2016/03/19

motiváló gondolatok #7 | túladagolás

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Ez a kihívás nehezebb, mint hittem (á, dehogy - csak lustább vagyok a kelleténél) VISZONT mostanában csőstül jön mindenféle jóság, szépség, vagányság, szóval most idebiggyesztek egy igen hosszú bejegyzést mindarról az elitista sznob szórakozásról, amit az utóbbi időben átéltem, méghozzá kivételesen fordított sorrendben.



Március 18., péntek:
Pacsi unokaöcsém nálunk töltötte a napot, és megnéztem vele a Harry Potter és a titkok kamráját. (Első Alan Rickman-es film, amit a halála óta láttam.)

Március 17., csütörtök:
Az egyetemi előadások után lődörögtem/beszélgettem egy kicsit Szőlőfürttel. (Illetve vett nekem egy doboz piros Marlyt cserébe a számtalan szál cigiért, amit az utóbbi másfél évben megosztottam Vele.)

Március 16., szerda:
Übercsikóval (a.k.a. Overdose) megnéztük/hallgattuk a Sopianae Slam Poetry Klub márciusi szessönjét a Nappaliban. (Amikor odaértünk, kiderült, hogy a "nézősereg" fele pszichológus szaktársakból és egyéb ismerősökből állt. Vagányság a köbön, dude.)

Március 15., kedd:
Elrángattam Anyukát moziba - várj, ez hosszú lesz...

The Assassination of Richard Nixon,
amerikai-mexikói filmdráma,
2004
Történetesen épp befejeztem A Richard Nixon-merénylet c. filmet, és hajmosásra készülődtem a brutális katarzis után, amikor jött a hívás a pécsi nővéremtől: Van három fölösleges mozijegyük a Saul fiára aznap estére, nincs-e kedvem elmenni rá? Persze, miért is ne... végtére még volt egy teljes órám, hogy megtegyem a másfél órás buszutat, illetve van egy vagány hópárduc-foltos műszőrme kalapom, ami elfedte a vállalhatatlan szénakazalt a fejemen. Lényeg a lényeg, hosszasan próbálgattam hívogatni azt a maréknyi ismerősömet, akik aznap Pécsen tartózkodtak, de senki sem volt hajlandó felvenni a telefont (plusz később kiderült, hogy amúgy sem értek volna rá). Végül Anyuka szerencsére beadta a derekát, még le is fuvarozott minket, pedig egyrészt gyűlöli az éjszakai vezetést, másrészt meg egyáltalán nem mozi-látogató fajta (az előadás végén meg is jegyezte, hogy régen bezzeg nem kellett a dobhártyájáért aggódnia a moziban satöbbi).

Már a vetítés kezdete előtt is remekül szórakoztunk. Pécsi nővérem férje mellett ültem, és mindkettőnknek feltűnt egy nő, aki egy piros kabátkában illegett-billegett a helyére. A kabát szabása egy puffos szoknyájú ruhára emlékeztetett. Petya kérdésére, hogy mit szólnék egy ilyen kabáthoz, azt feleltem: "Attól függ, mi van alatta." Egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk ki a legvalószínűbb megfejtést: "Semmi." - aztán Petya folytatta: "Ha nem veszi le, tényleg nincs alatta semmi."

Közérdekű közlemény: A nő nem vette le a kabátját az előadás alatt, és még a film is remek élményt nyújtott.

Saul fia,
magyar filmdráma,
2015
Rég láttam ennyire profi filmet. A technikai megoldások tökéletes harmóniában álltak a történettel - hang, kamera, megvilágítás, díszlet, ruházat, forgatókönyv etc. egyenértékű felekként vezetik előre a cselekményt, olyan folyékony ritmust biztosítanak a filmnek, ami az első percektől kezdve megbéklyózza a nézőt. Maga a cselekmény pedig bővelkedik a csendes pillanatokban, mégis pörgős. Még ha meg is állunk egy-egy jelenetben, mindig történik valami, ami megragadja a figyelmet: menetelés vagy lapátolás sajátos ritmusa, bábeli nyelvzavar-szerű morajlás, a homályos háttérben sejtetett borzalmak vagy épp egyetlen arc vonásainak fokozatos megváltozása, és még sorolhatnám. Ráadásul a készítők végig észben tartották a filmművészet egyik leglényegesebb pontját: A KÖZÖNSÉG NEM HÜLYE, vagyis nem kell mindent az orra alá dörgölni ahhoz, hogy megértse és átérezze, miről van szó. Ha csak sejtetjük a cselekményt, a néző saját képzelete úgyis kitölti az űrt, és ez a képesség gyakran sokkal hatásosabb élményt nyújt - ékes példa erre az utolsó jelenet, ahol pusztán a hangok mesélnek.

Természetesen magán a történeten is érdemes elmerengeni, de ehhez meg kell nézned a filmet. Jó szórakozást hozzá.

Köszönjük, Team!


Március 14., hétfő:
Létrehoztam a #AYEARATHON áprilisi molyos kihívását. (Hatalmas boldogság, hogy egyre többen érdeklődnek az esemény-sorozat iránt, továbbá rájöttem, hogy kitüntetést szerkeszteni hatalmas FUN.)

Ha tetszik a plecsni,
itt tudsz jelentkezni.
Március 13., vasárnap:
Véget ért a #AYAERATHON márciusi fordulója, tehát sok-sok kitüntetést osztogathattam a molyos résztvevőknek. Amúgy pedig sikerült befejeznem (és értékelnem) egy Stephen King novelláskötetet, így három témába vágó könyvet tudtam kiolvasni a maraton-hét alatt:

Március 12., szombat:
A hosszú-hétvégi szünet előtti utolsó pillanatban sikerült egy röpke körtúrát tennem a Tudásközpont szabadpolcai között. Ismét megtaláltam azokat a könyveket, amiket előttem még soha, senki nem kölcsönzött ki:
Március 11., péntek:

Már egy hónapja terveztük Übercsikóval, hogy megnézzük a Baal című darabot a JESz előadásában, és végre eljött az idő! Nagyon hiányzott már, hogy beüljek egy színes-szagos tömegbe, hogy közösen figyeljünk egy porondon pocskondiázó színes-szagos tömeget. Mert igaz, hogy egy Bertolt Brecht darabot adtak elő, és egy Brecht darabot nagyon nehéz elcseszni, ahhoz már tehetség kell, de a posztmodern rendezés sajnos megadta a kellő lökést eme kelletlen tehetség megvillogtatásához... sosem volt egy csendes pillanat, hogy leülepedjen a színészek játéka és Brecht csodás szócsatáinak hatása, még akkor is bömbölt valami zenebona a háttérben, ha egyáltalán nem adott hozzá a történetvezetéshez, ráadásul fos helyeken ültünk, a legszélén, így tulajdonképpen csak az előadás felét láttuk... VISZONT félmeztelen férfiak hemperegtek tőlem egy méterre a poros földön, szóval nem panaszkodhatok. Amúgy is ez volt az első JESz-élményem, adok nekik még pár esélyt.

A stáblistát itt találod.

Március 10., csütörtök:
Boris Vian születésnapján két kedvenc pszicho-gólyám (RockSzirén & Übercsikó) születésnapját ültük meg egyszerre a Csinosban.

Március 9., szerda:
Kedvenc oktatóm, B. Kapitány előadásán egyszer véletlenül kinéztem az ablakon, és mit látok? Egy fürge mókus suhant végig a szomszédos épület kőkerítésén, majd kecsesen lendült egyik faágról a másikra, egyre távolabb. Ugyanolyan narancs-vörös szőre volt, amilyen az én hajam is. Ráadásul B. Kapitány is remek előadást tartott.

instant örömök
Március 8., kedd:

Nőnap alkalmából megajándékoztam magam a világegyetem egyik legvagányabb bögréjével.

A PTE BTK Szolgáltatói Irodája biztosította ezt a csodát - és ezzel elnyerte egy fanatikus bögre-gyűjtő örök háláját.

Van ennek még 2-3 másik mintájú társa, akik kifejezetten hiányoznak a konyhámból, de egyelőre beérem Kosztolányival.

EGYELŐRE.

Március 7., hétfő:
Mivel semmi dolgom nem akadt, Elizabeth-filmmaratont tartottam:
Igen, a Shekhar Kapur filmekről van szó.

Március 6., vasárnap:

Néha akad egy sorozat, ami olyan tökéletesen vegyíti az alpári humort az intelligens kommentárokkal, hogy észre sem veszed, mennyire a szívedhez nőtt, amíg azon nem kapod magad, hogy az utolsó előtti epizódok összetörték a szívedet, és tátott szájjal bámulod a képernyőt, néma miérteket formálva, a következő pillanatban pedig szívből kacarászva, és alig várod, hogy végre elkezdjék vetíteni a harmadik évadot.

Ilyen volt számomra a BoJack Horseman, aminek ezen a napon értem a (jelenlegi) végére.

Március 5., szombat:
Rájöttem, hogy túl rég kerestem rá a Black Sails c. sorozatra, és már rengeteg epizódot vetítettek le azóta, szóval bepótoltam az elmaradt 5 részt.

Március 4., péntek:
Übercsikóval megnéztük az Ave, Cézárt!-t az Apollóban. Ez volt az első Coen-tesós film, amit moziban láthattam, és fergeteges élmény volt. Of course.






Március 3., csütörtök:
Ezen a napon két plecsni ért el hozzám.
Az első Ancsúr kihívásának teljesítéséért járt, a második pedig Kilit könyvtározással kapcsolatos kihívásáért, amire a következőket olvastam el:
Március 2., szerda:
Kevin Smith Mester ezen a napon fontos életbölcsességet osztott meg a facebook oldalán, egyetlen mondatba sűrítette, mit jelent a barátság, család, szeretet, és hogyan érhetjük el az önzetlen emberi összetartás által talán még a világbékét is... íme:


Március 1., kedd:
Két előadás között beültem lazulni a Kiskorsóba. Nagyjából így nézett ki a dolog:
eva + nagyfröccs vörösből + Chinua Achebe: Örökké nyugtalanul + Übercsikó hamarosan érkezik és beszélgetünk egy kicsit = egy jó nap képlete.

Február 29., hétfő:
A február huszonkilencedikék egyébként is ajándéknak számítanak, idén nagy szükségem is volt rá, hogy legalább egy-két könyvet ki tudjak húzni a Black History Month alkalmából összeállított várólistámról. (A tervezettek felét sikerült elolvasnom, juhú!)

Február 28., vasárnap:
A dohányboltok vasárnap is nyitva tartanak, és egyes helyeken még kávét is lehet kapni. Néha tényleg csak ez tartja bennem a lelket.

Február 27., szombat:
Találtam egy rövid sorozatot, ami annyira lehengerelt, hogy elfelejtettem kávét meg dohányt venni. Egy német sorozatról van szó, talán sosem hallottál róla, ezért idebiggyesztek egy angol wiki linket:
Schuld - nach Ferdinand von Schirach. Az igazán brutális krimire éhes embereknek ajánlom, hidegen tálalva.

Február 26., péntek:
Tulajdonképpen azért találtam rá a Schuld-ra, mert ezt a pénteket egy brit krimi-sorozattal töltöttem, ami szintén elég izgalmas, ez viszont több hangsúlyt fektet a nyomozásra, mint a jogi procedúrákra: Whitechapel.

Február 25., csütörtök:
Ezt a csütörtököt hívhatnánk az Übercsikó-Túladagolás Napnak is.

Az ÜTN viszonylag szelíden kezdődött: a PTE pszichológia intézeten a rendes előadások helyett a pszichológus hallgatók egy Pszichológus-Napi prezentáció-sorozatra voltak hivatalosak, amin egymás mellett ültünk Übercsikóval. A nap végén elmentünk könyvet vásárolni a Libribe, aztán kávéztunk a Pécsi Kávé nevű helyen, majd kínait vacsoráztunk, és végül felkísértem a kollégiumba. Úgymond "segítettem Neki összepakolni", ami abból állt, hogy annyit heverésztünk a félhomályban, hogy kiesett a teknőcös piercingem, és végérvényesen eltűnt a paplantengerben.

Az ÜTN-ok veszélyesek, pláne ha beatnik szoknyát hord az emberlánya. Akkor aztán lőttek a szorgos csomagolásnak...

Ezeket a Poe-köteteket szereztem be a Libriben,
így jelenleg már csak 10 könyv hiányzik
a Helikon zsebkönyvek sorozatból.


Február 24., szerda:
John Oliver csapata újra meg újra bearanyozza a napomat.




Február 23., kedd:
Finn filmek kurzuson ismét egy csodásan depresszív filmélményben volt részünk. Sőt, ez az első olyan alkotás, amiről komoly elemzést tudnék írni. (A kurzus teljesítéséhez a max. 2-szeri hiányzás mellett min. 3 oldalas elemzést kell majd benyújtani 2 filmről. Az egyik már majdnem kész - a fejemben. Juhú!)

Február 22., hétfő:
Megnéztem a The Night Manager pilot epizódját. Mind blown. (MÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!)
Ennyi.
Bye.
Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)