2021/09/08

őszköszöntő hét #2-3 | 2021 KÖNYVHETI zsákmányaim


 

Szervusz, kedves Blog-Vándor!


Nyolc hónapig bírtam tartani az újévi fogadalmamat, miszerint 2021-ben nem veszek könyvet a saját pénzemből. Azonban annyi csábító kedvezmény várt rám itthon, Pécsen is a könyvhét idején, hogy már komolyan nem bírtam tovább. Bedobtam a törölközőt, felkaptam a pénztárcámat, és nekiláttam a kutatásnak: 2 pécsi és 1 online állomáson keresztül szórtam a pénzt, és az ŐSZKÖSZÖNTŐ hét mai bejegyzésében azt is elárulom, mik jöttek haza velem.



első állomás:

KÖNYVSZEKÉR


Mivel a pécsi könyvmentő szekér rögtön a buszmegállóm mellett állomásozik, természetesen alaposan körbeszimatoltam a tényleges célom előtt, biztos, ami biztos. Szerencsére több, igazán jó állapotú példányra leltem, amik régóta érdekelnek.




PEARL S. BUCK: KELETI SZÉL, NYUGATI SZÉL


Pearl S. Buck élete java részét Kínában élte le, és könyveiben is rendszeresen Kína közelmúltjának állít emléket. Ebben az 1930-as regényben a 17 éves Kuj-lan szemén keresztül mutatja be, milyen nagy különbséget jelent a "keleties" neveltetés a "nyugati" iskolázottsághoz képest. Kuj-lan fiatal feleségként még nagyon tapasztalatlan a világlátott férjéhez képest, és a fülszöveg olvasásakor ez a helyzet azonnal Jane Eyre és Rochester különböző társadalmi helyzetét juttatta eszembe. Reméljük, Kuj-lannak több tisztelet jut majd a partnerétől, mint Jane-nek Rochestertől...




PU JI: AZ UTOLSÓ KÍNAI CSÁSZÁR VOLTAM


A 2. találatom is a Kínáról való ismereteimet hivatott bővíteni. Bízom benne, hogy hiteles önéletrajzzal állunk szemben, amit ferdítések nélkül fordítottak le magyarra. Szeretném tudni, milyen érzés egy 2 évesen trónra került ex-császárnak beleszokni egy átlagember életvitelébe, miközben mellesleg épp a világtörténelem 2 legpusztítóbb háborúja követi egymást. (Hmm, elég sok itt a 2-es. Talán ez az új szerencseszámom, hehe.) Nem lehetett valami rózsás élete a fickónak, és minden szörnyűséges részletére kíváncsi vagyok!



második állomás:

LIBRI


Tulajdonképpen az indított útjára fogadalomszegő utamon, hogy új Libri üzlet nyílt a pécsi Árkádban, melynek örömére nem elég, hogy minden könyvre 20% kedvezményt adtak, de ráadásul ingyér osztogatták minden vásárlás mellé Gárdonyi Géza Ida regénye c. művének díszkiadását is. Már elnézést, de hülye, aki ilyenkor otthon marad!




GENKI KAWAMURA: HA A MACSKÁK ELTŰNNÉNEK A VILÁGBÓL


Ahogy a könyvszekér esetén is, a friss Libri üzletben is elsősorban távol-keleti írók műveit kerestem vagy legalább olyanokat, akik egy távol-keleti országba helyezik a történetük cselekményét. Nos, pont úgy esett, hogy legelőször ez a kis szépség kacsintott rám. Közvetlenül a bolt bejáratában tornyosult ugyanis pár könyv, ami az alap 20%-on felül plusz leárazás áldozata lett -- hatalmas szerencsémre. Igazából halvány sejtésem sem volt, miről szól ez a vékony könyvecske, de épp ez a karcsúság, valamint természetesen az esztétikus borító mágnesként vonzott hozzá. A fülszövegben sem csalódtam: főszereplőnk az Ördöggel köt alkut, hogy elkerülje a halált, cserébe minden nap eltűnik valami a világról... "És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét." Hm, Faust Japánban? Naná, hogy jöhet!




LAURA IMAI MESSINA: AMIT A SZÉLRE BÍZUNK


Az eddigiekkel ellentétben erről az alkotásról még sosem hallottam. Aztán kiderült, hogy nem is csoda, hiszen egy egészen friss megjelenésről van szó. Egy Japánban élő, olasz származású szerzővel van dolgunk, aki a 2011-es cunami szörnyű következményeit vette alapul lélektani regénye megírásakor, történetében a gyász, a társadalmi és személyes veszteségek feldolgozásának kínkeserves folyamata játssza a főszerepet. S mivel számomra minden arany, ami pszichológiai mechanizmusokkal foglalkozik, ezt sem hagyhattam ott az üzlet polcán. 



harmadik állomás:

ONLINE ANTIKVÁRIUM


... Mit mondhatnék? Aki 8 hónapos önmegtartóztatás után ennyit költekezik, nehezen áll meg a fizikai tér kínálatánál. Gondoltam, mivel antikvár példányokról beszélünk, úgysem lesz sokkal könnyebb tőle a pénztárcám. S micsoda gyöngyszemre akadtam itt is!




KUCZKA PÉTER (szerk.): GALAKTIKA 59.


Soha a büdös életben eszembe se jutott volna megvenni egy Galaktika folyóiratot, ha nem futok bele ebbe a csinibabába. A véletlen úgy akarta, hogy szeptemberben pont indult egy sci-fi olvasós maraton néhány youtuber kezdeményezéseként, és eredetileg csak Ken Liu első kötetét akartam elolvasni ez alkalomból, de úgy látszik, az isten is úgy akarta, hogy a Galaktika 59-dik száma kerüljön legelőre a várólistámon. Az antológia telis-tele van számomra ismeretlen szerzőkkel, amit cseppet sem bánok, mert mindig izgalmas élmény új írókkal ismerkedni. Reméljük, találok párat, akiket érdemes lesz másoknak is ajánlani!



Végül pedig, engedelmeddel szólnék pár szót a jövőre vonatkozó terveimről is:

Az instagram oldalamon feltettem a kérdést a hallgatóságomnak, hogy mit látnának szívesebben a könyvheti szerzeményeimről: Blogbejegyzést vagy vlogot? Nos, a lehengerlő többség a vlogra szavazott, és szándékomban áll teljesíteni a kérésüket, csakhogy egy kicsit másképp, mint eredetileg terveztem.

Egy egyszerű zsákmányszemle nem elég izgalmas egy külön vloghoz, számomra legalábbis nem igazán éri meg a fáradságot, hogy két nap egymás után toljam ki magamból a videókat. Ehelyett sokkal pöpecebb ötlet pattant ki a fejemből: Tematikus olvasó-vlogokat fogok készíteni, melyekben végigkísérhetsz a könyvek megvásárlásától kezdve a kiolvasásukig.

A ma említett 5 könyvet 3 külön videóra osztanám le. A személyesen kiválasztott regényekből üzletenként 1 vlog fog készülni. A Galaktika antológia értékelése pedig egyben a Sci-Fi September kezdeményezés lezárójaként is szolgálna, tehát egyszerre beszélnék róla és Ken Liu A papírsereglet és más történetek c. kötetéről.

Remélem, velem tartasz ezen a hosszú-hosszú úton, míg minden ötletem tényleges formát ölt. Tudom, nem vagyok egyszerű lélek... de legalább sosem unatkozunk!



Köszönöm a látogatást, és további szép napot kívánok!

Bye.



Addig is, amíg a vlogok elkészülnek, szeretettel meghívlak a csatornámra,

amin -- többek között -- az őszköszöntő hét #2 részét is megtekintheted:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése