2017/11/28

kreatív írás | Your Story Tag

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Emlékszel a teaszünet díjas bejegyzésre, azon belül is Arwen utolsó kérdésére? Ott már pedzegettem, hogy kezd körvonalazódni egy történet a fejemben, amit szívesen papírra vetnék. Néha megesik az ilyesmi. A legnagyobb különbség az eddigi próbálkozásaim és a mostani között az, hogy egy számomra jóformán ismeretlen műfajban gondolkozom. Okay, hamvas kamasz koromban volt rá példa, hogy belevágtam egy "epikus fantasy" történet körmölésébe, de a legutolsót is kb. tíz évvel ezelőtt dobtam a lomtárba. Ilyen háttérrel tutira nem ez lesz életem nagy műve, de szeretem a kihívásokat. Ha sosem lépünk ki az alkotói komfort zónánkból, sosem tudjuk meg, mire vagyunk képesek. Ennyi.



Hogy miért pont most rukkolok elő ezzel a témával? Mert eva nagyon rossz kislány volt, és blogbejegyzések megfogalmazása helyett egyhuzamban lenyom naponta legalább 10-20 youtube videót, ami tele van kreatív írásra buzdító tippekkel. Úgy tűnik, a booktube-hoz hasonlóan kialakult egy authortube is, és elég halvány a határvonal a két közösség között. Például saját kreatív kihívások is keringenek már egy ideje az interneten kezdő és haladó alkotók számára. Ezek közül hoztam ma egyet (saját fordításban), ami remélhetőleg rendet rak az én fejemben is egy kicsit.


YOUR SOTRY TAG
(ötletgazda: TheLibraryOfSarah)

avagy:
kérdések Az eltiportak hangja című munkámról


#1 Mesélj a történetről, amit írtál / jelenleg írsz / írni fogsz!

Itt lényegében egy rövid cselekményleírást kell felvázolni, ami azért necces, mert én még az írni fogsz, vagyis a tervezési fázisban vagyok.

Dióhéjban annyi lenne a sztori, hogy van egy árva fiúcska, Hannes, aki végignézi az egyik családtagja halálát, ami miatt teljesen magába fordul. Odáig fajul a dolog, hogy olyan 7-10 évig egy szót se szól senkihez. Aztán rajtakapják, hogy megszegi a városa egyik legszigorúbb törvényét, aminek következtében választás elé kerül: bitófa, vagy szolgaság? Persze az utóbbit választja, különben itt véget is érne a történet. Lilya, a kormányzó idegen származású vendége végül ráveszi, hogy beálljon az udvari hadseregbe, ahol nagy vérengzéseknek lesz tanúja, és szép lassan rádöbben, hogy a világ teljesen más szabályok szerint működik, mint amire az árvaházban tanították.

A többi pedig spoiler lenne. Mindenesetre lesznek mágikus lények meg kusza, mégis ismerős mitológia dögivel. Nem a legeredetibb ötlet, mert nem nagy díjakra hajtok vele, de nagyon hiányzik már egy időigényesebb alkotós projekt a hétköznapjaimból.


#2 Ez a történet egy NaNoWriMo / Camp NaNoWriMo projekt, vagy független az eseménytől?

A National Novel Writing Month ("nemzeti regény író hónap") sosem volt elég szimpatikus ahhoz, hogy részt vegyek benne. Értem én, miért vonz be olyan sok embert. Nagyon kecsegtető, hogy egy hónap alatt begépelhetsz egy teljes regényt, ráadásul ott az a rengeteg társad, akikkel támogathatjátok egymást. A nyers alapanyag papírra vetésére tényleg jól jöhet egy ilyen esemény, de hogy pont novemberben rendezik meg, ami az egyik legsűrűbb hónapom az évben, az már kevésbé vonzó. A nyári fordulón idén majdnem részt vettem, akkor viszont ötletem sem volt, mibe vágjak bele. Az ilyen volumenű alkotás lekörmölése egyetlen hónapon belül nekem amúgy is túl szoros cipellő, csak megcsömörlenék és elveszíteném a kedvemet.


#3 Mesélj a történeted szereplőiről!

Főszereplőnk, Hannes egy nagyon önfejű fiúcska, de sosem keveredne szándékosan bajba, pl. az árvaházban sosem volt gond a magatartásával, titokban viszont megvan a maga véleménye az intézmény alapelveiről. Nagyon határozott morális kódex szerint éldegél, nem akar feltűnést kelteni, nincsenek nagy ambíciói. Nehezen bízik meg másokban, ugyanakkor szomjazza a más régiókról érkező idegenek történeteit.

Mellette a két legfontosabb karakter a messzi hegységek közül érkező Eirini, a hadvezér asszony, akit a köznép a halál szukája néven emleget, illetve úrnője, a törékeny megjelenésű Lilya. Eirinit nagy tekintély övezi a (koedukált) seregén belül, felnéznek rá és minden parancsát alázattal fogadják. Szigorú vezér, de a mókázást sem veti meg, lényegében bármire képes, hogy javítsa és fenntartsa a sereg összetartását. Elsősorban mégis alattvalóként tekint magára: Lilya hűséges szolgálója, akihez jobban ragaszkodik, mint a saját életéhez. Lilya viszonozni látszik ezt a ragaszkodást, bár visszafogott, csendes jelleméből adódóan csak ritkán fejezi ki, mennyire fontos számára ez a kötelék.


Lilya nem önszántából hagyta hátra korábbi életét: száműzték hazájából, és a menedékért cserébe egyrészt Eirini és serege szolgálatát, másrészt saját magát ajánlotta fel a város kormányzójának, aki a köznép pletykái szerint teljesen eszét vesztette a szerelemtől. A többi régió kormányzója nem látná szívesen, hogy egy idegen nő uralkodjon a szövetségesük tartományán, ezért mindenáron ki akarják túrni őt a birodalomból. Lilya viszont cseppet sem fél tőlük, a legvérfagyasztóbb fenyegetések sem rendítik meg a lelki békéjét, sőt. Néha az az ember érzése, hogy titokban csak kacag az egész birodalom felbolydulásán...

Végül, de nem utolsó sorban lesz egy különös, izgága, intelligens nőstény kutya is a történetben, akit Eirini Reeta névre keresztelt. Hamar elválaszthatatlan barátok lesznek Hannesszel, határtalan hűséggel követi a fiút, még a legveszélyesebb helyzetekben is mellette marad. Meg lesznek más állandó karakterek is, de az ő jellemüket majd a történet haladása fogja előhívni.


#4 Melyik a kedvenc baráti kapcsolatod a történetedből?

Hmm, fifikás kérdés. Itt van rögtön Hannes és Reeta - mert senki sem választhat el egy gyereket a kutyájától!! -, de úgy tervezem, Eirininek lesz egy íjásza, akivel már számtalan csatában harcolt együtt, ezért természetesen mély bajtársiasság fogja összekötni őket.


#5 Melyik a kedvenc romantikus kapcsolatod a történetedből?

Most kapaszkodj meg: ebben a történetben nincs romantikus szál. Egy darab se. Legalábbis nincs kimondva ilyesmi. Persze shippelni szabad, ha úgy adódik a dolog.


#6 Melyik a regény legszomorúbb jelenete?

Egyelőre az a pillanat, amikor Hannes végignézi a szeretett családtag halálát. Előre félek ettől a jelenettől. Rettegek attól, hogy túl csöpögős lesz, vagy épp ellenkezőleg - túl silány. De muszáj lesz megírni, szóval egye fene; ne sírjunk előre.


#7 Melyik a kedvenc pillanatod a regényedből?

Eirininek lesz egy nagyon tökös megszólalása a végső csata előtt, amikor felállíttat pár karót a harcmezőn, és kijelenti, mennyire igyekezett időben befejezni a faragást, hogy minden kormányzó fejére jusson egy... vagy valami ilyesmi.


#8 Mi a regény nyitójelenete?

Hannes kis híján éhen hal a húgával az erdőben, ahol az apjuk kitette őket.


#9 Honnan jött az ötlet a történetedhez?

Jen Campbell elindított egy sorozatot Fairy Tales with Jen címen, amiben a tündérmesék eredetéről beszél. A Jancsi és Juliskához tartozó rész mély nyomot hagyott bennem. A főszereplő neve ellenére nem a mese újragondolása a célom, mert többféle folklórból szeretnék belevinni elemeket, de lényegében szintén tündérmesét szeretnék írni. Véres tündérmesét.



#10 Mi a történeted fő témája?

Az ismeretlentől való félelem.
Ha ez így túl tág, mondjuk azt, hogy a megismerés fontossága a rettegéssel szemben.
Vagyis ugyanaz, mint az összes kedvenc Disney mesémnek.


#11 Mi az a regényedben, amin még javítani akarsz?

Az eddigi vázlataimból hiányoznak a sereg dinamikájáról, lényegesebb képviselőiről szóló tervek. Egy összeszokott, szerethető, színes társaság megalkotása talán még nagyobb falat lesz, mint a birodalom geológiai és kulturális sajátosságainak kidolgozása.


#12 Mi az, amit a legjobban szeretsz a történetedben?

Vannak benne kutyák.


#13 Megpróbálod kiadatni ezt a történetet, vagy csak a saját szórakoztatásodra írod?

Arra gondoltam, előbb-utóbb felrakom wattpadra, hogy Te is könnyen hozzá tudj férni, amikor csak kedved tartja. Az most úgyis olyan menő felület.




Most pedig a kérdések kérdése, amire Tőled várok választ: Elolvasnál egy ilyen történetet? Illetve milyen fantasy regényeket ajánlasz, amikből sokat tanulhat az ember (pl. világépítéssel kapcsolatos dolgokat)?

S mivel ez egy tag, vagyis egy kérdezz-felelek kihívás, szeretnék megjelölni valakit, akiről tudom, hogy jelenleg is dolgozik egy különleges történeten:

Kedves LianneHide!

Nagy örömet okoznál, ha akár Adamnél, akár egy molyos karcban megválaszolnád ezeket a kérdéseket a Nem csak kitaláltalak című műveddel (vagy bármilyen egyéb projekteddel) kapcsolatban.
Előre is köszi, és jó munkát a továbbiakban!

Üdv:
eva

Köszönöm a figyelmet, és ha esetleg magad is dolgozol jelenleg egy kis vagy nagy regényen, feltétlenül linkeld be hozzászólásban, és lopd hozzá a taget is! Egyébként meg szeretettel várlak egy csevejre itt is, ott is, amott is.


Bye-bye.


Mai záródalunk pedig Adrian von Ziegler szerzeménye, akitől mindig találok a hangulatnak megfelelő háttérzenét mind íráshoz, mind olvasáshoz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése