Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Bocs, hogy ilyen durván fejezem ki magam, de brutálisan elkúrtam az őszi szünetemet. Benyeltem egy szűnni nem akaró takonybacit, ami napokig 37-38°C között ingadozó hőemelkedéssel társult, és emiatt eddig egyetlen egyetemi feladatommal sem készültem el, pedig bőven várnak rám még tervezetek, előadások és egyéb beadandók, amiknek novemberben elszórtan vannak a leadási határidejei, háromnak rögtön jövő héten... vagyis novemberben kissé vissza kellene fognom magam, ami a szórakozásból űzött olvasást illeti. ettől függetlenül van pár olvasós projekt, amik nagyon-nagyon-NAGYON lázba hoznak, és nem szívesen mondanék le a teljesítésükről. Alább össze is gyűjtöttem őket, ezúttal fontossági (vagy jobban mondva "sürgősségi") sorrendben.
#1 KÖNYVTÁRI FANTASY
Idén ősszel jó sok fantasy regényt vettem ki a könyvtárból, és lassan vissza illene szolgáltatni őket. Közülük a legsürgősebben elolvasandók a közel 500 oldalas A Wadon királyai, a film alapján készült A víz érintése, valamint az Ördögöd van, aminek jelenleg körülbelül a harmadánál tartok. Elsőként megpróbálom majd elolvasni ennek a maradékát, aztán meglátjuk. Eddig nem vagyok elragadtatva tőle, ezért remélem, a másik kettő tartalmasabb történetet rejteget. Főleg A Wadon királyai izgatja a fantáziámat, mert A víz érintésével ellentétben ez számomra teljesen új történet lesz, egyetlen értékelést sem olvastam róla, csupán a fülszövegét futottam át egyszer. A borítója mindenesetre megragadta a figyelmemet.
#2 FIVEREADING KIHÍVÁS
Nem tudnám megmagyarázni, miért pont ez lett az a molyos kihívást, amit mindenképpen teljesíteni akarok idén. Talán a lehetséges olvasmányok felhozatala teszi. Izgalmas és mélyen elgondolkodtató műveket kell itt kézbe venni, melynek hála egyenesen tabu témákat boncolgató írásokat tettem a várólistámra. Az év elején (ITT) felsorolt művek közül eddig csak egyet olvastam el, és nagyon nehéz volt a döntés, hogy a maradékból melyeket vegyem előre. Végül az döntötte el a kérdést, hogy épp miket találtam meg a könyvtárban: az ausztrál kisvárosban játszódó, fekete humorral átszőtt A ruhakészítőt (amelynek igazán magávalragadó filmadaptációjában a csodálatos Kate Winslet alakítja a főszereplőt), és a Minden csúf és csodálatos dolgot, ami - ha hihetünk a fülszövegnek - annyi féle-fajta traumát veséz ki, hogy ember legyen a talpán, aki könnyek nélkül jut el a végére.
#3 OLVASS BAJUSZOSTÓL!
A Movember egy nemzetközi mozgalom, dióhéjban azt takarja, hogy aki tud, az minden év novemberében elkezd bajuszt növeszteni, ezzel hívva fel a társadalom figyelmét a különböző fizikai és mentális betegségekre, amik a férfiakat érintik. A kezdeményezés elsősorban magukat a férfiakat próbálja ösztönözni arra, hogy ne viseljenek el mindent, "mint a katonák", hanem igenis foglalkozzanak aktívan az egészségükkel. Szerintem nagyon frappáns ez a mozgalom, ezért amikor a Bookline megkezdte az "Olvass bajuszostól!" árucikkek eladását, rögtön lecsaptam egy vászontáskára, melyen négy, jellegzetes arcszőrzetet viselő író gyönyörű arcmása látható: Arany János, Arthur Conan Doyle, Móricz Zsigmond, valamint Mark Twain - és a napokban eszembe jutott, milyen találó lenne, ha idén mind a négytől olvasnék egy könyvet a Movember tiszteletére.
Arany Jánostól a Toldit, Mark Twaintől pedig az Ádám és Éva naplóját fogom újraolvasni, Móricz Zsigmondtól végre elolvasom a Légy jó mindhaláligot (ami esküszöm, nem volt anno kötelezőnk... de komolyan!), továbbá Sir Arthur Conan Doyle A sátán kutyája c. kisregényével folytatom a Sherlock Holmes-szal közös kalandjaimat.
Köszönöm a látogatást, további csodaszép napot kívánok!
Bye.
Mai videónkban pedig megtekintheted az egyik kedvenc jelenetemet
a Team Four Star DBZ paródiájából...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése