3/40 | kínai utakon

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Ha jártál már nálam, tudhatod, mennyire rajongok a kutyákért (kivéve a zsebpatkányokat, azokat csak sajnálni tudom). Nos, ujjongva jelentem, hogy a kínai hagyományok szerint 2018 február 16-án végre átlépünk a kakas évéből a kutya évébe, és ezt megünnepelendő a 40 napos blogolás következő témája Kína lett.

DE előre figyelmeztetlek, hogy egyáltalán nem vagyok jártas a kínai kultúra terén. Gyalázatosan kevés könyvet olvastam és filmet láttam az országból, a többi művészeti ágról pedig inkább ne is beszéljünk. Mégis akadt pár alkotás az utóbbi években, amik ellenállhatatlanul magukkal ragadtak. A mai bejegyzésben két ilyen regényt szeretnék bemutatni Neked.

Pearl S. Buck: Az édes anyaföld / A boldogság ára

(The Good Earth)

Magyar Könyvklub, Budapest, 1993.
302 oldal, fordította Kosáryné Réz Lola.
Fülszöveg:

A ​föld szimbolizálja az örök körforgást, a születést és a halált, ám aki elárulja azt, és hamis illúziókkal kecsegtető gazdagság alá rendeli az életét, menthetetlenül elvész. A szegény parasztember, Vang Lung élete tele van viszontagságokkal, kemény munkával keresi meg a mindennapi betevőjét, s bár sokat nélkülözik, mégis mindenekfelett szereti a földjét. Egy napon kincsre lel, s ez egy csapásra megváltoztatja az életét. A szegény emberből gazdag földbirtokos lesz. De vajon a gazdagsággal együtt jár a boldogság is?

A regény betekintést nyújt a száz évvel ezelőtti Kína vidéki életébe és egy hanyatlásnak indult arisztokrata család végnapjaiba. Ám a könyv igazi ereje abban rejlik, hogy az emberi élet jelentőségét és tragédiáját vetíti elénk, amit a földkerekség minden részében és minden idejében átélt és át is él az emberiség. 

Pearl S. Buck e regénye 1938-ban irodalmi Nobel-díjat és Pulitzer-­díjat kapott. A kötet a 40-es években jelent meg először magyarul, „Az édes anyaföld” címmel. Ezúttal új fordításban, hiánytalan tartalommal élvezheti az olvasó.

Pearl S. Buck nem csak fantasztikus írónő, de fantasztikus ember is volt. Szívesen olvasnék egy eposzt az életéről, addig meg itt van ez a regény - az első és eddig egyetlen, amit olvastam tőle. Különösen azoknak ajánlom figyelmébe, akik hozzám hasonlóan kevésbé  ismerik a kínai hagyományokat, szokásokat és történelmet.

Pearl S. Buck nyugati szemmel, de keleti hozzáértéssel vázolja fel olvasói számára a feudális Kína részvéttelen közérzetét és puskaporos levegőjét, az összetartás minden előnyével és hátrányával együtt. Egy átlagos férfi, Vang Lung küzdelmeit követhetjük végig, ahogy földmunkásból földönfutóvá válik, később pedig földesúrrá emelkedik fel. Mindeközben Kína úgy változik körülötte, ahogy az évszakok váltják egymást. Akik eddig megalázkodtak, hamarosan fellázadnak, a hatalmasok összezsugorodnak, a szerények a telhetetlenség csapdájába esnek. Egyedül a föld, az édes anyaföld marad állandó és megbízható társa az embernek.

A regényt 1937-ben filmvászonra vitték, de egyelőre nem áll szándékomban megnézni (a '30-as évek Hollywoodja nem éppen... khmm, mondjuk úgy, multikulturális). Van azonban folytatása is: A három fiú, melyben a Vang család második generációja hátat fordít a termőföldnek, valamint A széthulló család, melyben egészen friss szelek fújnak. Ha időm engedi, valamikor lemaratonozom az egész trilógiát - már amennyiben hozzá tudok jutni ezekhez a kötetekhez.

Sen Zsung: Az élet derekán

(Shen Rong: At Middle Age)

Európa kiadó, Budapest, 1989.
112 oldal, fordította Krasznai Márton.
Fülszöveg:

Különleges ​fémek előállításával foglalkozó ifjú kínai mérnök Petőfi versével vall szerelmet választottjának, Lu Ven-ting orvosnőnek: „Lennék vad erő a folyó két oldalán…” És Petőfi verse ötlik eszünkbe azontúl életük minden fordulópontján, mint összetartozásuk jelképe.

Sen Zsung írónőnek egy értelmiségi nemzedék sorsát sikerül a történetbe belesűrítenie. Azét a nemzedékét, akinek az életéből ellopott tíz esztendőt a „kultúrális forradalom”, s most igen nehéz körülmények között, kemény munka mellett kell pótolnia, amit elmulasztott. Van, aki nem bírja: a kisregényben az önfeláldozó házaspár ellenpontjaként ott a másik értelmiségi pár, akik a kivándorlás mellett döntenek. „Gyengébb vagyok, mint te – írja búcsúlevelében Lu Ven-tingnek barátnője, Ja-fen. – Engem az elmúlt tíz évben sokkal kevesebb megpróbáltatás ért, mégsem tudtam úgy tűrni, mint te. Ha én olyan bátor volnék, ha nekem annyi akaraterőm volna, nem döntöttem volna így.”

Szókimondásért Sen Zsung elbeszélése megjelenésekor viták középpontjába került Kínában. Sokan kiálltak mellette, mert úgy érezték, saját sorsukat látják viszont, saját vitáik köszönnek vissza a műben...

Ennek a kisregénynek az elolvasása előtt talán nem árt kicsit utánaolvasni a "nagy proletár kulturális forradalomnak" (mókás korszak lehetett), de mély háttértudás nélkül is átérezhetjük Lu Ven-ting doktornő helyzetét: fizikailag és mentálisan is megterhelő munka plusz épp csak elfogadható életkörülmények egyenlő elkerülhetetlen végkifejlet. A doktornő mégis példamutatóan tűri a munkahelyi és magánéleti viszontagságokat. Nem azért, mert jutalmat vár, hanem mert teljes bizonyossággal tudja, mit akar elérni az életben. Akármennyire visszafogott jellem ez a doktornő, a törékeny testben tűzben edzett lélek lakozik, ezért tényleg csak irigyelni tudtam olvasás közben. Természetesen nem a legegészségesebb utat járja be az, aki három operációt vállal egy délutánra, miközben ezernyi magánügyi gond nyomja a vállait. Mégis csak csodálni tudom az ilyen embereket, mint Lu Ven-ting, aki lebetegedvén is a pácienseire gondol, jóformán az ő hívó szavuk tartja őt életben. Ilyen érzés lehet, amikor az ember megtalálta a helyét a világban.
Az sem mellékes, hogy főszereplőnk éppenséggel szemorvos - hiszen maga a regény is tisztább rálátást próbál nyújtani egy teljes generáció sorsára. Szerintem ha másért nem, azért biztosan érdemes elolvasnunk ezt a kisregényt, hogy szélesebbre tárjuk a látókörünket.

Qian Xuan: Early Autumn (XIII. sz.)

Remélem, meghoztam a kedved a kultúra megismeréséhez. Ha ismersz érdekes kínai írókat, vagy esetleg Kína történelmével foglalkozó könyveket, kíváncsian várom a címüket hozzászólásban.
Holnap egy novemberi tartozásomat fogom leróni, addig is köszönöm a látogatást, szeretettel várlak IDE meg ODA is.

Bye.