Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Régóta esedékes már egy alapos polcmustra rovat a blogon, mert hiába ejtek el hébe-hóba egy zsákmány szemlét, arról még sosem meséltem, hova kerülnek ezek a szerzemények. Ezt pótolandó ma a könyvespolcaim egy egészen apró szegletéről hoztam Neked beszámolót, illetve előbb fel szeretném vázolni, hogy egyáltalán mi alapján rendezem be a polcaimat.
A sokat látott olvastam / nem olvastam felosztás számomra nem aktuális, hiszen rengeteg örökölt könyv található a háztartásomban, valamint jóformán pólyás korom óta kapok ajándékba könyveket, szóval el vagyok látra rendesen. Mindezt ilyen puritán módon ketté osztani lehetetlen, jobban mondva minden porcikám tiltakozik ellene.
Analitikus agyam az esztétikus szivárvány-elrendezést sem támogatja. Minden polcom a könyvtárakból jól ismert ABC sorrend elve alapján működik. Annyi plusz van itthon a dologban, hogy a zsánerek szerinti felosztás mellett a szépirodalmi / kortárs irodalom csoportot tovább bontottam. Egyrészt a rövidebb műveket tartalmazó könyvformák (novelláskötetek, verses kötetek és dráma kötetek) külön költöztek a regényméretű társaiktól. Másrészt a regényeket sem hagytam békességben együtt élni: Minden kontinensnek külön szegletet alakítottam ki, plusz külön szedtem a magyar írók műveit is. Persze vannak régiók, ahonnan kevesebb regény került a polcomra. Ma is egy ilyet nézünk meg közelebbről.
Ausztrália irodalmáról konkrétan zéró ismereteim vannak, és a vidék történelméről is csak annyit tudok, mint mindenki más: Hogy nemrég szörnyű bozóttűz sújtotta, ami rengeteg erszényes szőrmók halálát okozta, és hogy valaha az egész kontinens börtönként működött a fehérek számára, és az őslakókat persze senki sem kérdezte. Ausztrália nyilván több, mint alkalmas a halálra ítéltek likvidálására, hiszen nem létezik veszélyesebb állatvilággal és keményebb időjárási viszonyokkal megáldott terület a bolygón. De szerencsére az évszázadok során ott is sikeres társadalmi növekedés indult el, és ennek hála egy kontinensnyi műalkotás készült, amik alig várják, hogy megismerkedjünk velük.
Közülük jelenleg összesen 4 regény és 1 novellás kötet található a könyvespolcomon:
NICK CAVE: BUNNY MUNRO HALÁLA
Trubadúr, Budapest, 2018.
304 oldal, fordította Polyák Béla.
Fülszöveg:
Életének monoton lélektelenségét egy nap családi tragédia robbantja szét, és ezzel kezdetét veszi különös pokolra szállása. Bunny kénytelen magával vinni vigéckörútjaira kisfiát, és ezzel valóban pokoli kalandok sorozata veszi kezdetét, melyek során mérlegre kerül kapcsolata a fiával, feleségével, apjával – szinte mindenkivel, akit ismer. Az események kérlelhetetlen, ördögi láncolata hol kísérteties, hol szívbemarkoló, hol szórakoztató jelenetekben bontakozik ki, és a feszültséget csak fokozzák az egyre szaporodó baljós előjelek, amelyek mintha Bunny végzetét vetítenék előre.
Így került hozzám:
A Nick Cave and the Bad Seeds életem egyik legnagyobb felfedezése volt. Sosem tudtam, mennyire szükségem van a zenéjükre és Nick Cave költészetére, hogy teljes legyen az életem. Aztán BUMM! - Rájuk leltem, és azóta is tátott szájjal hallgatom minden dalukat, bár még nem is ismerem az összeset. Amikor tudomásomra jutott, hogy Nick Cave könyveket is ír, ráadásul az egyik regénye az egyik kedvenc Arthur Miller drámám (Az ügynök halála) újraálmodása, komolyan a Mennyekben éreztem magam.
DYMPHNA CUSACK: FEKETE VILLÁM
Kossuth, Budapest, 1967.
186 oldal, fordította Mész Lászlóné.
Fülszöveg:
Tempe Caxton negyvenöt éves, de ezt senki se mondaná róla: ragyogóan szép, elegáns és híres asszony, az ausztrál tévé egyik sztárja. Élethivatásának tekinti a szépség dicséretét és megtartását, mert az igazi női feladat szerinte: tetszeni. De mi történik, ha mindennek villámcsapásszerűen véget vet egy véletlen? Ha a férfi, akire egész életét feltette, egyszerre otthagyja egy másikért, aki nem szép, de nagyon gazdag? Tempe úgy érzi, összeomlott egész világa, és inkább a halálba menekül. Öngyilkossági kísérlete nem sikerül, s miközben ébrenlét és ájultság között lebeg, letesznek az ágyára egy vékony füzetet: évekkel ezelőtt a Malájföldön elesett fia naplóját. Ez a napló felfed előtte egy soha nem sejtett titkot, és egyszerre fordulatot hoz egész életébe…
Így került hozzám:
Ha jól emlékszem, egyszer szándékosan rákerestem az online antikváriumban az ausztrál szerzők listájára, és a készletből ennek a regénynek a fülszövege tetszett meg a legjobban. Azóta rájöttem, hogy Dymphna Cusack sokkal ismertebb írónő Magyarországon, mint gondoltam volna. A moly.hu felületén például egyik regénye sem esik 80% alá. A Fekete villám maga jelenleg 85%-on áll, és remélem, hogy a könyv olvasása után csak emelni akarok majd az átlagán.
COLLEEN MCCULLOUGH: AZTÁN MEGJÖTT MICHAEL
Emésztő szenvedély címmel is megjelent
Maecenas, Budapest, 1990.
360 oldal, fordította Békés András.
Fülszöveg:
„Két gyönyörű fehér sirály szárnyalt, suhant fönn a levegőben, a szárnyuk összeért, mintha össze volnának kötözve. Hirtelen megfordultak, még mindig összekötve, lebuktak, és eltűntek szem elől. Ezt akartam én, Michael! Nem kalitkát! Csak szárnyalni veled a végtelen, kék égbolt alatt.”
1945, kórház a trópusi szigeten. A háborúnak lassan vége. Langtry nővér odaadóan ápolja betegeit. A katonák egytől egyig szerelmesek belé. Aztán megérkezik Michael Wilson őrmester. Titokzatos homály övezi. És: egészséges. A X. osztályon elszabadul a pokol.
Így került hozzám:
Kulturális ozmózis útkán hallottam már a Tövismadarak címet, de máig semmit sem tudok magáról a történetről. Colleen McCullough életműve eleve nem olyan könyvekből áll, amiket feltétel nélkül el akarnék olvasni halálom előtt. Ez a regény is véletlenül került a polcomra: Valamelyik random online antikváriumos rendelésem mellé kaptam ajándékként. Nem repestem az örömtől, de ha már így alakult, valamikor beillesztem majd valamelyik tematikus várólistámba. Miért is ne...
BANUMBAR WONGAR: BRALGU ÖSVÉNYÉN
Európa, Budapest, 1981.
100 oldal, fordította Bartos Tibor.
Fülszöveg:
Bralgu a halottak szigete az ausztráliai törzsek mitológiájában. Ha a bennszülött meghalt, hite szerint a lelke háromfelé válik: az egyik rész megtér őseihez Bralguba, a másik megül a szent vízgödör alján, s ott várja, hogy újjászülessen növénynek vagy állatnak. A harmadik a törzsi földeket járja, és bosszút áll a fehéreken.
Az elbeszélések tájain, Ausztrália északi részén van a nyugati világ urániumkészletének negyedrésze – az őslakók elvesztették ősi földjeiket, és a feltárások színhelyén megkétszereződött a fehérekéhez mérten hússzoros bennszülöttcsecsemő-halandóság is. Ebből a pusztuló és jogaiért éppen harcolni kezdő népből való Banumbir Wongar. Belülről ismeri tehát az ausztráliai bennszülöttek hit- és gondolatvilágát, de mivel, egyik szülője fehér lévén, Európában járt iskolába, megvannak hozzá az eszközei – és persze az írói tehetsége – hogy számunkra is átélhetővé tegye.
Így került hozzám:
Ezt is ugyanakkor rendeltem, mint Cusack regényét, és bár most tulajdonképpen egy novelláskötetről beszélünk (vagyis nem ugyanazon a polcon lakik, mint a fenti három könyv), meg akartam említeni, mert így nem tűnik olyan kurtának a lista... és, ha őszinte vagyok magammal, ez az egyetlen kötetem, ami tényleg ízig-vérig ausztrál szellemben készült.
MARKUS ZUSAK: A KÖNYVTOLVAJ
Európa, Budapest, 2015.
540 oldal, fordította M. Nagy Miklós.
Fülszöveg:
1939, a náci Németország.
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében. Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.
Így került hozzám:
Bevallom becsülettel: Hiába ez a leghíresebb mind közül, majdnem elfelejtkeztem róla. Karácsonyi ajándék volt idősebbik Nővérkémtől, szóval ha Ő nem lenne, kötve hiszem, hogy valaha elolvastam volna. Nem bántam meg, hogy mégis megtaláltuk egymást, de nem is lett a kedvencem. Viszont elindított egy érdekes misszión: Az olvasása óta aktívan keresem a II. világháborúval foglalkozó gyermek- / ifjúsági irodalmi műveket, melyekről egy szép napon (talán jövő januárban?) készíteni szeretnék egy könyvajánló bejegyzéssorozatot a blogon. Még nem tudom, hogy A könyvtolvajról is írni akarok-e... meglátjuk.
Te hogy állsz az ausztrál szerzőkkel? Esetleg vannak egyéb ausztrál származású művészek, akiket ismersz és kedvelsz? Ki legyen a következő nemzet, akikről írjak egy polcmustra bejegyzést? Kíváncsian várom a hozzászólásodat!
Köszönöm a látogatást, csodaszép napot kívánok!
Bye.
ANNNNNYIRA SZERETEM! ❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése