Szervusz, kedves Blog-Vándor!
Hétfőn fedeztem fel Timi (@Az életem labirintusa) molytársunk Fogadalmak - 2020 Ősz néven futó kihívását, és úgy érzem, most éppen erre lesz szükségem, hogy visszaszokjak az egyetemi közegbe, meg úgy általában a társadalomba. A kihívás lényege, hogy írunk egy 20 pontos bakancslistát, melyről legalább 10 pontot teljesítenünk kell idén ősszel. A kihívásra szeptember 15-ig tudsz jelentkezni (ITT), Timi saját listáját pedig ITT éred el. Érdemes meglátogatni a blogját, nekem is meghozta a kellő kezdeti motivációt, ahogy a lenti listán is látni fogod.
#1 Befejezni az Impulse c. sorozat második évadát
Az első évadot, plusz a második évad első részét 24 órán belül ledaráltam, szóval van valami ebben a youtube original produkcióban, ami megérdemli a figyelmet. Komoly társadalmi kérdéseket feszegető ifjúsági thrillerként tudnám legjobban körülírni, amúgy pedig alternatív szuperhős sztori, szóval mindenki megtalálhatja benne a magának valót. Már amennyiben végig tudja nézni a nemi erőszakot megjelenítő jeleneteket. Nekem nehezemre esett, de szeretem is azokat az alkotásokat, amik kitaszigálnak a komfort zónámból.
#2 Bejegyzést írni az őszi olvasós maratonok eredményeiről
Már a szeptemberi várólistámban (ITT) is említettem két nemzetközi olvasós maratont, amire fejenként legalább 1-2 könyvet illene elolvasnom. Ezzel a résszel még sosem volt gond, na de ami azután következik - az élményeim megosztása - hónapokra el tud húzódni. Ennek idén ősszel véget vetek: a november utolsó napján véget érő maratonokon kívül (melyekről értelemszerűen nem tudok már novemberben nyilatkozni) mindegyikről írok egy összegző bejegyzést a maraton lezárását követő 10 napban.
#3 Elkészíteni egy komolyabb, színes rajzot
Egy kicsit mindig szégyenkezem, amikor az ismerőseim ámulattal csodálják a rajzaimat, mert korántsem vagyok annyira ügyes, mint amilyennek Ők látnak. Ebben a kijelentésben most kivételesen egy milliliternyi önbizalomhiány sincs, egyszerűen arról van szó, hogy nyilván mindig lesz feljebb, és eszem ágában sincs abbahagyni a fejlődést. Ennek pedig alapfeltétele, hogy néha muszáj megkísérelni összehozni egy komolyabb alkotást is.
olvasmányomból egy kávézóban
A kollégiumi élet ritkán jár nyugodt, csendes percekkel, ezért egyik kedvenc elfoglaltságommá vált, hogy egy röpke órácskára megszökök a kollégiumhoz közeli kávézóba, hogy zavartalanul olvasgathassak. Az online oktatás révén erre hónapok óta nem volt sem szükségem, sem lehetőségem, de attól még hiányzott az életemből, mert jó érzés.
Nem tudnám megmagyarázni, miért, hiszen itthon is remek kávét tudok készíteni, ráadásul sokkal kényelmesebb fotelekben tudok olvasgatni. Talán szimplán a környezetváltozás az, ami vonzóvá teszi a helyzetet. Mindenesetre körülbelül 40 oldalt tudok elolvasni egy átlagos méretű könyvből, szóval ez a mennyiség lesz a célom most is.
Kávézóban olvasni szexi, ennyi.
#5 Elolvasni legalább 3, magyar szerző által írt könyvet a saját polcomról
Nyáron is kitűztem magamnak ezt a célt, és nagyon élveztem az olvasmányokat, szóval továbbra is bizakodva kacsintgatok a magyar szerzős gyűjteményem felé. Fontos, hogy tényleg nem őszi beszerzéseket olvassak, hanem olyanokat, amik már régebben várnak a sorukra a polcomon, hiszen idén év elején megfogadtam, hogy csökkentem a saját olvasatlan könyveim számát.
#6 Főzni valami olaszosat
Nyáron elkezdtem főzni tanulni, és eddig leginkább az ázsiai és a latin-amerikai ételek elkészítését gyakoroltam. Egyetlen egyszer próbáltam ki egy magyar receptet, ami elég jól sikerült, korábban pedig egy olaszt, ami nekem egyáltalán nem ízlett, bár a szüleim elragadtatva nyammogtak az asztal másik végén. Ott és akkor elhatároztam, hogy akkor ezek szerint az olasz konyha nem nekem való, ami igazán káros gondolat, hiszen imádok olaszos kaját enni, akkor meg miért ne tanulnám meg, hogyan lehet őket elkészíteni? Egyszerűen megijedtem az első komolyabb kudarctól, és ezt nem szabad annyiban hagyni.
Ínhüvely-gyulladásom miatt ritkán élek ennek a szenvedélyemnek, de nagyon jólesik, amikor végre elkészítek egy komolyabb munkát.
Van egy sálmintákkal teli könyvem, és ki szeretnék próbálni belőle pár mintát, az eredményt pedig majd elajándékozom néhány emberkének. Például a nővéreimnek, akiknek december elején van a születésnapjuk, és úgyis mindig bajban vagyok, ha ajándékot kell találni Nekik.
Horgolni legalább annyira szexi, mint kávézókban olvasni. Bízz bennem. Tudom, miről beszélek.
#8 Írni 30 oldalt az egyik takaréklángon rotyogó regényemhez
Van talán egy maroknyi történet, amit szívesen megírnék életemben, de egy sem fog elkészülni, ha nem állítok fel magamnak realisztikus, de szigorú, konkrét célokat. Harminc oldal három hónapra lebontva talán nem tűnik soknak, de tekintve, hogy még írás szempontjából is az egyetemi "karrieremre" kell koncentrálnom, és hetente legépelek legalább harminc oldalt tervezetek és egyéb beadandók formájában, felváltva magyar és német nyelven, máris érthető, miért marad olyan kevés kreativitás bennem a hétköznapok végére. Igazán mámoros élmény volna, és nagyot lökne az önbizalmamon is, ha sikerülne kizárólag szórakozásból írnom ennyit három hónap alatt.
#9 Írni egy őszinte napló-bejegyzést a blogra
Csak, mert rég volt ilyen. Nem, mintha nem lenne miről mesélnem, de hajlamos vagyok alábecsülni a naplóírás terápiás hasznát.
#10 Készíteni egy sajttortát
A sajttorta a kedvenc desszertem, de mindig olyan kicsi adagokban árulják, hogy ránézek, és már el is fogyott. Most, hogy már ismerősebb vagyok a konyhában, ki szeretném próbálni legalább a legalapabb receptet.
#11 Kivétel nélkül heti 3-szor edzeni
Általában heti egyszer járok edzőterembe a pécsi Nővérkémmel, kétszer pedig otthon edzünk a Nővérem garázsában, amit a nemzetközi kényszerpihenő alatt fél-profi kis edzőteremmé alakított. Csakhogy persze kiszámíthatatlan, mikor kell újra ideiglenesen bezárnia az edzőtermünknek, vagy mikor jön közbe bármi más, ami miatt el kell halasztanunk egy előre megbeszélt időpontot. Viszont egészségügyi okokból ezekben a váratlan helyzetekben sem szabad kihagynom a tornát; ha kell, hát egyedül, a lakásom óvó falai között, de muszáj meglennie a heti három alkalomnak. Nincs apelláta.
Szintén a szeptemberi várólistában említettem, hogy év végéig ki akarom olvasni L. M. Montgomery Anne könyveit, és komolyan is gondoltam. Olyan komolyan, hogy azóta elkészült a projekt molyos zónája (ITT), ahol minden héten szeretnék legalább 1 olvasós sprintet és 1 nem olvasós feladatot kitalálni a résztvevőknek Az ezeken való részvétel természetesen teljesen önkéntes lesz, senkit sem zárunk ki, aki nem akar részt venni rajtuk, kizárólag a motiváció fenntartása érdekében szeretném játékosabbá tenni a projektet. (Körülbelül a sorozat 3/4-e fér bele 2020 őszi hónapjaiba, a maradék decemberre marad, ezért fogalmaztam meg ilyen specifikusan a célomat.)
#13 Levezényelni a MÁLENKIJ ROBOT EMLÉKMARATON-t novemberben
2012-ben a magyar országgyűlés megszavazta, hogy november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává minősítik. Ezen kényszermunkások között volt több rokonom mellett az apai nagyapám is.
Sváb felmenők sarjaként hallottam már egyet-mást a magyarországi németek megpróbáltatásairól, de komolyabban sosem volt kedvem foglalkozni a témakörrel. Idén a youtube csatornámat is fel szeretném használni a Málenkij Robot Emlékmaraton projekt megvalósításához, mely keretében nem kifejezetten a svábok sorsát vesszük górcső alá, hanem általában a gulág-rendszert. Remélem, sikerül többeket is motiválnom a részvételre, mert a tavalyi prototípus-körben botrányosan gyatra szervezőnek bizonyultam.
#14 Megnézni Jessica Lange filmjeit, amikért Oscart kapott
Jessica Lange életműve az American Horror Story c. sorozatban nyújtott alakítása miatt kezdett el érdekelni. Az olyan filmjeit, mint az 1976-os King Kong inkább kihagynám, de a 2 Oscar-díjas alakítása - az 1982-es Aranyoskám-ban, illetve az 1994-es Kék ég-ben - nagyon is érdekel.
Amúgy, ha érdekel Jessica Lange életműve, ajánlom ezt a kis áttekintőt a BKR (@Be Kind Rewind) csatorna jóvoltából:
#15 Minden héten feltölteni egy videót
Eddig egész jól haladok a kis csatornámmal. Bár nem ugyanazért kezdtem bele, mint a legtöbb vlogger - hogy megoszthassák a gondolataikat egy barátságos, támogató közösséggel -, szerintem az én okaim ugyanolyan validak: ismerem a gyengeségeimet, és javítani szeretnék rajtuk. Tudom, milyen rosszul adom elő a mondanivalómat, és ezen csak gyakorlással lehet javítani, és csak akkor lesz igazán hatásos a gyakorlás, ha tétje is van a dolognak - vagyis akkor, ha felrakom a világhálóra. Ezért minden héten le fogok ülni a kamera elé és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni fogok.
#16 Részt venni egy egyetemi közösségi eseményen, ami nem "kötelezően ajánlott"
Szakkollégistaként nyilván részt fogok venni gyűléseken az alap kurzusaimon kívül is, viszont most konkrétan olyasmire gondolok, ahol szabadon részt lehet venni - ahová komolyan megfontolom, hogy igenis elmegyek. Ez lehet egy egyetemisták által kezdeményezett kocsmatúra, vagy a visszatérő kollégiumi programok egyike. Nálam nem megy olyan egyszerűen a társadalmi élet, nem keresem mindig a társaságot, sőt sokkal gyakoribb, hogy egyenesen kényszerítenem kell magam arra, hogy kidugjam az orrom a szobámból. Viszonylag arányosan éltem át már jót is, rosszat is ezeken a bulikon, és igazából nincs mit veszítenem... persze olyan eseményt fogok választani, ami tényleg érdekel, különben semmi értelme az egésznek.
#17 Segíteni az unokaöcséimnek a tanulásban
Ez a fogadalom kicsit necces, mert csak félig múlik rajtam. Egész nyáron azt hajtogattam a falun élő unokaöcséimnek, hogy nyugodtan forduljanak hozzám, főleg ha a németet akarják gyakorolni. Elsősorban nyilván a bukás elkerülése a célunk, de azért is szeretnék Velük foglalkozni, mert tudom, mekkora szükségük lenne rá, hogy valaki komolyan odafigyeljen rájuk. Sajnos a környezetükben élő felnőttek vagy túl elfoglaltak, vagy nem vállalják a "rossz zsaru" szerepet, vagy nem tudom... mindenesetre nem vagyok hajlandó tétlenül nézni, ahogy elhanyagolják Őket, és remélem, Ők is nyitottak lesznek a közös munkára.
#18 Tartani egy novemberi otaku hetet a blogon
A júliusi otaku hét rengeteg örömöt okozott, a bejegyzések írása közben és a publikálást követő visszajelzések terén is, és legközelebb novemberben lesz egy mangás / animés születésnap, melynek keretében szívesen belevetem magam még egyszer ebbe a 3-4 bejegyzést kitevő projektbe.
#19 Teljesíteni a CHILI ÉS TEQUILA kihívást
"Kóstoljunk bele Latin-Amerika irodalmának ízeibe!" - kurjantja a kihívás címe, és miért is ne? Latin-Amerika, egész pontosan Mexikó az egyik egyetlen külföldi hely, amit mindenképpen meg akarok látogatni a halálom előtt. Nagyon vonz az élet-igenlő kultúrkörök színes kavalkádja, így természetesen az irodalmuk is. A kihívás október 31-én jár le, és csupán 3 könyvet kell elolvasni a teljesítéséhez. Ha érdekel: ITT tudsz jelentkezni.
#20 Teljesíteni a FOLYTASSUNK 4 MEGKEZDETT SOROZATOT kihívást
A kihívás lényege, hogy nypiro (@nypiro szerint a könyv) molytársunk, a. k. a. a kihívás gazdája kiválaszt nekünk négy könyvet 1-1- sorozatból, amit még nem sikerült befejeznünk, de szeretnénk. A tavalyi fordulót sajnos elbuktam, az ideinek pedig még neki se álltam, pedig január óta ismerem az első választott olvasmányomat... vagyis nem vagyok a legügyesebb, ami az időmenedzselést illeti, de nem akarom idén is teljesítetlenül hagyni a kihívást, mert az ötlet tényleg nagyon tetszik. Ha érdekel: ITT tudsz jelentkezni.
Nos, ha ebből legalább 10 pontot sikerül teljesítenem 2020 őszén a szigorlatokra és egyéb megpróbáltatásokra való készülés mellett, arra mérget vehetsz, hogy hatalmas banzájjal fogom zárni az évet. Kívánj szerencsét!
Köszönöm a látogatást, további csodás napot kívánok.
Bye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése