2020/05/11

26/40 | 9+1 album, amit egy anime miatt töltöttem le



Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Ma egy nagyon könnyed kis bejegyzéssel készültem. Nemes egyszerűséggel összegyűjtöttem 9 bandát, akit valamilyen anime révén ismertem meg, és azóta is rendszeresen hallgatok. Nem csak japánok lesznek ám itt, és zsáner szempontjából is elég változatos a felhozatal. Néhányuktól több albumot is letöltöttem a Spotify gyűjteményembe, de mindegyiktől akad legalább egy, amit már rongyosra hallgattam az elmúlt években. Kíváncsi vagyok, mit szólsz a zenei ízlésemhez!








ALI: WILD SIDE
(2019)


Kezdjük a legújabb kis kedvenceimmel, akiket a Beastars c. sorozat révén ismertem meg. Sajnálom, hogy eddig csak kislemezeik jelentek meg, de azokat sorra véve egész jó anyag gyűjthető össze egy bizsergetően funky bulikához.







COLDRAIN: NOTHING LASTS FOREVER
(2010)


Első visszatérő vendégünk pedig a Coldrain, akik a RAINBOW: Nisha Rokubou no Shichinin főcímdalával áldották meg a világot, és ezért örökké hálás leszek nekik! Bár egyik daluk sem győzött meg annyira, mint a We're Not Alone, rajzoláshoz / íráshoz háttérzajként szeretem hallgatni őket, ha elkap a forrófejű, fiatalos hangulat.







FRANZ FERDINAND: YOU COULD HAVE IT SO MUCH BETTER
(2005)


Kevesen tudják, mennyire rajongok ezért a bandáért, mert ha rákérdeznek, milyen zenét szoktam hallgatni, általában a blues- és jazz-szeretetemet fitogtatom. Bezzeg ha azt kérdezik, melyik a kedvenc bandám, kétségkívül a Franz Ferdinand a válasz! Komolyan leesett az állam, amikor először meghallottam a Do You Want To c. dalt a Paradise Kiss c. anime záródalaként, aztán megnéztem a hivatalos zenevideót, és onnantól fogva már nem volt visszaút... imádom ezeket a fiúkat!







KOJIMA MAYUMI: AI NO POLTERGEIST
(2003)


Kojima Mayumi albuma áll legközelebb ahhoz a stílushoz, ami általában be szokott jönni: izgalmas jazz és bossa nova, egy csipetnyi japános poppal vegyítve. Kojima a Ghost Hound c. anime főcímdalát énekelte, aminek anno egy csomó részét el lehetett érni magyar szinkronnal is. Magára a sorozatra pedig azért találtam rá, mert Szalay Csongor szinkronizálta a főszereplőt, aki viszont a The Grenma frontembere is, és az ő dalaikért szintén oda meg vissza vagyok, persze teljesen más okokból... vannak itt csavarok dögivel, na.







MAXIMUM THE HORMONE: BU-IKIKAESU
(2007)


Gondolom, nem kell bemutatnom a Death Note c. sorozatot. Annak idején ez volt az egyik - ha nem A - legnépszerűbb anime kis hazánkban, ráadásul még a sorozat alapjául szolgáló mangákat is kiadták magyarul, mind az utolsó szálig. Magam sem tudtam sokáig ellenállni a hype-nak. Megnéztem a sorozatot, letöltöttem az OST albumokat, beszereztem a mangákat meg két kiegészítő regényt, de (egy híján) még a szinkronos DVD-ket is, és egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet. Mégis azt kell mondjam, a legjobb dolog az egészben az volt, hogy a Death Note-nak hála megismerkedtem a Maximum the Hormone nevű bandával. Nem tudom megmagyarázni, miért, de azóta is akármelyik dalukat hallgatom, mindig széles mosoly terül szét az arcomon.







MINUTES TIL MIDNIGHT: BULLETPROOF DREAMS
(2015)


A Drifters c. anime openingje láttán nem bírtam ki, hogy ne nézzek utána ennek az albumnak. Egyszerűen... olyan... COOL az egész, hogy kilóra megvett magának. Pedig ez tényleg ritka jelenség nálam. Simán benyomnám újra meg újra egy órákig tartó kocsiúton, ha tudnék vezetni.







MONORAL: TURBULENCE
(2007)


Egyszer az egyik nyaramat kifejezetten a disztópikus, cyber-punk sorozatoknak, filmeknek és könyveknek akartam szentelni. Így futottam bele az Ergo Proxy c. animébe, amit élveztem is, meg nem is, az okokra már nem emlékszem... ami viszont örökre megmaradt az emlékezetemben, az a Kiri címet viselő dal. Ha az előző album COOL volt, akkor a Monoral stílusa... nos, egyértelműen alternatívabb rock, de erre a bandára sem találok jobb jelzőt. Végül is ezen a listán csak a legCOOLabb bandák kapnak helyet, hehehe.








SUGA SHIKAO: HACHIGATSU NO SERENADE
(2001)


Suga Shikao egyfajta kakukktojás a mai listánkon, hiszen több dalát is felhasználták a Méz és Lóhere c. anime különböző részeiben. Ennek köszönhetően a fejemben teljesen összeforrt az előadó zenei világa a sorozattal. Nem is hallgatom másért a dalait, csakis azért a keserédes Méz és Lóhere utóízért. Ha láttad a sorozatot, tudod, mire gondolok. Ha nem, az se baj, attól még lehetünk barátok... de azért less bele egy kicsit, na!








ANNA TSUCHIYA: STRIP ME?
(2006)


Anna Tsuchiya stílusa albumról albumra változik. Nekem személy szerint a Nana c. anime kapcsán készített anyaga áll közel a szívemhez, ez a vagányabb, punkosabb rock, ami olyan ütőssé teszi a Strip Me? c. albumot. Megállíthatatlan hurrikán a nő, a legjobb értelemben.








+1 MAXIMUM THE HORMONE: YOSHU FUKUSHU
(2013)


Fun fact: Nem a Death Note volt az első, és nem is az utolsó anime, amihez a Maximum the Hormone szolgáltatta a zenei orgazmust. Bár egy részt sem láttam belőle, gondoltam, érdemes megemlíteni, hogy anno a 2003-as Air Master, majd a 2006-os Akagi c. sorozatok endingjeként is felszólaltak a dalaik. Kár, hogy nem találtam vállalható minőségű videót egyik dalról sem, de szerencsére az összes szerzeményük velőtrázóan élvezetes! És még tanulságos is, ha rákeresel a szövegek fordítására... bámulatos ez a banda.



Remélem, ma is találtál valami fogadra valót. Neked melyik jön be a felsoroltak közül a legjobban? Kíváncsian várom a véleményedet.

Köszönöm a látogatást, további gyönyörű napot kívánok Neked!


Bye.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése