2020/07/20

otaku hét | 5 alkalom, amikor Oikawa belopta magát a szívembe


Szervusz, kedves Blog-Vándor!


Kilométereken át harsogó csatakiáltásokkal, keserédes könnyekkel és visító röhögéssel teli fejezet zárult le a manga-ipar világában: Furudate Haruichi 8 év után, a 402-dik fejezetével lezárta Haikyuu!! c. képregény-sorozatát. Talán már Te is hallottál a röplabdázó kamaszok fejlődésére fókuszáló sorozat elsöprő sikeréről ezelőtt, én a magam részéről a nemzetközi kényszerpihenőnek hála vettem rá magam arra, hogy belekukkantsak. Valószínűleg ez volt életem egyik legjobb döntése, hiszen ebben a bizonytalan, stressztúltöltődéses időszakban pontosan Furudate imádnivalóan szeleburdi karaktereire volt szükségem. Nyilvánvalóan közülük is a legbugyutább vált végül személyes kedvencemmé. Ki más lehetne szívem-lelkem új hercege, mint a fenomenális drama queen, OIKAWA TOORU?

Nem mondom, hogy egyszerű dolga volt a drágámnak, mert (egyelőre úgy tűnik, hogy) rég leszoktam már arról, hogy bedőljek a hozzá hasonló, nagyszájú, nárcisztikus személyiségeknek. Első pillantásra ellenszenves volt, és sokáig az is maradt, mert magamnak sem akartam bevallani, hogy az első benyomásom téves volt. Általában azonnal felismerem az anime-karakter sztereotípiákat, akkor meg mégis mi történt? Lehetséges, hogy ezek a gyerekek nem is annyira tipikusak? Talán Furudate sokkal jobb történetíró, mint elsőre gondolná az ember?

A válasz természetesen igen, különben nem tettem volna fel a kérdést, és ez a bejegyzés sem született volna meg.




A felvezetésből úgy tűnhet, hogy egyszerű Haikyuu!!-búcsúztató posztot akarok írni, de igazából a mai bejegyzés akkor is megszületett volna, hogyha nem éppen most élné át a manga-olvasó rajongók tömege élete legsúlyosabb elvonási tüneteit. Ugyanis történetesen ma ünnepeljük Oikawa születésnapját, egész pontosan a 26-dikat. (Igen, komolyan évre pontosan ismerem egy kitalált karakter születésnapját, miközben az ismerőseim 90%-ának születésnapját pusztán a facebook értesítéseinek hála tudom észben tartani... na és aztán?) Ünnepeljünk hát egy kiadósat, és vegyük számba, miért olyan ellenállhatatlan minden hibája ellenére, vagy pont azok miatt mindnyájunk szeme fénye, az undok, az arrogáns, az utánozhatatlan Shitty-kawa! ❤




#1 alkalom:
EGÉSZ ESTÉS MECCS-ELEMZÉS




Ez volt az a pillanat, amikor teljesen átértékeltem magamban az Oikawa Tooru nevű természeti csapást.

Ez az öntelt szoknyapecér komolyan képes egész éjszaka fennmaradni, hogy az ellenséges csapat mérkőzéseiről készült felvételeket elemezze a meccsük előtt? Ez a nagyképű bohóc ennyire komolyan veszi az ellenségeit, hogy a lehető legalaposabban fel akar készülni az összecsapásukra? Hiába tartják az egyik legtehetségesebb középiskolás játékosnak, hiába hívja Hinata egyenesen a pálya Nagy Királyának, annyira tiszteli a sportot, hogy egy mérkőzést sem hajlandó félvállról venni?

Mi a fene... a végén még kiderül, hogy nem csak az ogréknak van több rétegük.




#2 alkalom:
FELSZÍNRE TÖRŐ KÉTSÉGBEESÉS




Ennyi agressziót nem vártam volna ettől a sorozattól. Frusztrációt? Igen. Szenvedélyt? Naná. De nyers, pusztító indulatot? Ilyet csak Oikawa-tól kapunk. Még Kageyama és Hinata legkomolyabb összetűzését sem a konkrét ellenszenv lobbantotta lángra, Oikawa-t viszont rettentően szélsőséges érzelmek vezérlik, amikor fiatalabb korukban nekiront Kageyama-nak.

Nem ismerem a sportolók általános lelkivilágát, de el tudom képzelni, mekkora nyomást helyez az egész életvitel egy kamasz fiú vállaira. Talán vannak időszakok, amikor minden simán megy, aztán váratlanul lecsap rád egy lehengerlő mélypont, amikor úgy érzed, bármit teszel, bármennyire hajtod magad, megrekedtél; bármennyire igyekszel, képtelen vagy többet kifacsarni magadból, és pont ebben a pillanatban jön oda hozzád egy isteni tehetség, aki annyira a saját fejében él, hogy észre se veszi, micsoda fenyegetést jelent rád a puszta létezése, és komolyan tanácsot mer kérni tőled... most komolyan: ki ne akarna lekeverni neki egy jó csípős maflást?

Számomra ez volt a Haikyuu!! legmegrázóbb jelenete. Nem az, amikor Dai-san megsérült vagy Hinata belázasodott. Persze, azokat sem tudtam egy együttérző sóhaj nélkül hagyni. De amikor megláttam Oikawa szemeiben a kilátástalanság és irigység túlontúl ismerős mérgét, komolyan megállt a szívem egy pillanatra.




#3 alkalom:
VACSORA A CSAPATTAL




Számtalan jelenetet láthatunk a mérkőzések alatt és két megmérettetés között is, amikor az Aoba Johsai fiú röplabda csapata bebizonyítja, hogy nem csak szórakoztató egyéniségekből áll, de ezek az egyéniségek ráadásul meglepően jól működnek együtt. Nem akarok mutogatni, de ez bizonyos mértékben a csapatkapitány, Oikawa érdeme is, hiszen pontosan látja minden tagnak a gyengeségeit, erősségeit és egyéni igényeit, és ezért ragyogó helyzeteket képes teremteni a számukra a pontozáshoz. Cserébe a csapat tagjai nem hagyják, hogy Oikawa elszálljon magától...

Tényleg imádom a tisztelet és a "senki se dől be a hülyeségednek, haver" attitűd finom egyensúlyát, amit a csapat tagjai Oikawa felé tanúsítanak. Pontosan tudják, hogy Oikawa nagyzoló dumája nem a valódi énjét adja vissza, hanem a teljesítési kényszer miatti stresszt ellensúlyozni hivatott megküzdési stratégia eredménye. Nem azért szólják le és röhögnek a kárán, mert rosszindulatot kelt bennük ez a viselkedés, hanem mert nem fogadják el a kapitányuk maskaráját. Ez egyfajta "kutyaharapást szőrével" taktika: amíg Oikawa nem viselkedik hitelesen, mégis miért vennék komolyan?

Szóval, nem az utolsó közös vacsora az egyetlen alkalom, amikor élvezet nézni az Aoba Johsai fiúk dinamikáját. De ez volt az a pillanat, amikor felfogtam, mennyire hiányozni fognak ezek az istenverte idióták.




#4 alkalom:
A KELEKÓTYA NAGYBÁCSI




Amikor azt hittem, sosem látjuk többé pici szívem egyedüli röplabda-bajnokát, hirtelen mégis ott termett a képernyőn, mint derült égből villámcsapás - és ez még nem minden! Ráadásként magával hozta az unokaöccsét, Takeru-t is, akinek a jelek szerint türelmesen végigülte és dokumentálta a teljes edzését. Ez még jobban elbűvölt, mint hogyha Takeru simán az öccse lett volna, hiszen magam is nagynéni vagyok, és imádom az unokaöcséimet meg az egyszem unokahúgomat is. Aztán úgy saccolom, Oikawa és Takeru között körülbelül akkora a korkülönbség, mint köztem és az első unokaöcsém között, aki amúgy szintén kicsi kora óta sportol, és néha el-eljárogattam a meccseire is... de térjünk vissza a lényegre!

Ahogy látod, a puszta tény, hogy Oikawa szeret foglalkozni az unokaöccsével, már elég volt ahhoz, hogy még jobban a szívembe zárjam a fickót. De Furudate még csavart is egyet Cupido nyilán, és olyan utánozhatatlan jellemet adott Takeru-nek, hogy egyből belezúgtam a kiscsávóba is. Mert ez a gyerek bizony nem beszél félre: egyenesen a szemébe mondja a flúgos nagybátyjának, ha hülyén viselkedik. Mégis megteszi, amire Oikawa kéri. Nem az idősebbek iránti tiszteletből, sem azért, mert félne a következményektől, amit az esetleges ellenkezés vonna maga után. Pusztán azért teljesíti Oikawa legostobább kéréseit is, mert - valószínűleg - tényleg szereti ezt a félnótást, minden gáz ötletével együtt. Ebből az egyszerű jelenetből is jól látszik, mennyire értékes a kettejük kapcsolata, és hogy egy buta viccnek is mennyi rétege lehet.






#5 alkalom:
STRAND-RÖPLABDA


Sose gondoltam volna, hogy Oikawa mindezek után is képes még meglepni. De megtette - és alig várom, hogy anime formájában is láthassam azokat a részeket, amikor nekiáll strand-röplabdázni! De pont azért, mert még nem vitték vászonra ezt a jelenetet, nem is akarok túl sokat elárulni arról, milyen körülmények között találkozunk újra a Nagy Királlyal. Legyen elég annyi, hogy a pályaválasztása nem lepett meg, a körülményei viszont annál inkább. Egy európai diáknak ez lassan természetessé válik, amit Oikawa művelt, de szerintem hihetetlenül bátor döntést hozott, amikor érettségi után nem bírt nyugton maradni a fenekén. Ez is mutatja, hogy tényleg minden porcikája a röplabdának él, és sosem hagyna ki egy lehetőséget, ami által fejlődhet a játéka. Mindig az új élményeket, az új kihívásokat kutatja, új határokat feszeget, mint egy megállíthatatlan szörnyeteg... avagy egy igazi sportember.






bónusz:
A 402-DIK FEJEZET


Van egy körülbelül 3 oldalnyi jelenet, amiért mégis hálás vagyok, hogy már a bejegyzés megírása előtt elolvashattam a sorozatot lezáró fejezetet. Ez a 3 oldal egy olyan oldallal kezdődik, ahol a japán férfi röplabda-válogatott tagjai egy pillanatig visszaemlékeznek rá, milyen közös élményeket éltek át Oikawa-val. Igazán rövid jelenetről beszélünk, mégis szépen mutatja, milyen mély benyomást tett Oikawa minden ismerősére, akivel középiskolásként együtt játszott és/vagy összemérte az erejét. Függetlenül attól, ki volt ilyenkor a győztes, Oikawa elhivatottsága mindig felülkerekedett a híres-hírhedt önteltségén, és ezzel kivívta az ellenfelei tiszteletét, ahogy az olvasókét is.






Remélem, azok számára is sikerült érthetően megfogalmaznom a rajongásom okát, akik még nem kóstoltak bele a Haikyuu!! világába. A rajongó társaimnak pedig kitartást a következő anime évadig! Addig is nyugodtan írd meg hozzászólásban: mik voltak a Te kedvenc Oikawa pillanataid?

Köszönöm a látogatást, további csodaszép napot kívánok!

Bye.



Zárásként pedig íme a kedvenc rajongói videóm azok közül,
melyeknek a Nagy Király Oikawa a főszereplője:



Az AMV készítőjének további videóit ITT találod.
(Megéri végignézni a repertoárt!)





2 megjegyzés: