2020/11/03

olvasatlan kincseim | 2017. november



Szervusz, kedves Blog-Vándor!


Sajnos a sejtésem beigazolódott: az októberi OLVASATLAN KINCSEIM közül nem hogy az összes, de egyetlen egy sem fért bele az időmbe. A hónap közepén már el is engedtem a dolgot, és inkább azokra az olvasmányokra fókuszáltam, amikkel különböző molyos eseményeken, kihívásokon tudok részt venni. Emiatt a büntető könyvvásárlási tilalom egészen december 4-éig húzódik... Viszont szerencsére 2017 novemberében már nem voltam annyira szorgos vásárló, mint októberben, ezért ebben a hónapban sokkal könnyebb dolgom lesz.



KORÁBBAN OLVASOTTAK:




ROBERT KIRKMAN - PAUL AZACETA: OUTCAST - A KITASZÍTOTT 1-6.

2017. óta kétszer is elolvastam mind a négy füzetecskét, legutóbb idén októberben, és felemás érzéseim vannak a történettel kapcsolatban. Sem elég sötét, sem elég ötletes ahhoz, hogy folytassam a sorozat megvásárlását, mégis elszórakoztatott. Azt hiszem, ezt leginkább Azaceta grafikai stílusának köszönhetem, hiszen gyönyörűen játszik az árnyékokkal és a baljóslatú hangulatot keltő színekkel. Másrészt érdekeltek volna a főszereplő szövevényes családi viszonyai is - sokkal jobban, mint maga az ördögűzés folyamata. Összességében úgy gondolom, van potenciál a sztoriban, ami biztos ki is bontakozik a folytatásokban, de egyelőre nem izgat annyira a dolog, hogy továbbolvassam.




ARTHUR MILLER: CSÚNYÁCSKA LÁNY

Az egyik kedvenc írómról beszélünk, és ebben a kötetben sem kellett csalódnom. A könyvben összegyűjtött elbeszélések egyike sem üt akkorát, mint Arthur Miller drámái, de a műveire jellemző, rétegelt karakterábrázolások ezekben is szépen megjelennek.




PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ

Anno tartottak egy kötetbemutató beszélgetést a pécsi Tudásközpontban, úgyhogy megragadtam az alkalmat, beszereztem a könyvet is és egy aláírást is. Nem vagyok jártas a hazai költők életművében, de ami eddig szembe jött Parti Nagy Lajostól, azt mind élveztem. Ezzel a kötettel kapcsolatban is csak annyit tudok mondani, hogy élveztem, de végig éreztem olvasás közben, hogy érdemes lenne elolvasni a szerző korábbi köteteit is, hogy teljes legyen az élmény.



MÉG OLVASATLANOK:




ALI SMITH: HOTEL VILÁG

Ali Smith neve Jen Campbell írónő és youtuber révén vált ismertté számomra. Pontosan azért kezdtem el követni Jen csatornáját, mert olyan ajánlásokra számítok Tőle, amik érett, kritikus olvasóknak szólnak, és mivel Ali Smith Jen egyik kedvenc szerzője, bízom benne, hogy magam is találok majd pár könyvet, ami teljesen magával fog ragadni. Nem feltétlenül ettől a regénytől várom ezt, de ez volt az első, amit be tudtam szerezni egy antikváriumos akcióban, szóval ezzel fogom kezdeni az ismerkedést.



És bizony-bizony, ennyi lenne a novemberi feladatom! Nagyon örülök neki, mert egyre több dolgom van az egyetemen, és a vizsgaidőszak sem lesz épp sétagalopp a két szigorlattal... de ne is gondoljunk ilyen csúnya dolgokra, inkább olvassunk egy jót.

Köszönöm a látogatást,további szép napot kívánok!

Bye.



Jen csatornáját ITT éred el.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése