2022/08/16

irány a húspiac! | 1. rész: a kezdetek, dióhéjban

 



Szervusz!

 

Idén májusban betöltöttem a 30-at, és lassan meg szeretnék állapodni egy állandó társ mellett. Ehhez remélem, a segítségemre lesz, ha rendszerezem a fejemben a férfiakkal kapcsolatos gondolataimat, előítéletekkel és elvárásokkal együtt. Köszönöm, ha velem tartasz ezen az úton!

 

forrás: HBO

A ’90-es évek gyermekeként az egyik legmeghatározóbb televíziós élményem kétségkívül a SEX AND THE CITY c. sorozat volt. Rengeteg témával találkoztam az epizódokban, amikről a közvetlen környezetemtől nem szívesen kértem volna információt, vagy egyszerűen eszembe se jutott volna, hogy egyáltalán elgondolkodjak rajtuk. Nem, mintha a nővéreim vagy Édesanya ne lettek volna nyitottak a párkereséssel, szexualitással kapcsolatos kérdésekre, dehogy! Ahogy felcseperedtem, nyilvánvalóvá vált, hogy bármiről tabuk nélkül beszélgethettem volna velük. A szorongásokkal teli évababa viszont annyira azonosult a „legkisebb, ártatlan húgocska” szereppel, hogy komoly gyomorgörcsök árán tologatta a napot, amikor le kell rántania magáról a leplet, és bevallania a világ előtt, hogy a valóságban mennyire távol áll a személyiségétől az a tiszta lelkű angyalka, akinek mindenki látni akarja. Egészségtelen hozzáállás, de minden pontban megfelel a keresztény katolikus közeg elvárásainak, amiben fel kellett nőjek.

 

Úgyhogy maradt a televízió – és amíg a 12-13 éves kortársaim csajos ottalvós bulikon vitatták meg az iskolai srácok kelendőségét, nekem Carrie, Charlotte, Miranda és (az istennő) Samantha ecsetelte a fiatal agyamnak egyelőre bizarr, de mindenképp izgalmas pár-, illetve kalandkeresős praktikákat. Nagyjából 15 éves koromban aztán csatlakozott a csapathoz egy hús-vér leány is, az első olyan barátnőm, akiben tényleg feltétel nélkül megbíztam. Sajnos már évek óta nem beszéltünk, mert más utakra sodort az élet, de a mai napig hálás vagyok, amiért annak idején tett egy próbát, és beszélgetni kezdett a morcos képű, visszahúzódó kamasz évával. Fogalmazzunk úgy, hogy az ő támogatásának hála sikerült kivirágoznom és rálelnem a magabiztosságra, amivel kiléphettem a komfort zónámból, és egyenesen a húspiac sűrűjébe botlottam.

 

Mivel a kortársaimhoz képest elég későn, 18-19 évesen kezdtem el az egész ismerkedősdit, természetesen egy nálam jóval tapasztaltabb közegbe csöppentem, ahol azt hiszem, a pasik eleve más igényekkel álltak hozzá a randizáshoz, mint jómagam. Elsőre sikerült belefutnom egy csábító egyéjszakás kalandba. A fickóról legen elég annyi, hogy tiszteletben tartotta a korlátaimat, konkrét behatolás nem történt, ettől függetlenül egyértelműen éreztette velem, hogy csupán szórakozást keresett, amikor megszólított. Ez nyilván nem vált a javamra, ami az úgymond „piaci értékemet” illeti, csak megerősítette bennem a férfinemhez fűződő előítéleteimet, és attól kezdve sokkal komolytalanabbul álltam hozzá minden közeledési kísérlethez és bókhoz, amit a jövőben kaptam.

 

Talán másként alakulnak a dolgok, hogyha nyitottabb vagyok az osztálytársnőim felé, akikkel barátságot köthettem volna, vagy ha már kamaszként részt veszek biztonságos keretek között rendezett partikon, ahol számtalan lehetőség nyílt az ismerkedésre, de nem bánom a múltamat. Az nem én lettem volna.

 

A napokban újranéztem a Disney-féle MULAN-t, melyben Fa Zhou így vigasztalja a lányát: „Istenem, milyen szépek idén a cseresznyevirágok! De nézd csak: az egyik elkésett. De meglásd, ha egyszer kinyílik, az lesz majd a legszebb valamennyi közül.” Fogjuk rá, hogy magam is ehhez a mottóhoz igyekszem tartani magam.


forrás: make a gif
 

Köszönöm, hogy elolvastad az IRÁNY A HÚSPIAC! első bejegyzését! Hogyha lennének kérdéseid, kéréseid arra vonatkozóan, milyen témákra vagy életeseményekre térjek ki a következő részekben, ne félj megírni hozzászólásban! Nincsenek tabu témák.

 

Tisztelettel ölellek,

Éva


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése