezetőt írtam ehhez az egyszerű kijelentéshez. Sorry, néha elszalad a ló vagymiaszösz.
Nem akarom még tovább lopni az idődet, ezért most nagyon röviden jöjjön öt nagyon véletlenszerű info rólam:
#1 Rühellem a főtt zöldséget, #2 nyersen viszont a legtöbbet szívesen elrágcsálom, #3 hasonlóan a gyümölcsökhöz: lekvár, befőtt jöhet, de lélektelenre aszalt cuccokat meg édes-trutymós süteményeket please sose tolj az orrom alá, #4 és ami a piát illeti: a hibiszkuszos a kedvenc teám, #5 pálinkát pedig kizárólag temetéseken iszok.
#1 Rühellem a főtt zöldséget, #2 nyersen viszont a legtöbbet szívesen elrágcsálom, #3 hasonlóan a gyümölcsökhöz: lekvár, befőtt jöhet, de lélektelenre aszalt cuccokat meg édes-trutymós süteményeket please sose tolj az orrom alá, #4 és ami a piát illeti: a hibiszkuszos a kedvenc teám, #5 pálinkát pedig kizárólag temetéseken iszok.
Ennyi bőven elég lesz mára. Megyek, megpróbálok felidézni pár rekeszizom-serkentő momentumot a holnapi bejegyzéshez. Addig is, ha kedved támad csevegni, tudod, hol találsz.
Kösz, hogy ismét itt jártál.
Kösz, hogy ismét itt jártál.
Bye-bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése