Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Néha kell egy kis változatosság, ezért ma kivételesen nem az aktuális / várható olvasmányaimról, hanem egy kreatív írásra ösztönző kihívásról szeretnék beszélni, azon belül is főleg arról, hogy most épp milyen sztorival veszek részt rajta. Vágjunk is a közepibe!
A kihívás WRITING MOTIVATION címen fut a molyon, megalkotója és vezetője pedig Narutofan98 a. k. a. Szilvi molytársunk, a Könyvmánia és a Destine Histori blogok szerzője. Szilvi eredetileg minimum 700 karakteres novellák írását szorgalmazta, annyi kedvezményt mégis adott nekünk, hogy folytatásokban megjelenő elbeszélésekkel is teljesíthetjük a kihívást. A lényeg nem a történet hossza, hanem hogy tényleg rendszeresen szenteljünk időt a képességeink csiszolására. A kihívás legfontosabb szabálya ezért a következő: 52 héten, vagyis szűk egy éven keresztül heti egyszer fel kell tölteni az erre kijelölt zónába egy új novellát / fejezetet. Maximum 1 hét kihagyás megengedett 1-1 publikáció között, ami -- a rendszeresség iránti elemi viszolygásomat tekintve -- félelmetesen kevés, ugyanakkor tökéletes feladat ahhoz, hogy végre gatyába rázzam magamat, és hasznosan töltsem a szabadidőmet.
Miért pont most? Egyrészt azért, mert közeleg a várva-várt őszi szünet, másrészt pedig itt a nyakunkon a híres-hírhedt NaNoWriMo (national novel writing month, alias november), és ha ezt a másfél hónapot kibírom, akkor remélhetőleg az év többi részében sem lesz akadálya, hogy hetente megosszak valamit elhanyagolt ötleteim zsúfolt, pókhálós tárházából.
Mivel indulok a kihíváson? Egy félig komoly, félig relaxációs okkal választott projekttel, amit HA KIHOZLAK A SODRODBÓL címen jelentettem meg wattpad-en, és ITT már olvasható is az első fejezete.

Fülszöveg:
MARGOT MINDENT MEGTESZ, hogy rendkívüli magassága ellenére láthatatlan maradjon az osztálytársai számára. Csak akkor beszél, ha kérdezik. Elég jó jegyeket szerez, de semmiből sem kitűnő. Mindenkivel jó kapcsolatot ápol, de senkivel sem köt mélyebb barátságot. Minderre nyomós oka van, amit a világ minden kincséért sem osztana meg senkivel. Margot ugyanis retteg attól, hogy bármiben is eltérjen az átlagtól.
NEM ÚGY RAFAEL, aki minden alkalmat megragad, hogy kitűnjön a tömegből. Cinikus gúny és arrogancia jellemzi minden megszólalását, és előszeretettel provokálja a diáktársait addig, míg ádáz ökölharcba nem torkollik az összetűzetésük. Hiába a tanárok segítőkész hozzáállása, a jelek szerint Rafaelnek sokkal komolyabb segítségre volna szüksége, mint amit az iskola vagy a családja nyújtani tud neki.
A KÉT FIATAL TALÁLKOZÁSA váratlan események sorozatát indítja el, ami teljesen új mederbe sodorja mindkettőjük életét. De vajon valóban jó irányba tartanak, vagy csak újabb akadályt jelentenek egymás számára a felnőtté válás rögös útján?
Fő témák:
Agressziókezelés, depresszió, diákélet, első szerelem, szorongás, szociofóbia.
Semmi pánik, a banális romantikus komédia leple alatt igyekszem majd kissé rétegeltebb problémákkal is foglalkozni. Gyerekkorom óta rajongok a lélektani fejlődésregényekért, szóval elkerülhetetlen, hogy a legártalmatlanabb ötleteimet is nyakon öntsem egy jó adag önsanyargatással. Nyilván.
Azt nem ígérem, hogy minden új fejezet mellé készülni fog egy blogbejegyzés is, de amikor eszembe jut valami értelmes mondanivaló, szívesen vezetnék egy amolyan "betekintés a kulisszák mögé" típusú rovatot, nem csak a Ha kihozlak a sodrodból-lal kapcsolatban, hanem a writing motivation kihívás egészéről.
Ezzel kapcsolatban sok-sok szeretettel várom a kérdéseidet, javaslataidat, véleményedet. Addig is hálásan köszönöm a figyelmet, és további csodás napot kívánok!
Bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése