spook-a-thon | összegzés és egy memoár

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Novemberi terveimben már figyelmeztettelek rá, hogy a hónap során szép sorban be fogok számolni a legkülönlegesebb októberi olvasmány-élményeimről. Ma bele is vágnék az egyik kedvenc közösségi eseményem, az Arwen által rendezett spook-a-thon olvasói maratonban szerzett tapasztalataim megosztásának. A mai bejegyzésben egyelőre a sprinteken elért eredményemről meg a feladatok teljesítéséről mesélek, illetve az egyetlen erdélyi magyar könyvről, amit a maraton alkalmából vettem kézbe.

Lépésről lépésre:

Október 20-án délután a Jane Eyre-el kezdtem a maratont, amit a spook-a-thon ötödik feladatához választottam. Utólag belátom, hogy kezdőlöketnek egy ekkora téglányi mű nem a legjobb választás. Kissé elszontyolított, mennyire lassan haladtam vele, mintha sosem fogynának az oldalak... aztán jött az első sprint október 22-én, 21:00-től 22:30 óráig, a közepén tíz perces szünettel. Ebben a 2x40 percben összesen 44 oldalt gyűrtem le (98-142), életem első olvasói sprintje tehát nem is alakulhatott volna szebben. Ebbe a többiek biztatása is jócskán besegített, amitől rögtön visszakaptam a kezdeti lelkesedést.

Két feladat között, október 21-én és 22-én a változatosság kedvéért végiglapoztam Takahashi Rumiko horror tetralógiáját, a Merdmaid Saga sorozatot is. Igaz, ez nem tartozik szorosan a maratonhoz, de helyenként igenis spooky olvasmány volt, szóval gondoltam, megemlítem... majd egy külön bejegyzésben.

Aztán elérkezett október 23-a is, amikor úgy döntöttem, pihentetem Jane-éket, és inkább nagyon hazafiasan egy nap alatt befalom Schneider Iza Kísértetek, rejtelmek, átkok egy orvosnő szemével c. írását, amit a spook-a-thon negyedik feladatához választottam. (Nem szándékosan haladtam pontról pontra visszafelé a feladatokban, egyszerűen így hozta a kedvem.) Ez szintén nehezen indult be, de a végén már alig bírtam letenni. Nem, mintha különösebben izgalmas lett volna, de ez a hölgy igazán szórakoztató jelenség, ez a könyv pedig pont az én zsánerem - de erről majd később mondok többet.

Btw. a könyv Dr. Schneider Izabella saját festményeivel lett ékesítve.

A második sprinten, október 25-én már visszatértem a drága lowoodi árvánkhoz, 20:00 és 21:30 között újabb 39 oldalt olvastam belőle (340-379), a másnap rendezett harmadik sprinten viszont végre elszántam magam, hogy fejest ugorjak A lepkegyűjtőbe, amit - kitaláltad! - a maraton harmadik feladatához rendeltem, és 19:30-tól 21:00-ig sikerült elolvasnom az első 41 oldalt. Ugyanezen a két napon olvastam el Oscar Wilde A canterville-i kísértet c. novelláját is, amivel a második feladatot teljesítettem.

Október 29-én végre lehúztam a Jane Eyre utolsó fejezeteit is, a 30-án tartott negyedik sprinten pedig újabb 45 oldalt olvastam el A lepkegyűjtőből (149-194), amit még a másnapi, és egyben utolsó sprint előtt sikerült befejeznem. Így az utolsó nagy hajrán, 31-én 21:00-től 22:30-ig szabad volt a vásár. Az első feladathoz rendelt Draculát sajnos nem sikerült időben beszereznem, ezért egy másik klasszikusnak estem neki, bár tudtam, hogy nem fogom éjfél előtt befejezni. Ez volt Edgar Allan Poe A fekete macska c. kötete, ami többek között a Helikon Zsebkönyvek kiadásában csücsül a polcomon - ebből is az első két novellát olvastam el az ötödik sprint alatt, és másnap hajnali fél egyig befejeztem az egész könyvet is.

Tehát összesen 4 spook-a-thon kihívást teljesítettem és (a képregényekkel együtt) körülbelül 2000 oldalt fogyasztottam el 11 nap alatt (na, ezt számold át kalóriákba). Igen, jól látod: tényleg egészségtelenül sok időt szánok a könyveimre, de ezúttal a szocializálódás zászlaja alatt tettem mindezt, szóval talán megbocsát a gerincem az egész napos mozgáshiány miatt, ha elég szépen végzem a feladataimat heti egyszer a kondi teremben is.

Egy erdélyi polihisztor elmélkedése:

A spook-a-thon negyedik kihívása az volt, hogy a résztvevők olvassanak el egy könyvet, amit a molyon eláttak a Halloween címkével (is). Véletlenül pont akkoriban emeltem le a polcomról a régóta ott porosodó Morfondírt, ami megismertette velem Schneider Iza doktornő elmésen fecsegő stílusát és kedvesen csípős humorérzékét. Szokatlan, de kellemes olvasmány az is, ezért nagyon megörültem, amikor rátaláltam erre a könyvére.

Fülszöveg:

Isa Schneider, megannyi regény szerzője ezúttal egészen sajátos művel lepi meg az olvasót. Műve nem regény, és nem is tudományos munka. Leginkább parapszichológia, paranormális jelenségek leírása, elemzése, vizsgálata, de van benne kevés néprajz, és némi történelem is. Különlegesen érdekes és olvasmányos mű, mert erdélyi emlékeire, történeteire fűzi fel gondolatait jóslásról, telepátiáról, varázslatokról - de egy tapasztalt orvos mai tudásával felszerelve.

Élvezetes, csevegő stílusú mesékbe (is) foglalt tények Isa Schneider és ismerősei különös megélései, a gyógyító javasasszony tevékenykedése - miközben az olvasó maga is megtanulhatja a kártyavetés, a zaccból, babból jóslás "titkait".


Ez a marosvásárhelyi írónő tényleg bármire kapható - méghozzá a legjobb értelemben. Ha természetfeletti jelenségekről kérdezed, történelmi tényekkel válaszol, amiktől egyenes út vezet a személyes spirituális felfedezésekhez. Ez a könyv is egyfajta megvilágosodásból született: az előszóban a doktornő elmeséli, hogy az egyik barátja javasolta egy hétköznapi beszélgetés után, hogy ezekről az emlékekről érdemes volna írni valamit. Ebből úgy tűnik, hogy Schneider Izát maga az univerzum unszolta kissé, hogy elénk tárja a néphagyományokkal kapcsolatos parapszichológiai megfigyeléseit, hátha meríthetünk belőle valami nekünk valót. De ha még alaposabban vizsgáljuk a könyv keletkezésének történetét, akkor tisztán láthatjuk, hogy még jóval ezelőtt a beszélgetés előtt kőbe vésetett, hogy ez a könyv napvilágra fog kerülni, és Schneider Iza doktornő fogja megírni, hiszen pont olyan családba és olyan korba született, ahol ezek a paranormális jelenségek szerves részét képezték a mindennapjainak.

Az orvos-írónő így vall* az őt ért hatásokról:

"Volt egy tündér nagymamám. Persze csak én neveztem Tündérnek. Volt benne valami, ragyogás, bölcsesség és ősi tudás. Mint majdnem minden asszonyban, aki az erdélyi hegyek között nőtt fel. Nyolc gyermeket szült, hatot felnevelt, nagyon nehéz körülmények között. Értett mindenhez. Füvekhez, virágokhoz, gyógyításhoz. Mesemondáshoz, mitológiához, legendákhoz. Mindent tudott, még rajzolni is. Azt hiszem, én folytatom azt, amit ő elkezdett."

Mennyi minden rejlik ebben a néhány mondatban! Mert gondoljunk bele, miért is olyan különleges ez a pár tevékenység, hogy tündéri minőségbe emeli Schneider Iza doktornő nagymamáját:

A mesék, legendák ismerete különös jelentőséggel bír, ha az úgymond "őshazájuktól" politikailag elválasztott népcsoportokról beszélünk. A közös mitológia sokkal erősebben összekovácsolja az embereket, mint a közös lakhely. Ugyanúgy az időben később megjelenő hagyományok, mint a gyógyítási technikák és az időnkénti művészi önkifejezés. Hiszen közös művészetre ugyanúgy szüksége van a közösségnek, hogy ne csak testi, de lelki egészségben is gazdagodhasson. A művészi alkotásban továbbá elkerülhetetlenül megjelenik a kor jelleme is, akár együtt úszunk a divattal, akár ellene. A gondolataink megosztása pedig tényleg bármilyen módon történhet - képekben, írásban, építészetben, énekben, zenében stb. -, a lényeg a kommunikáció és az emlékezés. Így már nem is olyan nagy csoda, hogy Schneider Iza doktornő a nagymamája példájára egyszerre végez mindent, ami csak beletartozhat egy gyógyító feladatkörébe: orvoslás, festés, írás, emlékezés; amire épp szükség van.

Még az sem biztos, hogy mindezt teljesen tudatosan alakította ki, vagy inkább egy alapvető, alaktalan belső késztetés vezérelte. Mindenesetre kiemelnék egy mondatot a mai bejegyzésben vizsgált könyvéből, ami akár egyfajta iránymutatóként is szolgálhat a hasonló ambíciókkal élő hölgyek számára:

"Leszögezném: biztosan nincs tündér és boszorkány külön-külön,

csak bölcs asszony, illetve asszony van."**

Alapvetően a könyv központi alakja nem is Schneider Iza doktornő, de még csak nem is a Tündérnagymama, hanem a család egy különc barátnője, Rózsi néni. Ő aztán válogatás nélkül mindent kipróbált, ami paranormálisnak vagy misztikusnak számít: kártyavetés, szellemidézés, gondolatolvasás, gyógytea főzés, bébiszitterkedés... az írónő pedig alaposan górcső alá veszi a technikai megoldásait, az emberismerete fontosságát és tevékenységének pszichológiai hatását a közös környezetükre, illetve önmagára is (főként Carl Gustav Jung elméletei alapján). Te is tapasztalhattad már, hogy sokkal magabiztosabban állsz neki egy feladatnak, ha előtte egy számodra megbízható személy ellentmondást nem tűrve kijelentette, hogy sikerülni fog. Természetesen jóslat ez is, de inkább az önbeteljesítő fajtából. Ha elhiszed, hogy valami bekövetkezik, úgy is cselekszel, hogy bekövetkezzen. Ez nem ördöngösség, néha mégis varázslatos élmény.

Magam is nagyon vonzónak tartom ezt a multifunkcionális asszonyszerepet, ami inkább tágítja az ember látókörét, mintsem beskatulyázná vagy egy örökké tartó mókuskerékbe zárná. Ezért különösen vonzódom az ilyen írásokhoz is, amik leleményes nők különleges tevékenységeiről szólnak, pláne, ha ráadásnak még tréfás anekdotákat is kapok mellé.

Ezt a művet tehát leginkább akkor ajánlom, ha érdeklődsz a néphagyományok, -szokások, -mesék, és azoknak is a misztikusabb vonala iránt. A könyv könnyed stílusa könnyen emészthető, mégsem lebutított módon adagolja a történelmi események és pszichológiai jelenségek leírását is. Vagyis annyira nem tudományos írás, hogy megjelölhetnéd forrásként a szakdolgozatodban, de kiindulópontnak tökéletesen megteszi. Jó szórakozást hozzá!

A többi spook-a-thonos olvasmányomról ezentúl szerdánként hozok beszámolót. Addig is köszönöm, hogy meglátogattál, szeretettel várlak itt is, ott is, amott is.

Bye.

Források:
* http://www.isaschneider.hu/isa_schneider
** Isa Schneider: Kísértetek, rejtelmek, átkok egy orvosnő szemével
Első könyv: Rózsi néni; 3. fejezet: Aura, biosugárzás, reinkarnáció és gyógyító asszonyok
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2011., 82. oldal.