1/40 | vakrandi és egyéb meglepetések

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

A mai szociális szerdán háromszoros ünnepet ülünk. Elsőkét itt a Valentin / Bálint nap, ahogy Gugli pajtás már kora hajnalban figyelmeztetett minket a szerelmes kis csőrikékkel. Másodszor ma van a könyvajándékozás nemzetközi napja is, ami újabb okot ad a fogyasztói társadalmi előjogaink és fő kötelességünk gyakorlására (egy szóval: költekezésre). Harmadszor, de nem utolsó sorban pedig hamvazószerda van, minek örömére a blog levedlette téli gúnyáját és lilába öltözött (mázli, hogy idén "az év színe" is hasonló).



Bizony, ismét beléptünk a nagyböjti időszakba, ami számomra idén azért lesz nagy dolog, mert eldöntöttem, hogy mától fogva 40 napon keresztül, hétfőtől szombatig minden nap közzé fogok tenni egy bejegyzést a blogon.

Amúgy nem a saját agyamból pattant ki ez az őrülten önsanyargató ötlet. Tavaly ez idő tájt az egyik kedvenc youtuberem, Leena döntött úgy, hogy saját igényeire szabja a nagyböjtöt, vagyis ahelyett, hogy 40 napig lemondana valamiről, inkább minden nap készít egy új videót a feliratkozóinak.

Meglátjuk, meddig bírjuk szusszal ezt a tömeges posztolást... de ha csak egyszer kukkantasz be hozzám a 40 nap alatt, azt már sikerként könyvelem el, és előre is köszönöm az idődet és figyelmedet.
NOSZA, térjünk rá a lényegre: Hogyan vészelte át eva a mai eseményáradatot?

#1 Vakrandi

Wiki szerint Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziával élők védőszentje. Jelenleg magam is beletartozom az egyik csoportba, ezért rászántam magam, hogy részt vegyek egy ünnepi (pszeudo-)közösségi eseményen. Szerencsémre a Csorba Győző Könyvtár gondoskodott róla, hogy a tartós havazás ellenére is kimasírozzak a komfort zónámból...

Hamar be akartam érni, hogy minél több kincs között kutathassak, ezért már reggel hétkor talpon voltam. Kilenc és fél tíz között sikeresen be is értem, és másodikként vethettem magam a csábító könyvhalomra. A gondosan becsomagolt könyvek az olvasópulttal szemben várakoztak egy kis asztalkán, hatalmas kupacban, mert sok jó dolog kis helyen is elfér, amúgy is kit érdekel a gravitáció! Elég sok címkén átrágtam magam, némelyik regényt rögtön felismertem a leírás és a tapintásuk alapján, de a választék túl nagy falatnak bizonyult. Képtelen lettem volna felkotorni az összes jelöltet a doboz aljáról. Egyrészt rettegtem, hogy netalántán ügyesen elszakítok egy-két csomagolást, másrészt pedig egyszer csak kezembe akadt egy, amiről biztos voltam, hogy végig csak rám várt.

Ekkor még fogalmam sem volt, mekkora meglepetés rejtőzik a barna papír alatt...
Hogy holnapra is maradjon blog-téma, csütörtök estefelé egy röpke értékelés keretében fogom leleplezni a vakrandi-párom kilétét. Remélem, megbocsátod, ha egyelőre csak annyit mondok: igazán alkalomhoz illő regénnyel tértem haza.

#2 hashtag Book Giving Day

A könyvajándékozás nemzetközi napjára blueisthenewpink hívta fel a figyelmemet azzal, hogy molyos eseményt készített az alkalomra, illetve egy külön zónát, ahol mindenki megoszthatja a könyvajándékozós élményeit. Az eseményen három úton lehetett részt venni:

1. Ajándékozz könyvet egy barátnak / barát gyerekének vagy családtagnak.
2. Hagyj könyvet egy váróteremben, ahol gyerekek is olvashatják.
3. Adj jó állapotban lévő használt könyvet könyvtárnak, kórháznak, intézetnek vagy olyan szervezetnek, amely hátrányos helyzetű gyerekeknek könyvet oszt.

Nos, van nekem két Nővérkém, akiknek együtt véve 6 gyermek testi-lelki-értelmi fejlődéséről kell gondoskodniuk, ezért nem szoktak haragudni, ha néha bedobom a magamét is a közösbe. Magyarán nem ritka, hogy hozzávágok egy-két szerintem jó regényt a fiatalokhoz akár kölcsönbe, akár ajándékként. A szászvári Nővérkém családja amúgy is rettentő messze lakik egy rendes könyvesbolttól, és mivel Anyuka pont ma kocsizott el hozzájuk látogatóba, elküldtem Vele a kedvenc kutyás történetemet a gyerekeknek.

Így igaz: Ráhagyományoztam a szászvári rokonokra a sokat forgatott, nagy becsben tartott A vadon szava példányomat. Elég hirtelen jött az ötlet, és Anyuka előbb indult el hozzájuk, mint ahogy hazaértem, ezért nem maradt időm vadi új példányt venni Nekik. Remélem, legalább a Fiúk élvezni fogják (ők már elég idősek hozzá), ha egy nap eszükbe jut kézbe venni.

S ha már így alakult, hogy megváltam hőn szeretett Buck barátomtól, úgy döntöttem, a pécsi Unokaöcséim sem maradhatnak Jack London nélkül.

Pacsi (a fiatalabbik) unokaöcsém szintén A vadon szavát kapta, mert majdnem annyira rajong a kutyákért, mint én. Hazafelé menet vettem meg neki, és egész a város túlsó végéig kibuszoztam, hogy ugyanazt a kiadást kapja, mint a szászváriak, mert ilyen téren szentimentális vagyok.

Undead (a nagyon kamasz) unokaöcsém pedig az Alkoholmámorban... c. könyvemet örökölte meg, amiben Jack bácsi értelemszerűen a szeszes italokkal kapcsolatos tapasztalatairól számol be kalandos anekdotái és kocsma-szociológiai elméletei felvázolása által.

Mindkét műhöz kellemes emlékek fűződnek, az Alkoholmámorban...-nak különösen imádom a borítóját is, és soha de soha nem bíztam volna rá senki másra ezeket a könyveket, mint a saját húsomra-véremre. Hadd legyek hébe-hóba kissé hasznos nagynéne. Másrészt persze a Kossuth kiadó Jack London életmű sorozata is közrejátszott a döntésemben. Előbb-utóbb csak begyűjtöm az összes kötetet, akkor meg minek ragaszkodnék egy csomó "második példányhoz"... ilyen téren alig vagyok szentimentális. Tényleg csak egy iciri-picirit.

#3 Magamtól magamnak

Tudom, tudom... telhetetlen libus vagyok, és büszkén vállalom. Ezeket vettem magamnak (mindkettőt jókora kedvezménnyel): az első az Online Antikváriumról rendeltem, a másodikat pedig a Libriben találtam, amikor Pacsi könyvét kerestem.

Philip Pullman: Roger titka

(I was a Rat!)

Magyar Könyvklub, Budapest, 2004.

168 oldal, fordította F. Nagy Piroska.

Fülszöveg:

Csak egy szóra, Ifjú Barátom! Ha találkozol egy különös alakkal, aki csetlik-botlik a világban, mire szoktál gondolni:
- Hát, elég gázos, ahogy viselkedik.
- Biztos valami disznóságot csinált, s az nyomja a begyét
- Mákja van, hogy velem találkozott, imádok segíteni!

Most sajna, nem értékeljük a válaszaidat, de annyit viszont elárulhatunk, hogy Roger titkával megismerkedhetsz, rájössz, hogy nem feltétlenül kell valami szörnyűséget elkövetni ahhoz, hogy az embernek (állatnak) lelkiismeret furdalása legyen. Sokan csak azt látják, hogy ciki, amit valaki csinál, de azt nem, mi lehet tette mögött. S reméljük, az is kiderül, hogy sokszor a magukra büszke "segítők" tudnak a legtöbbet rontani a segítségre szoruló helyzetén. Persze nem csak ők. Rontanak azok is, akik élből csak kihasználni, megalázni akarják az elesetteket.

Roger titka szinte felfoghatatlan titok, elképesztő és nem mindennapos. Roger segítségre szorul, de Rogernek csak azok tudnak segíteni, akik meg tudnak érteni valakit (valamit), aki egy másik világból csöppent közénk. Roger titka meghökkentő. Roger titka döbbenetes. Roger titka hihetetlen. Roger nem az, aminek látszik. Vagy mégis? Roger valójában az, aminek látszik, s csak az elképesztő, szinte hihetetlen múltja káprázat? Döntsd el Te, Ifjú Olvasónk, s döntsd el azt is, ha valakit egy ilyen lelketlen titok nyomaszt, válhat-e valaha lelkes, vidám kisfiúvá?

Bombera Krisztina: Roby Lakatos

(Gipsy Fusion)

Trubadúr, Budapest, 2014.

251 oldal.

Fülszöveg:

Roby ​Lakatos élettörténetén, kalandjain keresztül budapesti és brüsszeli mikrokozmoszok, zenészkultúrák és a magyar cigány zenészvilág sorsának számos epizódja kel színesen életre. Egy olyan világ, amely a kommunizmus évei alatt egyszerre igyekezett ápolni egy többszáz éves hagyományt, alkalmazkodni a rendszer kereteihez és élni a külföldi meghívások adta lehetőségekkel.

Roby sorsának fordulatos eseményein keresztül kiderül, miért épp a magyar cigányzenészek a leghíresebb cigány művészek évszázadok óta. De az is, hogyan tette a mégis lassan porosodó, népszerűségét vesztő cigányzenét egyéni stílusával és zenei reformjával újra elsöprő világsikerré. Roby Lakatos magyar-belga-mexikói állampolgár, otthon érzi magát Japántól Oroszországig bárhol. Mégis arra a legbüszkébb, hogy a New York-i Carnegie Hall-tól a londoni Royal Albert Hall-ig mindenhol „magyar cigány hegedűvirtuóz"-ként tüntetik fel a koncertplakátokon.

Roby most hazatér. Harminc év világsiker után arra vágyik, ami eddig jobban elkerülte: sikerekre a saját hazájában. A jövőben inkább világsztár zenészbarátait csábítaná Budapestre – a magyar zeneszerető közönség örömére.

Annyit még hozzáfűznék mindehhez, hogy Lakatos úr öltözködési stílusa is igen lenyűgöző.

De ennyi elég lesz belőlem egyszerre, holnap folytatjuk! Addig is szeretettel várlak ITT is meg OTT is.

Bye.